Shock!

Az általuk művelt zene lényegét tökéletesen megjelenítő elnevezéssel bíró Woodstock Barbie a Grizzly barlangjából bújt elő. Hatalmas differencia azonban, hogy míg a nagyvad esetében Oszkármedve (Knapp Oszi) bömbölése hajtja előre a gyilkos gépezetet, addig itt egy rendkívül dögös hanggal megáldott rendkívül dögös hölgy, Pádár Alexandra, azaz Püré áll a mikrofonnál. Amíg a Grizzly nemrég megjelentetett Ursus Arctosa egy éjsötét nyomasztás volt, addig a Barbie – hiába építkezik valahol mélyen egészen hasonló zenei alapokra – sokkal felszabadultabb, ösztönösebb és életigenlőbb.

A négyes a saját stílusát a „stoner-blues és soul-sludge" címkével jelölte meg, ami első pillantásra akár viccnek is tűnhet, pedig igazából egészen jól fedi a valóságot, már csak amiatt is, hogy a tagság hímnemű része valóban a stoner/sludge zenék forrásvidékéről érkezett: Horváth Arián és Vilczek Áron ugye a Grizzlyből (illetve utóbbi a Run Over Dogsból is), Gillinger Ádám pedig kismillió helyről lehet ismerős, ezek közül nekem legfontosabb a Dungaree. És akkor ott van ugye mellettük Szandi, aki ezzel szemben a jazz, swing és pop világából tört elő, ráadásul a Star Academy döntőse is volt (bármit is jelentsen ez utóbbi adat). Arián elmondása szerint vagy hét énekesnőt kipróbáltak, mielőtt ráakadtak Pürére, egyre csökkenő hittel, mégis kitartóan, és hát azt kell, hogy mondjam, megérte. Hősnőnk hangja egészen párját ritkítja ebben a mezőnyben (és nem is csak ott), karcos, dögös, füstös és erotikus, benne van minden, amitől például Janis Joplint is imádni szokás, csak épp az előképénél jóval súlyosabb zenei közegben.

A négy bemutatkozó dal mindvégig magabiztosan hozza ezt a „bluesra épített sludge-ra épített rock and rollra épített megint csak blues"-dolgot (néha mintha a Down játszana Hendrixet meg Doorst, Jex Thothtal a mikrofonnál), a leginkább eltalált talán a címadó, amelyet hallgatva valahogy elhiszem nekik, hogy soha nem állnak be a sorba. De a záró Bitter End is egészen remek, azzal a lüktető „breathe in-breathe out"-légzőgyakorlattal, vagy akár felsorolhatnám mindet, egészen egységes a színvonal. Mondjuk egy teljes nagylemez esetén ez akár a visszájára is fordulhat majd: néha picivel több egyéniség el fog férni a dalokban, de egy bemutatkozó EP esetében ez még bőven-bőven elfogadható.

Főleg, hogy az anyag hangzása is egészen lélegző lett, hála Miskolczi Mártonnak és a Kepler stúdiónak, leginkább Áron basszusát emelném ki, ez a hangszín tényleg telitalálat. Mindent egybevetve a Woodstock Barbie a semmiből tört elő, de nagyon nem a semmibe tart. Igazán egyedi színfoltot jelentenek a nagy magyar stoner palettán, amiről bárki meggyőződhet, aki ma éjjel megnézi őket a Dürerben, a Dopethrone után. Én biztosan ott leszek!