Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

300 ezer fontért sem volt hajlandó két Burzum-koncertre Varg Vikernes

0721vargvikernesVarg Vikernesről egyebek mellett az is köztudomású, hogy sosem állította színpadra a Burzumot. Ha hihetünk neki, a jövőben sem kell ilyesmire számítani – pedig elég komoly ajánlatokat kap...

Friss videót tett közzé a YouTube-on Varg Vikernes, aki részletesen megindokolta, miért nem kívánja soha aktívan koncertező formációvá tenni a Burzumot. „Gyakran megkapom a kérdést, hogy miért nem játszom élőben, de őszintén szólva már azt sem értem, miért kell állandóan ezt firtatni”, szögezte le Vikernes. „Sokszor elmondtam már korábban is: nem koncertezem. Nem szeretek koncertezni. Ha pedig nem szeretek, mi okom lenne rá? Erre bárki rávághatja, hogy a pénz. Oké. Nos, elárulok nektek valamit: pár éve kaptam egy ajánlatot két londoni koncertre. Ha jól emlékszem, úgy 300 ezer fontot kínáltak. (Ez több mint 100 millió forint – a szerk.) Én pedig köszönettel nemet mondtam.”

Vikernes saját bevallása szerint sokkal szívesebben marad otthon, hogy a családjával töltse az idejét koncertezés helyett. „Leszarom a pénzt. Soha semmit nem csinálok csak azért, hogy pénzt keressek vele. Persze nyilván közben keresek, de azért, mert csinálok valamit. És ez nagy különbség: semmit sem azért csinálok, hogy keressek, de keresek, mert csinálok valamit. Számomra nem vonzó, hogy élőben fellépjek. Áldozat lenne, méghozzá túl nagy áldozat. Mert nem szeretem. Nem akarok. Nem akarom az otthonomtól, a családomtól távol tölteni az időt azért, hogy néhány metalossal próbáljak. Nem akarok Londonba sem utazni. London körülbelül az utolsó hely Európában, ahol lenni szeretnék. És ezzel együtt is: élőben játszani szerintem idegesítő. Ott van valami nárcisztikus, egoista, én-központú seggfej a színpadon, aki körbe-körbe szaladgál, és azt üvölti: én, én, én, én, én! Csak engem nézzetek! Én pedig nem kedvelem az efféle figyelmet. Már a YouTube-csatornámra vetülő figyelemmel is csak nehezen birkózom meg, pedig azt száz százalékban én irányítom.”

Varg persze tisztában van vele, hogy sokan hülyének nézik, amiért nemet mond ekkora összegekre. „Írom a zenémet a számítógépemen, rászánom az időt arra, hogy olyan legyen, amilyennek én akarom, és kész. Sok mindent mondhatnék még erről, és alighanem totális seggfejnek tűnnék miatta – ez is rendben van. De igazából nem látom értelmét bővebben kifejteni. Nem szeretem az élő koncerteket. Tényleg nem szeretnék élőben játszani, egyszerűen nem látom a lényegét, számomra tökéletesen értelmetlen. Sokkal jobb dolgaim is vannak ennél az életemben. Már így is tizenöt évet töltöttem börtönben, szóval nem fogok még több időt elvesztegetni ilyesmivel. Sőt, hogy teljesen őszinte legyek, talán még a börtönbe is szívesebben visszamennék egy hónapra annál, mint hogy ugyanennyit időt más zenészekkel, metalosokkal próbáljak. Akkor inkább a börtönt választanám, komolyan. És ezt úgy mondom, hogy pontosan tudom, milyen a börtön, szóval senki se értsen félre. Börtönben lenni nagyon szar. Na, mondtam nektek, hogy seggfejnek tűnök majd, ha elmagyarázom, ami be is bizonyosodott, ugye? Számomra a zene privát dolog. Valami olyasmi, amit csak magadban élvezhetsz igazán, és ez is a módja. Csak te és a zene. És most nem kizárólag a saját zenémről beszélek, hanem általánosságban véve a zenéről. A boldogság lényege pedig az, hogy megelégszel a kis dolgokkal. Ha minél többet és többet és többet akarsz, azzal csupán bekerülsz egy értelmetlen örvénybe, amely dekadenciába, korrupcióba, enyészetbe és boldogtalanságba visz.”

Hozzászólások 

+3 #20 Habbal 2018-03-23 10:35
Idézet - Afrikaaner:
Azt, hogy Euronymus mit "ígért be", vagy mit nem és főleg mit gondolt komolyan, vagy mit nem, azt aligha tudhatjuk már meg. Egy biztos, ilyen sérüléseket védekezésképpen senki nem okoz, de nem is ez a lényeg itt. Elítélték és leülte, rendben van. Nem értem azonban pontosan, hogy miért is érdemelne bármiféle tiszteletet? Egy pszichopata gyilkosról beszélünk végtére is. Lehet, hogy a másik is pszichopata volt, lehet, hogy egyáltalán nem, de gyilkos biztosan nem volt, Euronymus konkrétan az áldozat volt. Béke veletek.

Varg egyáltalán nem pszichopata, csak szélsőséges nézeteket vall. Mindezt józanésszel teszi. Bár nagy részével nem értek egyet azzal amit mond, sokszor előfordul hogy igaza van. Emellett a videókon jól látszik hogy jól bánik a gyerekeivel. Szerintem aki ennyi év börtön után egy tisztességes életet tud élni, az már eleve érdemel némi tiszteletet, az meg pláne hogy nem a pénz hajtja,
Idézet
 
-12 #19 ConcertKid86 2018-03-23 05:33
Idézet - Nornagest:
Euronymous konkrétan soha nem fenyegette meg szemtől szembe Vargot, csak egy Snorre Ruch-al (Thorns gitáros)folytat ott telefonbeszélge tésben fejtegette hogy hogyan tenné el láb alól Vargot (fához kötözve halálra kínozná és közben videóra venné) amit Varg kihallgatott. Ennek hatására ment el Euro-hoz és szúrta le, de a döntő bizonyíték Snorre vallomása lenne mivel ő volt a fültanú, de nem tudom mit vallott (pedig biztos kihallgatták mert el is ítélték, kapott pár év börtönt bűnrészességért ,mivel ő vitte el Vargot kocsival Euro-hoz hogy megölhesse). Varg pedig nem lett semmilyen erkölcsi zsinórmérték de az utolsó mondatába nem lehet belekötni. Aki mégis beleköt, az direkt trollkodik.

Ott voltál hogy így tudod faszfej?
Idézet
 
+2 #18 Nornagest 2018-03-23 01:10

+2 #17 III. Rambó János 2018-03-22 23:59
Idézet - luciferkó:
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - luciferkó:
Idézet - RobertThorn:
Valahol le a kalappal előtte, hogy egy ekkora pénzre nemet mondott. Viszont nekem csak nem akar ez összeállni.

Ha mindaz amiről itt hosszú bekezdésekben beszélt igaz lenne, hogy a zene privát dolog, csak ő meg a zene, stb. akkor tulajdonképp _semmifajta_ igénye nem kéne hogy legyen arra se, hogy kiadja mindezeket, tökéletesen meg kéne elégedjen azzal, hogy szépen elreszeli a dalait egy akusztikus gitáron a négy fal között a fáskamrában. Ehelyett ő mégis lemezeket ad ki, pénzt kér érte, stb.
Idegenkedik a 'nárcisztikus' fellépésektől, de eközben sikeres youtuber, a videóiban végig az ő fejét, arcát látod.
Nekem ne akarja bemagyarázni, hogy ez nem figyeleméhség.

Én amúgy nem gondolom rossznak a (zenei) dolgait, de az image meg a valóság valahogy nem úgy tűnik mintha szinkronban lenne. Ez az egész inkább csak terelőszöveg a valószínűsíthet ően csapnivaló minőségű élő hangszeres játékáról. Hiúbb ő annál, hogy ilyennel égesse magát.

Azontúl pedig szintén kíváncsi lennék rá arra is, hogy pl. Euronymus családja mit gondol arról, hogy - habár büntetését leülte, de - ez a fickó még mindig él és virul, sőt a jelek szerint bármikor szerezhetne akár röpke milliókat is. Nem mintha ez a pénzről szólna, csak úgy.. na. Értitek. Lazán boldogul, nincs a világon semmi gondja.

Nem magának akar figyelmet, hanem a dolgoknak, amiket fontosnak tart. Nem ugyanaz. Euronymus meg nem egy kedves kissrác volt, hanem egy egoista, erőszakos szociopata. Ne csináljunk mártírt belőle. A zenéről írt dolgokban sincs ellentmondás, csak értelmezni kell azt a pár mondatot.

Ha Euro egoista, erőszakos szociopata volt, akkor ez miért nem igaz Vargra is? Lehet, hogy már nem az (bár maximum csak már nem erőszakos), de az volt. És azt se feledjük el, hogy egy tűzoltó halála is az ő lelkén szárad. Nekem sokkal szimpatikusabb az öreg Varg (Luis), mint a fiatal, de mentegetni egy pillanatig sincs miért, Eurónak meg akkor is van családja, ha szociopata volt.

Én egész biztosan nem mentegetem és azt sem állítottam, hogy egy cuki kisangyal volt viszont Eoronymus-t a legtöbb akkori társuk egy idióta, mindenkit terrorizáló gyökékként említi, ha szóba kerül, Varg-ot meg nem. Euro családjáról amúgy nem sokat tudok, de Vikernes szempontjából tökmindegy, hogy mit gondolnak. Leülte amit kellett, nyilván nem fog könyörögni, hogy engedjék vissza a börtönbe.

Az a tökmindegy, hogy utólag ki mit mond. A tény meg az, hogy odament a lakására, leszúrta, mint egy disznót és elmenekült. De igen, letöltötte a büntetést, ennyi jár manapság egy ilyenért, rendben.
Idézet
 
+3 #16 III. Rambó János 2018-03-22 23:54
Idézet - Afrikaaner:
Azt, hogy Euronymus mit "ígért be", vagy mit nem és főleg mit gondolt komolyan, vagy mit nem, azt aligha tudhatjuk már meg. Egy biztos, ilyen sérüléseket védekezésképpen senki nem okoz, de nem is ez a lényeg itt. Elítélték és leülte, rendben van. Nem értem azonban pontosan, hogy miért is érdemelne bármiféle tiszteletet? Egy pszichopata gyilkosról beszélünk végtére is. Lehet, hogy a másik is pszichopata volt, lehet, hogy egyáltalán nem, de gyilkos biztosan nem volt, Euronymus konkrétan az áldozat volt. Béke veletek.

Úgy van. Varg bácsi meg valami erkölcsi zsinórmérték lett. Vagy legalábbis egy Életmódtancsadó , Akinek Figyelni Kell A Véleményére.
Idézet
 
+8 #15 Afrikaaner 2018-03-22 22:27
Azt, hogy Euronymus mit "ígért be", vagy mit nem és főleg mit gondolt komolyan, vagy mit nem, azt aligha tudhatjuk már meg. Egy biztos, ilyen sérüléseket védekezésképpen senki nem okoz, de nem is ez a lényeg itt. Elítélték és leülte, rendben van. Nem értem azonban pontosan, hogy miért is érdemelne bármiféle tiszteletet? Egy pszichopata gyilkosról beszélünk végtére is. Lehet, hogy a másik is pszichopata volt, lehet, hogy egyáltalán nem, de gyilkos biztosan nem volt, Euronymus konkrétan az áldozat volt. Béke veletek.
Idézet
 
+4 #14 luciferkó 2018-03-22 22:18
Idézet - Afrikaaner:
Komolyan srácok? Félt ez a szegény srác, aki előtte templomokat gyújtogatott? Meg hát volt egy használati tárgyként fogvatartott lány is, ha jól emlékszem. Valami negyven késszúrással mészárolta le egykori zenésztársát, utána pedig Európa (és így a világ) legkulturáltabb börtönében pihenhette ki fáradalmait. Tényleg minden tisztelet az övé, példaként állítanám minden mai fiatal elé.

23 seb volt, de mivel egy csomót fetrengett üvegszilánkokba n, senki nem tudja, hogy hányat okozott Vikernes. Ez még a nyomozati anyagban sem volt egyértelmű. Azt meg nem nagyon értem, hogy egy gyújtogató miért ne félhetne valakitől, aki beígért neki egy kiadós kínzást és hogy megöli. Mi az összefüggés? :)
Idézet
 
+5 #13 luciferkó 2018-03-22 22:10
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - luciferkó:
Idézet - RobertThorn:
Valahol le a kalappal előtte, hogy egy ekkora pénzre nemet mondott. Viszont nekem csak nem akar ez összeállni.

Ha mindaz amiről itt hosszú bekezdésekben beszélt igaz lenne, hogy a zene privát dolog, csak ő meg a zene, stb. akkor tulajdonképp _semmifajta_ igénye nem kéne hogy legyen arra se, hogy kiadja mindezeket, tökéletesen meg kéne elégedjen azzal, hogy szépen elreszeli a dalait egy akusztikus gitáron a négy fal között a fáskamrában. Ehelyett ő mégis lemezeket ad ki, pénzt kér érte, stb.
Idegenkedik a 'nárcisztikus' fellépésektől, de eközben sikeres youtuber, a videóiban végig az ő fejét, arcát látod.
Nekem ne akarja bemagyarázni, hogy ez nem figyeleméhség.

Én amúgy nem gondolom rossznak a (zenei) dolgait, de az image meg a valóság valahogy nem úgy tűnik mintha szinkronban lenne. Ez az egész inkább csak terelőszöveg a valószínűsíthet ően csapnivaló minőségű élő hangszeres játékáról. Hiúbb ő annál, hogy ilyennel égesse magát.

Azontúl pedig szintén kíváncsi lennék rá arra is, hogy pl. Euronymus családja mit gondol arról, hogy - habár büntetését leülte, de - ez a fickó még mindig él és virul, sőt a jelek szerint bármikor szerezhetne akár röpke milliókat is. Nem mintha ez a pénzről szólna, csak úgy.. na. Értitek. Lazán boldogul, nincs a világon semmi gondja.

Nem magának akar figyelmet, hanem a dolgoknak, amiket fontosnak tart. Nem ugyanaz. Euronymus meg nem egy kedves kissrác volt, hanem egy egoista, erőszakos szociopata. Ne csináljunk mártírt belőle. A zenéről írt dolgokban sincs ellentmondás, csak értelmezni kell azt a pár mondatot.

Ha Euro egoista, erőszakos szociopata volt, akkor ez miért nem igaz Vargra is? Lehet, hogy már nem az (bár maximum csak már nem erőszakos), de az volt. És azt se feledjük el, hogy egy tűzoltó halála is az ő lelkén szárad. Nekem sokkal szimpatikusabb az öreg Varg (Luis), mint a fiatal, de mentegetni egy pillanatig sincs miért, Eurónak meg akkor is van családja, ha szociopata volt.

Én egész biztosan nem mentegetem és azt sem állítottam, hogy egy cuki kisangyal volt viszont Eoronymus-t a legtöbb akkori társuk egy idióta, mindenkit terrorizáló gyökékként említi, ha szóba kerül, Varg-ot meg nem. Euro családjáról amúgy nem sokat tudok, de Vikernes szempontjából tökmindegy, hogy mit gondolnak. Leülte amit kellett, nyilván nem fog könyörögni, hogy engedjék vissza a börtönbe.
Idézet
 
+5 #12 Afrikaaner 2018-03-22 21:57
Komolyan srácok? Félt ez a szegény srác, aki előtte templomokat gyújtogatott? Meg hát volt egy használati tárgyként fogvatartott lány is, ha jól emlékszem. Valami negyven késszúrással mészárolta le egykori zenésztársát, utána pedig Európa (és így a világ) legkulturáltabb börtönében pihenhette ki fáradalmait. Tényleg minden tisztelet az övé, példaként állítanám minden mai fiatal elé.
Idézet
 
+2 #11 Thasaidon 2018-03-22 21:15
Idézet - Habbal:
Mondjuk ha nem norvég börtönbe kéne mennie, lehet megfontolná a dolgot. :D
Ezt leszámítva minden tiszteletem az övé.

Bassszki, én is pontosan ezt akartam írni. :-D :-D
Idézet
 
+2 #10 III. Rambó János 2018-03-22 20:28
Idézet - luciferkó:
Idézet - RobertThorn:
Valahol le a kalappal előtte, hogy egy ekkora pénzre nemet mondott. Viszont nekem csak nem akar ez összeállni.

Ha mindaz amiről itt hosszú bekezdésekben beszélt igaz lenne, hogy a zene privát dolog, csak ő meg a zene, stb. akkor tulajdonképp _semmifajta_ igénye nem kéne hogy legyen arra se, hogy kiadja mindezeket, tökéletesen meg kéne elégedjen azzal, hogy szépen elreszeli a dalait egy akusztikus gitáron a négy fal között a fáskamrában. Ehelyett ő mégis lemezeket ad ki, pénzt kér érte, stb.
Idegenkedik a 'nárcisztikus' fellépésektől, de eközben sikeres youtuber, a videóiban végig az ő fejét, arcát látod.
Nekem ne akarja bemagyarázni, hogy ez nem figyeleméhség.

Én amúgy nem gondolom rossznak a (zenei) dolgait, de az image meg a valóság valahogy nem úgy tűnik mintha szinkronban lenne. Ez az egész inkább csak terelőszöveg a valószínűsíthet ően csapnivaló minőségű élő hangszeres játékáról. Hiúbb ő annál, hogy ilyennel égesse magát.

Azontúl pedig szintén kíváncsi lennék rá arra is, hogy pl. Euronymus családja mit gondol arról, hogy - habár büntetését leülte, de - ez a fickó még mindig él és virul, sőt a jelek szerint bármikor szerezhetne akár röpke milliókat is. Nem mintha ez a pénzről szólna, csak úgy.. na. Értitek. Lazán boldogul, nincs a világon semmi gondja.

Nem magának akar figyelmet, hanem a dolgoknak, amiket fontosnak tart. Nem ugyanaz. Euronymus meg nem egy kedves kissrác volt, hanem egy egoista, erőszakos szociopata. Ne csináljunk mártírt belőle. A zenéről írt dolgokban sincs ellentmondás, csak értelmezni kell azt a pár mondatot.

Ha Euro egoista, erőszakos szociopata volt, akkor ez miért nem igaz Vargra is? Lehet, hogy már nem az (bár maximum csak már nem erőszakos), de az volt. És azt se feledjük el, hogy egy tűzoltó halála is az ő lelkén szárad. Nekem sokkal szimpatikusabb az öreg Varg (Luis), mint a fiatal, de mentegetni egy pillanatig sincs miért, Eurónak meg akkor is van családja, ha szociopata volt.
Idézet
 
+5 #9 JR 2018-03-22 20:11
Nem nagyon keres pénzt. Önellátó kis életet rendeztek be maguknak a hegyekben, megtermelik, amit megesznek, a minimális költségeiket (áram, internet, ilyesmi) az a minimális bevétel, ami a lemezeiből / könyveikből jön, az fedezi.
Idézet
 
+5 #8 Codename333 2018-03-22 19:06
hát ez is egy fajta elhivatottság. A saját zenéje iránt.Tiszteleben kell tartani.Robert Palnt-et is hiába basztatják a csillió dolláros Le Zeppelin Reunion turnékkal. Én tisztelem ezért őket. Nem csinálnak semmit amit nem szeretnének,vag y mai,közedvelt kifejezéssel élve,nem adják el magukat. Sztem ebben semmi rossz nincs. A youtube csatornáját is csak azért csinálja szerintem mert azt lehet otthonról is könnyedén....ennyi...am azért kiváncsi lennék miket csinál hogy megéljen.A zenén kívül gondolom vannak még más elfoglatságai
Idézet
 
+5 #7 CChutney 2018-03-22 19:03
Idézet - luciferkó:
Nem ugyanaz. Euronymus meg nem egy kedves kissrác volt, hanem egy egoista, erőszakos szociopata. Ne csináljunk mártírt belőle.

Érdekes amúgy, hogy legalább két másik gyilkosság (Magne Andreassen, 1992; Josef ben Meddour, 1997) köthető a színtérhez, ráadásul mindkettő sokkal kevésbé zavaros eset.
Nem tisztem igazságot tenni, de én pl. egyáltalán nem tartom elképzelhetetle nnek, hogy Vikernes tényleg félt attól hogy Euronymous meg akarja ölni. Persze ez lehetett pusztán az ő paranoiája is, de mindenesetre a másik két ügyben teljesen egyértelmű, ki volt az agresszor.
Idézet
 
+8 #6 luciferkó 2018-03-22 18:45
Idézet - RobertThorn:
Valahol le a kalappal előtte, hogy egy ekkora pénzre nemet mondott. Viszont nekem csak nem akar ez összeállni.

Ha mindaz amiről itt hosszú bekezdésekben beszélt igaz lenne, hogy a zene privát dolog, csak ő meg a zene, stb. akkor tulajdonképp _semmifajta_ igénye nem kéne hogy legyen arra se, hogy kiadja mindezeket, tökéletesen meg kéne elégedjen azzal, hogy szépen elreszeli a dalait egy akusztikus gitáron a négy fal között a fáskamrában. Ehelyett ő mégis lemezeket ad ki, pénzt kér érte, stb.
Idegenkedik a 'nárcisztikus' fellépésektől, de eközben sikeres youtuber, a videóiban végig az ő fejét, arcát látod.
Nekem ne akarja bemagyarázni, hogy ez nem figyeleméhség.

Én amúgy nem gondolom rossznak a (zenei) dolgait, de az image meg a valóság valahogy nem úgy tűnik mintha szinkronban lenne. Ez az egész inkább csak terelőszöveg a valószínűsíthet ően csapnivaló minőségű élő hangszeres játékáról. Hiúbb ő annál, hogy ilyennel égesse magát.

Azontúl pedig szintén kíváncsi lennék rá arra is, hogy pl. Euronymus családja mit gondol arról, hogy - habár büntetését leülte, de - ez a fickó még mindig él és virul, sőt a jelek szerint bármikor szerezhetne akár röpke milliókat is. Nem mintha ez a pénzről szólna, csak úgy.. na. Értitek. Lazán boldogul, nincs a világon semmi gondja.

Nem magának akar figyelmet, hanem a dolgoknak, amiket fontosnak tart. Nem ugyanaz. Euronymus meg nem egy kedves kissrác volt, hanem egy egoista, erőszakos szociopata. Ne csináljunk mártírt belőle. A zenéről írt dolgokban sincs ellentmondás, csak értelmezni kell azt a pár mondatot.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.