Metal és progresszív elemekből felépülő zenét játszik a Sohaerdő (pontosabban, szó szerint Sohafa). Az első ami feltűnt, hogy az új énekes, Koncz Balázs mérföldekkel jobb, mint elődje.
Persze, bőven van itt is min csiszolni, de próbál már igazi érzelmeket belevinni a témákba, és ami külön jó pont és ritkaság, igyekszik elrugaszkodni a hunglish kiejtéstől.
Ha ezen a vonalon fejleszti magát tovább (a magasaknál érzek még némi erőlködést), és megtanulja azt, amit már most pedzeget, miszerint nem csak a hangok tologatása, hanem a hangszínek variálása is sokat dob a mondanivaló hiteles tolmácsolásánál, akkor lesz belőle még Nagy Magyar Torok.
A zenészek felkészülten, pontosan muzsikálnak, bár sajnos a keverés áldásos munkája néha még meggátolja a hallgatót ennek teljes átélésében. Persze, nem szól azért vészesen az anyag, demónak nem is rossz, igazából az arányok nincsenek száz százalékosan eltalálva, kicsit összefolyik a gitár-bőgő-szinti kíséret.
Ebbe az egy dalba belepakoltak jó pár olyan riffet, ötletet, ami jó a prog-power stílusban, a refrén dallama és kórusai is egész jók, a szólórészek nem öncélúan villognak, mint egy átlag Dream kópiában, a kísérő riffek jók és húzósak, és maga az egész dal, mint kompozíció sem vall szégyent.
Ráadásul a srácok masszívan koncerteznek, ami nagyon fontos, mivel itt azért még akadnak hiányosságok (amit egy általuk küldött koncertvideó is bizonyít), de látszik, hogy igyekeznek élőben is elérni a demó színvonalát.
Az infók szerint idén lesz még egy hat számos EP-jük, ha ugyanakkora fejlődés lesz mint az előző demó és eközött, akkor bizony a többi prog banda kezdheti felkötni a gatyát. Jövőre meg állítólag érkezik az első lemez.
Szeretem az ilyen elhivatott zenészeket: Hajrá, tartsátok szem előtt az igényességet, és jó lesz ez, nem is kicsit.
