Shock!

december 04.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A CD haldoklik, továbbra is erősödnek a digitális albumeladások

0720vinylA digitális albumeladások már közelítik a teljes hosszúságú lemezek forgalmának felét, CD továbbra is egyre kevesebb embernek kell, a bakelit sikersztorija pedig egészen elképesztő –nagyjából így foglalhatók össze a 2013 első hat hónapjában tapasztalt lemezpiaci trendek.

2012 első félévéhez képest 4,6 százalékkal kevesebb album és dal fogyott az idei év első hat hónapjában – áll a Nielsen vonatkozó kimutatásában, amely szerint ennek elsősorban a CD eladások továbbra is brutális zuhanása jelenti a fő okát. Az arányokat érzékeltetendő: 2013 első félévében 14,2 százalékkal kevesebb CD-t vettek a zenehallgatók, mint 2012 hasonló időszakában. Eközben egy kicsit a digitális daleladások is csökkentek, ez azonban nem tekinthető igazán lényeges változásnak, hiszen a negatív változás mindössze 2,3 százalékos.

Amennyiben azonban már digitális albumeladásokról beszélünk, felívelés tapasztalható: itt 6,3 százalékkal nőttek a bevételek, ami nagyjából megfelel az előzetes várakozásoknak. A hivatalos lemezeladások 43 százalékát így már a digitális formátum adja (ez a mutató tavaly az egész évre vetítve 38 százalékon állt), amelyből a szakértők arra következtetnek: továbbra is ott rejlik a lehetőség a piac bővítésében ezen a területen, miután a CD-k tényleg végleg kifutnak. A különböző stream-szolgáltatások csillaga is emelkedőben van, az idei évben eddig több mint 50 milliárdos audio- és videóstream-forgalmat mértek a hasonló felületeken – azt azonban tegyük hozzá, hogy a Nielsenen kívül itt senki sem tudja pontosan, mely szolgáltatásokat vizsgálták, és melyeket nem. Ha azonban ebből a számból indulunk ki, az emelkedés 24 százalékos 2012 első két negyedévéhez képest, vagyis elvitathatatlan, ráadásul a jelek szerint a stream nem árt a digitális lemezeladásoknak sem.

Az utóbbi években jelentősen erősödött bakelitpiac szintén tovább nő, a mostani emelkedés 33,5 százalékos.

Címkék:

Hozzászólások 

+2 #9 Flagellator1974 2013-07-21 15:01
:D Hát, nem egy szívlapát, vigyázni kell rá, pont ez a lényege, ill. hogy a borító is keménypapír, az is ad neki egy elsődleges külcsínt, lásd: Slayer - Hell Awaits, nincs benne könyvecske, viszont eszméletlen király maga a digipack, a kihajtható borító tartalmazza a dalszövegeket! A másik féltett kedvencem a Bolt Thrower - Those once loyal: ha kihajtod a digit, belül van teljes szélességében a banda csodás logója, komolyan gondolkodtam akkoriban egy másik példány beszerzésén is, bár nyilvánvalóan ez már túlzás lenne. A Death - Scream, bloody gore, vagy a Possessed - Seven Churches ill. Beyond the Gates/The Eyes of Horror digipackokat meg sztem mindenkinek látnia kellene, mert nemcsak zeneileg alapművek, hanem a csomagolás is e-ta-lon!
Idézet
 
+2 #8 Zsolti 2013-07-21 12:57
Én sosem értettem ezt a digipak-dolgot. Az oké, hogy szebb, mint a műanyagtokos cd, de sokkal sérülékenyebb is, ráadásul ha megreped a tok, azt kicserélheted anélkül, hogy maga a borító sérülne, de ha a digipak csomagolás sérül meg, veheted meg újra, rendbe nem tudod hozni.

Egyébként pár hete vettem egy CD-t, ami eddig csak mp3-ban volt meg és bár nem vagyok vájtfülű, egyértelműen jobban szól, mint az mp3, nemcsak jobban, de máshogy is, más a keverés, mások a hangsúlyok. Akinek elég az mp3 ingyen, nem is tudja, mennyivel jobb minőségben is hallgathatná a zenét. Mondjuk, ha sosem vett zenét, nincs ami hiányozzon neki minőségi téren sem, mert eleve az mp3-hangzáshoz szokott hozzá...
Idézet
 
+1 #7 Zoli 2013-07-20 18:12
Mindenre van megoldás! A japánok gyártanak egy olyan lejátszót, ami bakelitet játszik le úgy, hogy letapogatja a lézer, mint egy CD-t! Tehát lézer vinyl lejátszó! (nem lézerlemez, az más!) http://www.elpj.com/
Tehát vehetsz bakelitet, ami nagyobb, szebb és ugyanolyan kényelmesen lejátszhatod mint egy CD-t!

Idézet - faktor69:
Idézet - Tuonela:
Letölthető fájlokért vagy stream-szolgáltatásért soha egy fillért nem adnék. Pontosan azért veszek meg egy lemezt, hogy fizikai formában birtokoljam, nézegethessem a borítót, stb.

Ezzel én is így vagyok.

Idézet - Flagellator1974:
Szeretem a digipack-ot. Inkább vadászom arra, mint a sima cd-re. Bakelittal nem kínlódom: tényleg jobban szól (akkor inkább már a kazi), de a méretei meg a lejátszóval való baszakodás ellene szól. A digitális albumeladás viszont... maga az igénytelenség.

Ezzel is egyetértek kivéve a kazetta részét, a műsoros kazettákat sosem szerettem, csak akkor vettem azt, ha az adott előadótól nem jött ki CD-n az album. Volt ilyen is a '90-es évek elején.
A bakelit gyűjtést elfogadom, de nekem valahogy praktikusabb a CD.
Idézet
 
+2 #6 faktor69 2013-07-20 14:09

+6 #5 Tuonela 2013-07-20 10:26
Letölthető fájlokért vagy stream-szolgáltatásért soha egy fillért nem adnék. Pontosan azért veszek meg egy lemezt, hogy fizikai formában birtokoljam, nézegethessem a borítót, stb. Én is nagyon szeretem a bakelitet, de egy-egy új album bakeliten nagyon drága. Csak a legnagyobb kedvenceknél engedhetem meg magamnak, hogy olyan formátumban is beszerezzem.
Idézet
 
+8 #4 Flagellator1974 2013-07-20 09:29
Szeretem a digipack-ot. Inkább vadászom arra, mint a sima cd-re. Bakelittal nem kínlódom: tényleg jobban szól (akkor inkább már a kazi), de a méretei meg a lejátszóval való baszakodás ellene szól. A digitális albumeladás viszont... maga az igénytelenség.
Idézet
 
+3 #3 afc 2013-07-20 09:18
Idézet - KoaX:
Idézet - afc:
.

Olyan gyűjtőknek, mint én is szerintem jobban tetszik a bakelit, és nem sokkal drágább,mint egy CD.
CD-ket kihozzák digipackokban (amiket én személyszerint utálok) és mellette még megjelenik 3 változatban, egyre drágábban.
Bakelitből is van több színezet minden, de abból, ha veszel egy LTD. az legalább 10 év múlva is érték lesz, míg a CD nem.

Ezekkel egyetértek :) Ráadásul a Bakelit tisztábban és erőteljesebben is szól.
Idézet
 
+5 #2 KoaX 2013-07-20 08:01
Idézet - afc:
azért sztem nem semmi :D a cd kifut a bakelitet meg viszik mint a cukrot. Csak én érzékelek ebben egy csöppnyi iróniát? :D....de persze nagyon jó dolog a bakelit.Nem kis élmény azon hallgatni mondjuk egy klasszikust legyen az akármelyik bandáé is.

Olyan gyűjtőknek, mint én is szerintem jobban tetszik a bakelit, és nem sokkal drágább,mint egy CD.
CD-ket kihozzák digipackokban (amiket én személyszerint utálok) és mellette még megjelenik 3 változatban, egyre drágábban.
Bakelitből is van több színezet minden, de abból, ha veszel egy LTD. az legalább 10 év múlva is érték lesz, míg a CD nem.
Idézet
 
+4 #1 afc 2013-07-20 07:28
azért sztem nem semmi :D a cd kifut a bakelitet meg viszik mint a cukrot. Csak én érzékelek ebben egy csöppnyi iróniát? :D....de persze nagyon jó dolog a bakelit.Nem kis élmény azon hallgatni mondjuk egy klasszikust legyen az akármelyik bandáé is.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.