Shock!

Elvégeztem egy kis házi statisztikát, amelyből kiderült, hogy Finnországban egy fő civil lakosságra 43,27 századnyi zenész ember jut. (Aki nem hiszi, számoljon utánam.) A Twilight Guardians ötöse a jobbára tempós, dallamos, klasszikus power metal elkötelezettje.

Anno, amikor Wasteland című eposzukról írtam, még borzadtan szemléltem az elvadult külsejű, marcona vitézekről készült fotókat, jelenlegi CD-jük hátsó borítóján azonban teljességgel humanoid külsejű zenészek láthatók immár. A Sintrade-en található tíz dal mindössze negyvenkét percet tesz ki – ami azt illeti, a fiúk nem erőltették meg magukat. (Hacsak a promo korongról nem maradt le mondjuk 3-4 bónusz nóta...)

Az album nyitánya nem nagy durranás: a Through the Stars meglehetősen középszerű nóta, kellemesen csengedező szintivel, lágy melódiával bélelve. Tán egy cseppnyivel több karaktert mutat a nyomában sorjázó Wanderer, illetve a zakatolóbb hangvételű, billentyűs virgát is villantó Skin to Skin. A Still mélasága után jólesőn köszön ránk a My Spoiled Reign élénk dinamikája. Szintén a tűzrőlpattant darabok közé tartozik a Room of Shadow and Light, azonban az album egyértelmű fénypontját egy feldolgozás nyújtja, ami nem más, mint Madonna La Isla Bonita dalának gityódöngetős megfémesítése.

Ahogy elnézem a régebbi kritikámat, illetve e frisset, mintha valami nem stimmelne. A Sintrade ugyanis egyáltalán nem váltja ki belőlem azt a lelkesedést, amit annak idején a Wasteland... Nem rossz muzsika ez, viszont nyugvást belepréselhető a „tizenkettő egy tucat" zsákba. Teljesen átlagos. Semmi spéci, ami miatt újra és újra elővenné és fülelgetné az ember. Abban viszont igaza lehet a srácoknak, hogy az efféle zenéből bőségesen elegendő negyvenkét perc is...