Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Az emberek mindig valami olyasmire vágynak, amit nem kaphatnak meg”

0311mudvayneChad Gray továbbra sem zárja ki, hogy egyszer ismét összeálljon a Mudvayne, de ő is elismeri: erre jelenleg szinte nulla az esély. A dolognak leginkább az tett be, hogy a banda másik oszlopa, Greg Tribbett gitáros kikerült a páros másik közös csapatából, a Hellyeah-ből.

„Nem tudom, hogy a teljes zenekar összejön-e még", felelte a Songfactsnek arra a kérdésére Gray, amelyben azt firtatták, lesz-e még valaha is folytatása a Mudvayne-nek. „Ki tudja? Lehet, hogy a többiek valami mást hoznak majd össze. Egy ideig szó volt a dologról, de aztán jött a Greg-történet, és akkor minden szétesett. Most itt a kettőnk kapcsolatára gondolok, ami gyakorlatilag az egyetlen igazán szilárd kapcsolatnak számított a zenekarban, annak ellenére, hogy ma is jóban vagyok Matt McDonough-val, és Ryan Martinie-vel is szoktunk néha váltani pár szót. Én személy szerint csakis akkor akarnám ismét beindítani a Mudvayne-t, ha mindenki alaposan megnyalogatta a sebeit, és túllépett a sérelmeken. Egy zenekarban rengeteg tényező szakítja szét az embereket. A Mudvayne talán annak volt a mártírja, hogy a közönség felhagyott a zenekarok támogatásával. Először ott van egy lemezed, amiből már az első héten 159 ezer példány megy fel, a következőnél meg az van, hogy ki nem szarja le az egészet... Talán amolyan tudat alatti üzenet ez: ha nem támogatod a dolgokat, így jársz. Mert a Mudvayne talán nagyobb ma, mint valaha volt. Az emberek mindig valami olyasmire vágynak, amit nem kaphatnak meg."

Chad Grayék eredeti csapata utoljára 2009-ben adott ki lemezt Mudvayne címmel, ám ez az anyag teljesen elsikkadt, megjelenéséről sokan nem is értesültek, és turné sem követte a kiadást a Hellyeah pörgése miatt.

 

Hozzászólások 

 
#5 sokkolóvok 2015-10-27 22:36
Hogy őszinte legyek, a Mudvayne sosem volt egy nagy durranás. Elismerem Greg-et és Ryan játékát, de soha nem volt egy erős albumuk sem, inkább csak erős számaik. Mondjuk én sosem voltam nagy híve a Vayne-nek. Az utolsó albumról pedig mit mondjak, az ezt megelőző The new Game albumot se vitték turnéra, pedig volt ott egy-két sláger szám (szerintem). Nem tudom hogy meddig akarják folytatni ezt a sablonos metál Hellyeah-t, de remélem egyszer még vissza tér a régi formáció, mielőtt Chad hangjának ereje elfogy.
Idézet
 
 
+1 #4 cápaidomár 2015-03-16 01:54
Nem hiszem, hogy a Hellyeah akkora konkurenciát jelentett volna az anyabandára. A király L.d. 50, és a már nem annyira, de még mindig királly End of... után az égvilágon semmi érdemlegeset nem csináltak. (Számomra legalábbis, bár nem hiszem, hogy egyedül volnék.)

Amúgy meg hogy lehet a MudWaYnE nagyobb mint valaha, hogyha nincs is?
Idézet
 
 
+2 #3 P 2015-03-15 13:04
Nekem az első négy lemez alapműnek számít, az utolsóról véletlen tudtam meg, hogy megjelent... Kár értük. :(
Idézet
 
 
+3 #2 grandmagus 2015-03-14 15:36
Vágyik ezekre a fészkes fene.
Idézet
 
 
+4 #1 RobertThorn 2015-03-14 07:14
Az első lemezüket csíptem nagyon, de pff, ez a nyilatkozat egyszerűen egy röhej (amelyik ráadásul gyorsan el is hal)..

"Egy ideig szó volt a dologról, de aztán jött a Greg-történet, és akkor minden szétesett." - itt ebben a mondatban úgy beszél, mintha mindenki számára teljesen egyértelmű lenne, hogy a 'Greg-történet' mögött valójában mit is kéne érteni, illetve mi volt benne a pláne. Mert ha teszem azt - egy nem is túl messzi példát hozva - ha Vinnie Paul mondja, hogy a Pantera végére az 'Anselmo interjú' tett pontot, na ott aztán senkinek nem lehet olyan kérdése, hogy 'mert mi volt abban?', mert az azt hiszem kellőképpen részletezve volt anno a nyilvánosság előtt. Ezzel szemben a 'Greg-történetről' annyit lehet tudni, hogy a fickó egyik napról a másikra kikerült a zenekarból, és nem többet. Maradjunk annyiban, hogy ebből 'történet' majd akkor lesz, ha ezt érthetően ki is fejti.

Aztán a másik: "Mert a Mudvayne talán nagyobb ma, mint valaha volt." Annyira, de annyira sokkal nagyobb a Mudvayne ma mint régen, hogy már jó ideje egyszerűen nem is vannak, a legutolsó (évekkel ezelőtti) lemezüknek már turnéja sem volt az érdektelenség miatt. A soha korábban nem látott nagyság tökéletes bizonyítéka mindez., nem? :P
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.