Újabb roppant őszinte és púdermentes nyilatkozatban vallott turnézással szembeni herótjáról Tom Araya. A Slayer frontembere mindenféle kertelés nélkül elárulta, hogy sokkal szívesebben töltené az időt otthon, a családjával, mint úton.
Az európai fesztiválszezon után júliust és augusztust egy nagyszabású észak-amerikai turnén töltötte a Slayer a Lamb Of God és a Behemoth társaságában, és a Loudwire által pár napja bemutatott, de még a körút elején készült interjú szerint Tom Arayának eleve nem volt sok kedve a dologhoz. A zenekar basszer/énekese az utóbbi években többször elmondta már, hogy egyáltalán nem élvezi a turnézást, most azonban minden eddiginél nyíltabban vallotta be: szíve szerint inkább otthon maradna.
„Fáradt vagyok", mondta a beszélgetés során Araya. „Ez a negyedik koncertünk, és még harmincnyolc napunk van hátra. Én meg szeretek otthon lenni. Gondoskodnom kell az állatokról, és most már egy csodálatos lányunokám is van. Végre átélhetem, ami annak idején, a gyerekeimnél kimaradt, mert nem voltam otthon: figyelem, ahogy mászik. Sőt, most már nem is mászik, mert egyből fel akar állni, hogy járjon, szóval kihagyja a mászós korszakot. Próbál sétálni! Én pedig tanúja lehetek egy csomó fejlődési állomásnak, amit a saját srácaimmal nem tapasztalhattam meg, mert folyamatosan úton voltam. Nagyon élvezem ezt, utazni pedig utálok. Haver, ennél tényleg nem is lehetnék őszintébb."
Az 56 éves Araya saját bevallása szerint fizikailag is egyre nehezebben bírja a gyűrődést. „Az első két estén nagyon késői fellépéseink voltak, ezeket hívjuk deadlinereknek. Mivel mi vagyunk az úgynevezett headlinerek, akik utoljára játszanak, de addigra mindenki hulla. Mindez persze attól is függ, milyen típusú koncertről van szó. A turné egy olyan fesztivállal indult, ami tele volt rádiós bandákkal, aztán jöttünk mi a legvégén, és addigra már szépen mindenki kezdett elszivárogni, a végére tényleg nem is maradtak már annyian. Ettől még persze lejátszottuk az egész koncertet, száz százalékot tettünk bele, és a végén megköszöntem mindenkinek, hogy ott maradtak... A buszon nagyon rosszul alszom, talán négy órát. Ez ilyen úti dolog. És – látod, miket árulok el neked a magánéletemről! – horkolásgátlóval alszom, mert anélkül nem tudok. Utána ha megérkezem a hotelbe, azonnal lefekszem, de újabb négy óra múlva megint felkelek. Vagyis a buszon rosszul alszom, utána meg keveset. És az utazásnak ezt a részét most már egyáltalán nem élvezem, mert egyszerűen nem tudom kipihenni magam."
A Slayer jövőre elvileg ráfordulna az új lemezre, miután Tom és Kerry King bizonyos kérdéseket rendeztek egymás között, de mi a fentiek alapján nem nagyon fogadnánk arra, hogy utóbbi után még olyan sokáig létezik majd a csapat.
Hozzászólások
Én is rátaláltam erre a videóra, igazi örömzenélés volt, King meg mint valami durcás kisgyerek félrehúzódva mászkál, nem lehet valami nagy csapatjátékos a jóember. A turné kellemetlensége it meg pont az ilyen közös, felhőtlen-tevékenységek tudnák enyhíteni. Milyen lehet, hónapokig összezárva lenni olyan emberekkel akik ott vannak ugyan egy zenekarnak nevezett közösségen belül, de mégis egyedül érzik magukat benne. A metallica, ha még sokszor pózer látványa is van az egésznek, de mégis elviselhetővé tették egymást egymás számára, így talán nem pokolként élik meg, hogy távol vannak a hozzátartozóktó l. Habár mi hallgatok-nézők mindig csak egy-egy koncertre, lemezre látunk bele az életükbe az előadóknak, abba nem, hogy milyen amikor otthon a feleség összepakol, gyerekektől elköszönés majd indulás x helyre ahonnan indulás tovább, ahová visznek, ahová mondják....
Szerintem olvass egy kommenttel lejjebb, arra válaszoltam. Mégpedig azt, hogy a Crue sosem volt Heavy Metal zenekar (mert a kiindulópont ez volt). Azon viszont (későbbi komment) nem kezdek el vitatkozni, hogy a Crue hatásaiban felfedezi-e valaki a Maiden-t, mert alapvetően a glam színtér sosem érdekelt, így nem ástam bele magam (de ha beleástam volna, sem megyek bele ilyen vitába - mert feleslegesnek tartom. Elfogadom, hogy a másik így gondolja, és ennyi)
"Ráadásul a Slayer zenéje nem igazán a változásokról szól, zeneileg sem kreatív." - ezt mondjuk vitatnám, szinte minden részét. De az is ízlés kérdése.
A Crüe-nek pont annyi köze van a Maidenhez, mint a Slayernek...nem sok. A Bon Jovit lehet AOR-nak, rádiórocknak vagy arénarocknak hívni, de még az is más stílus, mint a Crüe
Minden rockzenésznél az kb 5-10 év után. Ha nem hamarabb.
Minek várja meg, ha nem értük ment?...
Lehet, hogy érezni a Maiden hatását (bevallom, a Glam rock szintér munkásságába csak felületesen van rálátásom). Ez a true/nem true dolgot alapvetően baromságnak tartottam mindig is, pusztán a kategóriára reagáltam.
Bár (és tényleg nem akarlak megbántani) a beszállás/kiszállás kommenten én is röhögtem. És nem azért, mert a Mötley-ről volt szó. Ugyanígy röhögnék, ha valaki ilyet írt volna pl. az Emperorra.
De. A Mötley Crüe, a Bon Jovi és az Autograph sosem volt Heavy Metal zenekar. Glam rock (esetleg Glam metal, ahogy a meghatározások között szerepel, de még ezt is erősnek tartom), Hard Rock, akármi. Ez nem sértés a Priestre, a Maidenre (bármi is a véleményem a Glam Rockról), de nem ugyanaz a kategória.
Na akkor...a Mötley crüe egy fiesta a Slayer meg egy F-150 raptor.
A MC koncertjeire 90 százalékban magassarkúban jártak. Ne sértsd már meg a Priestet vagy a Maident etc., hogy "A Mötley Crüe minden idők egyik legnagyobb heavy metal zenekara volt ". És utána Bon Jovira hivatkozol...
Ezen besírtam...:)
Anyádnak ne ide üzenj, ez nem az a fórum...
A többiek, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy még élő, kb. ötvenes édesapjuk van, aki esetleg napi 16 órát dolgozik, álljanak elé és kérdezzék már meg, fáradtak-e. Igenlő válasz esetén kérem, mondják neki, "de te ezt az életet választottad".