Manapság egyre többeknek van ideje. Sok ideje. Hosszú, felesleges órák, amikor az ember csak ül otthon, és mikor már minden sorozatot megnézett a tévében és megette az összes chipset, előbb-utóbb felbukkan a fejében a zenélés gondolata.
Ez idáig még rendben is volna, de az internet, a számítógépek és az olcsó hangszerek korában a harmadik akkord és a Smoke On The Water kezdőriffje után már Malmsteen-alázónak érezheti magát hősünk, és úgy dönt, lemezt ad ki. Szó se róla, kifejezetten szép promópakkot hozott össze a francia trió. Soklapos, szép grafikával telehintett booklet, egy dupla A4-es, színes, vastag lapos, csodálatosan megrajzolt, kalligrafikus betűkkel pettyezett promólap... Csak épp a zene hiányzik a körítés mögött.
Valahol a sok iromány végefelé bukkantam rá az első gyanús jelre, miszerint az autodidakta módon fejlődő fiatal titánok otthon, a szobában vették fel ezt a nagylemezt. Aztán jobban megnézve a csillogó promólapot, két vártorony és pallos között rábukkantam egy fotóra, ahol a nagyszobában, az elfüggönyözött ablak előtt fotózkodtak a srácok...
No, a zene ezek után már nem lepett meg. Alapvetően klasszikus hatásokból építkező metal zene szól hatvanöt percen át. Teljesen elcsépelt riffek és énekfoszlányok röpködnek át a kisszobán, de sajnos igazán markánsat se riffek, se énektémák, refrének terén nem sikerült alkotniuk. A dalírás mikéntjének megtanulása érdekében keresse fel kezelőorvosát, gyógyszerészét... Egyedül a basszusgitárral nincs probléma, mert az... nincs. Oké, nincs bőgős, de azért valami szintivel odavarázsolhattak volna valami prüntyit... A hangszer-uralási képesség olyan 80 százalék körül mozog, a dobolás nagyjából pontos, a gitárok se hamisak, de ez még nem jelenti azt, hogy a saját ötletek megdörrennének. Az éneklés az a szőrös torkú áriázós fajta, de itt is fontos lenne megérteniük, hogy egy reszelős torok csupán adottság, erő kell mögé, tüdő, képzettség, érzelmi kifejezőkészség. Néha próbál Matt Barlow lenni hősünk, jó úton halad, csak még sok van hátra.
Egy-két nóta talán reménykeltőbb lehet, mint például a már majdnem eltalált refrénnel rendelkező Shine Over Me vagy a vokálokkal kísérletező Bring Your Life To Light. Viszont ez még nem Maiden és nem Priest, de még csak nem is Running Wild. Ilyenkor még nem szabad lemezt kiadni! Ez egy kiváló demó, hiszen a tagok nagyon fiatalok, egy ilyen anyagból a három-négy legjobb dalt kell felpakolni a netre, keresni vele basszusgitárost, elmenni zenetanárhoz, hangszeres játékon kívül tanulni sok összhangzattant, zeneelméletet.
Dupla zárójelben egyébként a kiadót sem értem. Egy basszusgitár nélkül felvett, egyértelműen a lépcső legalsó fokán álló, kezdő fiatal srácok által alakított bandakezdeményt totálisan hiba kiadni. De hát... ők tudják. Remélem, az elkövetkezendő pár év megedzi a fiúkat, megtanulják a megtanulnivalót, és négy-öt esztendő múlva tényleg elkápráztatnak. Addig viszont irány a próbaterem (kisszoba).
