Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Az én szintemen álló előadók számára csaknem lehetetlen ma pénzt keresni a turnézással”

Közhelyszámba megy, hogy manapság meglehetősen nehéz turnéra indulni. Devin Townsend egy friss interjúban most megvilágította, milyen okai vannak ennek.

devin_townsend_k2022_01

Idén már nem indul turnéra a frissen megjelent Lightwork lemezzel Devin Townsend, de a jövő évi aktivitások is meglehetős nehézségekbe ütköznek. „Sokkal rosszabb a helyzet ezen a téren – mondta a Metalleriumnak adott interjújában a kanadai multihangszeres/dalszerző. – Ott vannak egyrészt a turnéköltségek az inflációval és az üzemanyagárakkal, másrészt a járvány alatt tonnányi nagyszerű koncerthelyszínt veszítettünk. És szerintem a munkaerő úgy nagyjából 50 százaléka eltűnt a turnébizniszből. Most mégis, mihez kezd magával két éven át egy gitártechnikus? Nyilván új meló után kell néznie, nem igaz? Akik pedig megmaradtak a szakmában, azokért nemcsak a zenekarok között megy a versengés, hanem csaknem kétszer annyi pénzt kérnek, mint előtte. Vagy: láttam a minap egy kimutatást, hogy a Live Nation a mercheladások 30 százalékára igényt tart ezeken a helyszíneken. A repülés költségei is növekedtek. Vagyis csaknem teljesen lehetetlen manapság pénzt keresni a turnézással, legalábbis az én szintemen álló előadók számára.”

Devin szerint a legtöbben bele sem gondolnak, micsoda költségekkel jár manapság nemzetközi turnéra indulni. „Igen, ismét kinyílt a világ, csak éppen tízszer annyiba kerül a koncertezés. Drágábbak a szállodák, drágább a kaja a szállodákban. A végső kérdés pedig annyi, hogy miért is turnézol? Végső soron azért, hogy játssz azoknak, akiket érdekli a munkád, ez pedig megéri. De aki abban a hitben él, hogy egyszerű a dolog, jobb, ha kicsit végiggondolja még egyszer, mert jelenleg éppen a jövő évi turnéimat szervezem, és egyszerűen lehetetlen tartani a költségvetést. Lehetetlen. Nekiindulsz, és szembesülsz vele, hogy nem fér bele ez a jármű, az a backline, emez a produkciós elem, amazok a fények. Aztán kiállsz a színpadra, megjelenik a közönség, és közli, hogy nem jó a buli, nincsenek fények, nincs produkció. Most akkor mihez kezdesz? Szerintem sok zenész inkbáb úgy dönt, hogy oké, akkor inkább otthon maradok, és otthonról alkotok. Én meg megpróbálok akusztikus turnéban gondolkodni, mert úgy megengedhetem magamnak. A semminél még az is jobb, ha kiállok egy szál akusztikus gitárral és énekelek az embereknek. De nehéz időket élünk.”

Devin tavasszal Budapesten is fellépett a Dream Theater előzenekaraként.

 

Hozzászólások 

 
#21 Claudius Oltarimanus 2022-12-07 11:16
Idézet - Barcs Bence:
Idézet - Claudius Oltarimanus:
Idézet - Goodbye:
Idézet - Barcs Bence:
Idézet - Goodbye:
Én sem értem ezt a panaszáradatot. Minden 2x annyiba kerül mint egy évvel ezelőtt. Hogy jön ki, hogy 10x annyiba kerül a turnézás? Adja dupla áron a koncertjegyet, és meg van oldva. Ennek csak annyi hátránya lenne hogy elveszítené a legszegényebb térségeket, pl. Magyarországot.


Pedig a cikkben le van írva feketén-fehéren, csak el kéne olvasni...

Mi van leírva a cikkben? Az, hogy milyen drága lett minden. Ez ugyebár a cikk nélkül is tudható. Igen, elhiszem, hogy vannak nehézségek, de alkalmazkodni kell a helyzethez. Olyan áron kell adni a jegyet, hogy keressen annyit amennyire szüksége van.


Alkalmazkodik. Csinál egy akusztikus turnét.


Azért ne a befőtt tegye már el a nagymamát, és ne mi magyarázzuk már meg innen a világ segglyukláról az elmúlt húsz év egyik legnagyobb zenei zsenijének, hogyan alkalmazkodjon a fennálló helyzethez, ha már megérteni hülyék vagyunk...


Ha már hozzászólsz, akkor olvasd végig a cikket. Ő maga mondta, hogy akusztikus turnéban gondolkodik.
Idézet
 
 
#20 JR 2022-12-06 18:58
Idézet - Barcs Bence:
Azért ne a befőtt tegye már el a nagymamát, és ne mi magyarázzuk már meg innen a világ segglyukláról az elmúlt húsz év egyik legnagyobb zenei zsenijének, hogyan alkalmazkodjon a fennálló helyzethez, ha már megérteni hülyék vagyunk...


Tűpontos.
Idézet
 
 
#19 Barcs Bence 2022-12-06 15:23
Idézet - Claudius Oltarimanus:
Idézet - Goodbye:
Idézet - Barcs Bence:
Idézet - Goodbye:
Én sem értem ezt a panaszáradatot. Minden 2x annyiba kerül mint egy évvel ezelőtt. Hogy jön ki, hogy 10x annyiba kerül a turnézás? Adja dupla áron a koncertjegyet, és meg van oldva. Ennek csak annyi hátránya lenne hogy elveszítené a legszegényebb térségeket, pl. Magyarországot.


Pedig a cikkben le van írva feketén-fehéren, csak el kéne olvasni...

Mi van leírva a cikkben? Az, hogy milyen drága lett minden. Ez ugyebár a cikk nélkül is tudható. Igen, elhiszem, hogy vannak nehézségek, de alkalmazkodni kell a helyzethez. Olyan áron kell adni a jegyet, hogy keressen annyit amennyire szüksége van.


Alkalmazkodik. Csinál egy akusztikus turnét.


Azért ne a befőtt tegye már el a nagymamát, és ne mi magyarázzuk már meg innen a világ segglyukláról az elmúlt húsz év egyik legnagyobb zenei zsenijének, hogyan alkalmazkodjon a fennálló helyzethez, ha már megérteni hülyék vagyunk...
Idézet
 
 
#18 Claudius Oltarimanus 2022-12-06 10:39
Idézet - Goodbye:
Idézet - Barcs Bence:
Idézet - Goodbye:
Én sem értem ezt a panaszáradatot. Minden 2x annyiba kerül mint egy évvel ezelőtt. Hogy jön ki, hogy 10x annyiba kerül a turnézás? Adja dupla áron a koncertjegyet, és meg van oldva. Ennek csak annyi hátránya lenne hogy elveszítené a legszegényebb térségeket, pl. Magyarországot.


Pedig a cikkben le van írva feketén-fehéren, csak el kéne olvasni...

Mi van leírva a cikkben? Az, hogy milyen drága lett minden. Ez ugyebár a cikk nélkül is tudható. Igen, elhiszem, hogy vannak nehézségek, de alkalmazkodni kell a helyzethez. Olyan áron kell adni a jegyet, hogy keressen annyit amennyire szüksége van.


Alkalmazkodik. Csinál egy akusztikus turnét.
Idézet
 
 
#17 Shellshock 2022-12-06 04:57
Idézet - Rcooley:
Nincs annál kiábrándítóbb amikor felnőtt emberek siránkoznak hogy mennyire csórók, ez konkrétan életképtelenség . Ha meg egy ismert személyiség teszi ezt, az meg pláne.
Ne turnézzon akkor, kit érdekel, hallgatunk 1 milliárd mást. Kezdjen magával valami olyat, amiben pénz van. Bár az lett volna az igazi, ha már évekkel, évtizedekkel ezelőtt a zenélési bevételeiből kezdett volna valamit, aztán most könnyedén kifizetne minden költséget. De hát aki hülye volt, és a valóság helyett csak a rockbiznisz nevű álomvilágban él, az ja, most nagyot koppan.




Gratulálok fiam!
Senki nem mondta még neked, hogy ennyi ésszel inkább akkor se szólalj meg, ha kérdeznek?
Idézet
 
 
#16 Barcs Bence 2022-12-05 23:33
Idézet - Goodbye:
Idézet - Barcs Bence:
Idézet - Goodbye:
Én sem értem ezt a panaszáradatot. Minden 2x annyiba kerül mint egy évvel ezelőtt. Hogy jön ki, hogy 10x annyiba kerül a turnézás? Adja dupla áron a koncertjegyet, és meg van oldva. Ennek csak annyi hátránya lenne hogy elveszítené a legszegényebb térségeket, pl. Magyarországot.


Pedig a cikkben le van írva feketén-fehéren, csak el kéne olvasni...

Mi van leírva a cikkben? Az, hogy milyen drága lett minden. Ez ugyebár a cikk nélkül is tudható. Igen, elhiszem, hogy vannak nehézségek, de alkalmazkodni kell a helyzethez. Olyan áron kell adni a jegyet, hogy keressen annyit amennyire szüksége van.

De ha csak olyan áron tudná adni, amennyiért senki nem venné meg, akkor mit csináljon? Kérje el egy éves átlagfizetés értékét egy koncertjegyért?
Idézet
 
 
#15 Goodbye 2022-12-05 19:06
Idézet - Barcs Bence:
Idézet - Goodbye:
Én sem értem ezt a panaszáradatot. Minden 2x annyiba kerül mint egy évvel ezelőtt. Hogy jön ki, hogy 10x annyiba kerül a turnézás? Adja dupla áron a koncertjegyet, és meg van oldva. Ennek csak annyi hátránya lenne hogy elveszítené a legszegényebb térségeket, pl. Magyarországot.


Pedig a cikkben le van írva feketén-fehéren, csak el kéne olvasni...

Mi van leírva a cikkben? Az, hogy milyen drága lett minden. Ez ugyebár a cikk nélkül is tudható. Igen, elhiszem, hogy vannak nehézségek, de alkalmazkodni kell a helyzethez. Olyan áron kell adni a jegyet, hogy keressen annyit amennyire szüksége van.
Idézet
 
 
#14 Barcs Bence 2022-12-05 15:04
Idézet - Goodbye:
Én sem értem ezt a panaszáradatot. Minden 2x annyiba kerül mint egy évvel ezelőtt. Hogy jön ki, hogy 10x annyiba kerül a turnézás? Adja dupla áron a koncertjegyet, és meg van oldva. Ennek csak annyi hátránya lenne hogy elveszítené a legszegényebb térségeket, pl. Magyarországot.


Pedig a cikkben le van írva feketén-fehéren, csak el kéne olvasni...
Idézet
 
 
#13 Barcs Bence 2022-12-05 15:03
Idézet - Rcooley:
Nincs annál kiábrándítóbb amikor felnőtt emberek siránkoznak hogy mennyire csórók, ez konkrétan életképtelenség . Ha meg egy ismert személyiség teszi ezt, az meg pláne.
Ne turnézzon akkor, kit érdekel, hallgatunk 1 milliárd mást. Kezdjen magával valami olyat, amiben pénz van. Bár az lett volna az igazi, ha már évekkel, évtizedekkel ezelőtt a zenélési bevételeiből kezdett volna valamit, aztán most könnyedén kifizetne minden költséget. De hát aki hülye volt, és a valóság helyett csak a rockbiznisz nevű álomvilágban él, az ja, most nagyot koppan.


Fogalmad sincs, miket hordasz össze. Művészetről van szó, nem egy szalag melletti melóról, amivel te egy kalap alá veszed... (gondolom a művészeti véna totális hiányában)
Idézet
 
 
#12 robidog1984! 2022-12-05 14:12
Komolyan mi van már itt napok óta!?
Honnan került ide ez a sok tard?
Ez az el kell menni dolgozni szöveg, már covid alatt is szánalmas és végtelenül ostoba hozzáállása volt!
Komolyan egy elvileg zenerajongónak el kell magyarázni, hogy ez az ő munkájuk, a ZENÉLÉS!
Valami borzalom néhány ember itt!
Az pedig, hogy minden de minden sokkal többe kerül, az pontosan a közepén lévő réteget érinti a legjobban.
Mert a kicsiknek ez játék hobbi a meló mellett, a nagyok pedig azért kigazdálkodják a többlet költséget!
Akik pedig főállású zenészek, de még nem éppen milliomosok, na ők szívták meg legjobban.
Halkan jegyzem meg ebben a halmazban van a legtöbb jó banda!
Úgyhogy erigggggyé a francba a menjenek dolgozni szöveggel!
Idézet
 
 
#11 hároméves férfi 2022-12-05 13:51
Idézet - Rcooley:
Nincs annál kiábrándítóbb amikor felnőtt emberek siránkoznak hogy mennyire csórók, ez konkrétan életképtelenség . Ha meg egy ismert személyiség teszi ezt, az meg pláne.
Ne turnézzon akkor, kit érdekel, hallgatunk 1 milliárd mást. Kezdjen magával valami olyat, amiben pénz van. Bár az lett volna az igazi, ha már évekkel, évtizedekkel ezelőtt a zenélési bevételeiből kezdett volna valamit, aztán most könnyedén kifizetne minden költséget. De hát aki hülye volt, és a valóság helyett csak a rockbiznisz nevű álomvilágban él, az ja, most nagyot koppan.


Háhá, íme az Életképes Sikeres Ember, akinak az a hobbija, hogy névtelenül faszságokat írogat egy online fórumra, szemben az életképtelen hülye Devin Townsenddel, aki egy csicska lúzer barom.
Ha megint proletérdiktatú ra lenne, a nagyonokos metálosok menetelnének az élén.
Idézet
 
 
#10 Venomádi 2022-12-05 13:42
Hálátlan meló a zenélés sajnos, és ha az nem lenne elég, még az ilyen házmestereket is ki kell állni, mint ez a madár itt lent.
Idézet
 
 
#9 Goodbye 2022-12-05 13:15
Én sem értem ezt a panaszáradatot. Minden 2x annyiba kerül mint egy évvel ezelőtt. Hogy jön ki, hogy 10x annyiba kerül a turnézás? Adja dupla áron a koncertjegyet, és meg van oldva. Ennek csak annyi hátránya lenne hogy elveszítené a legszegényebb térségeket, pl. Magyarországot.
Idézet
 
 
#8 Rcooley 2022-12-05 12:48
Nincs annál kiábrándítóbb amikor felnőtt emberek siránkoznak hogy mennyire csórók, ez konkrétan életképtelenség . Ha meg egy ismert személyiség teszi ezt, az meg pláne.
Ne turnézzon akkor, kit érdekel, hallgatunk 1 milliárd mást. Kezdjen magával valami olyat, amiben pénz van. Bár az lett volna az igazi, ha már évekkel, évtizedekkel ezelőtt a zenélési bevételeiből kezdett volna valamit, aztán most könnyedén kifizetne minden költséget. De hát aki hülye volt, és a valóság helyett csak a rockbiznisz nevű álomvilágban él, az ja, most nagyot koppan.
Idézet
 
 
#7 bogar 2022-12-05 12:15
Idézet - Rcooley:
Sok a rinya, el is lehet menni dolgozni, ha nem tetszik valami!


De hiszen dolgozik! Az a munkája, hogy zenél. Ha mondjuk gyros-os lenne a Blahán és arról mesélne, hogy olyan drága lett a húsd és pita, hogy nem tud normális áron gyros-t csinálni, de lehet, hogy inkább pogácsát fog sütni, mert az még fenntartható, akkor az már oké lenne?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.