Számomra a tavalyi év legkellemesebb hazai meglepetését a Woodstock Barbie jelentette, ez a Grizzly medvebőréből kibújt négyes, ami rendkívül szeretni való módon keveri a stonert meg a sludge-ot blues- és soulelemekkel. A kettősség amúgy a megjelenésben is tetten érhető: a Piros Cipellők elnevezésű csajbandában, illetve röplabdásként is domborító (nem is akárhogyan ám: még válogatott is volt) Pádár „Püré" Alexandra hozza a színes napszemüveges, felszabadultan vidám hippivonalat, míg a Horváth Arián nagymedve által vezetett férfiszakasz a kockásinges/fekete atlétás morcosabb világot. És most, mikor ránéztem, hogy mi is a helyzet az eredetileg novemberre bejelentett második EP-vel, a Soul Smoke-kal (mi lenne, eltolták februárra a megjelenést, hiába, ez egy ilyen év), eszembe jutott, hogy volt itt egy olyan produktum is, amiről anno valahogy elfelejtettem megemlékezni.
A még júliusban elérhetővé tett Live At Pinewood a csapat „másfeledik" EP-jének tekinthető, egy stúdiós élőanyag, a dalokról pedig videófelvételek is készültek, a YouTube-on is ott figyel mindahány, tökéletes promóció nem csak a csapatnak, hanem a budapesti helyszínnek is (mivel ez a Pinewood nyilván nem a híres brit stúdióláncolatot jelöli). Az albumon amúgy három dal található, amiből a Bitter End már a Never Gonna Fall In Line-on is szerepelt, az anyag talán legszellősebb, legálmodozósabb dala volt akkor is, az most is. A két újabb tételből a Daily Potion a slágeresebb, egy füstös-riffelős-fogós dal a szabadságról, amiben Vilczek „Roti" Áron basszusa olyan kedélyesen pattog mindvégig, hogy számomra ez eddig a csapat legfeelingesebb szerzeménye. A Never Ending Blues valamivel könnyedebb ritmusú, játékosabb darab, sokkal inkább tűnik egy jammelésből kinőtt, mint egy minden ízében tudatosan megkomponált tételnek, de Püré karcos, Janis Joplinon (és minden bizonnyal számomra ismeretlen soul- és dzsesszénekesnők során) nevelkedett hangjának az ilyen témák talán még jobban is állnak.
A Woodstock Barbie továbbra is ugyanazon az úton jár, mint legelső lépései megtételekor, de ez abszolút jól is van így, hiszen már akkor rátaláltak egy, a hazai mezőnyben (is) abszolút kuriózumnak számító hang(ulat)ra, és játsszák bár a rétegzene alrétegzenéjét, mindenképpen lehetne keresnivalójuk a nemzetközi vizeken is. Aki például a Blues Pillst szereti, és elképzeli, hogy milyen lenne egy-két fokkal súlyosabb alapokkal, már tudja is a választ.
Hozzászólások