Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Adam Duce kontra Machine Head: megállapodtak

0121ducePeren kívüli megegyezéssel rendeződött a helyzet a Machine Head és a tavaly kirúgott Adam Duce basszusgitáros között. A részletekről nem beszélnek a felek, de innentől kezdve elvileg nincs közöttük kérdés.

Duce januárban perelte be a Machine Headet, és azt állította: egy évvel korábbi eltávolításának annyi volt a célja, hogy társai több pénzt tehessenek zsebre a bevételekből, és Joey Huston menedzser, illetve Robb Flynn az egyenlő tulajdonrészből származó jogokra való tekintet nélkül, különböző egyedi megállapodásokkal teljesen átvette az üzleti irányítást a zenekar felett. Többek között is állította, hogy miközben a Machine Head 2009-es turnéja több mint 2 millió dollárt termelt, 2012-es európai körútjuk pedig több mint 3 milliót, Huston, Flynn és a menedzsment többi illetékese mindeközben olyan kiadásokat eszközölt, amelyekről meg sem kérdezték őt, és akármilyen keményen is dolgozott, még a folyamatosan növekvő bevételekből is csak igen alacsony összegekkel részesült. Adam szerint a csapat azért távolította el őt a bandából, hogy a többiek így juthassanak magasabb összegekhez. Mint akkor mondta, szerinte mintegy 800 ezer dollárnyi kár érte azzal, hogy a Machine Head a távozása után hónapokkal aláírta új szerződését a Nuclear Blastnél, és további 1 millió dolláros nem vagyoni kártérítést is követelt, amiért Robb Flynn több blogbejegyzésben is kritizálta lustaságát és rossz hozzáállását, megítélése szerint természetesen hamisan.

A csütörtökön megkötött peren kívüli egyezség értelmében a felek között nincs több vitás kérdés, mindent rendeztek, így mindenki mehet a saját útjára.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.