Shock!

King's X. Az első riffekről beugrott. A legendás prog-grunge-rock csapat hatása tagadhatatlanul ott van az amerikai Tiles zenéjében, de "beljebb haladva" árnyaltabb lesz az összkép, a klasszikus prog rock egyéb nagyjainak is megtalálhatjuk az utórezgéseit, van itt Pink Floyd és Asia, King Crimson és Rush, még a hangzás is kissé retrósra lett keverve, ezzel talán a régi-új King's X lemezt, a Black Like Sundayt idézve.

Az első dal rögtön tizenhét perces, és az energikusabb kezdés után egy szabványos régisulis prog rock alkotássá terebélyesedik. Olyanná, amit jó hallgatni, de mintha már hallottuk volna máshol is, máshogy is. Nem unalmas, nem ez a jó szó rá, inkább kicsit céltalan. Nincsenek megjegyezhető ötletek, kiemelkedő egyéni teljesítmények, és bár szép az összkép, míg hallgatom, a stop gomb megnyomása után sajnos gyorsan elhalványul az emlék.

A '94-es debüt lemezben valahogy még volt spiritusz (vagy "monyó", ahogy ezt valamelyik netes fórumban olvastam), aztán a következők már vesztettek fényükből, később a Dream Theaterrel közös '99-es turné ismét meglódította a csapat nevét kissé, aztán némi szünet következett. Nem tudom, a szünet miatt fáradtak-e meg kissé, de tény, ez a lemez olyan, mint egy gyönyörű ékszer amit kicsit sokáig hordtak, a fénye megkopott, a csillogása tovatűnt.

A nyitó ultrahosszú tétel után pár rövidebb, és (tán ezért is) megjegyezhetőbb tétel található, a Capture The Flag kifejezetten erős a többi dal között, de sajna egy Rush lemezen ez lenne a B oldal hármas. Később ismét jönnek a lassulások, szépek, melankolikusak, ahogy kell, mégis, megint a kopott ékszer jut eszembe minduntalan. Érdekes még az instrumentális Stop Gap, a kissé folkos hangszerelésével és ritmizálásával, aztán a szintén ének nélküli, lassú, zongorás Unicornicopia már egy angol romantikus-kosztümös film hangulatát idézi, szomorú cselló betétekkel (még néha a padló is megnyikordul, érdekes és hatásos elem) - inkább klasszikus zenei kamaradarab ez mint rock, de ettől szép. Hirtelen újra szigorodik a csapat (már amennyire lehet a stílus határain belül ugye), de olyan ez már, mint Nagy Lajos lovagi pallosa (amely a végefelé ellaposodik és túl hosszú, mint tudjuk).

Öreg proggerek vasárnapi teadélutánjaihoz tökéletes aláfestő zene a Window Dressing, de odafigyelve hallgatáshoz sajna nem elég erős és egyedi. Azért majdnem nyolc pont.