Gyakran elhangzik, hogy manapság teljesen mást jelent a rockzene, mint tizenöt-húsz-harminc évvel ezelőtt, és az is, hogy nem is olyan szórakoztató, mint akkoriban. Ezt egyébként maguk a rockzenészek sem gondolják másképp.
Noha a frontember és főideológus, Dave „Oderus Urungus" Brockie márciusban herointúladagolás következtében elhunyt, mégsem áll le a GWAR. A zenekar több régi tagot is újra bevont a játékba, és turnét, illetve új lemezt terveznek.
Két év után visszatért a koncertszínpadokra szólócsapatával is Ozzy Osbourne, aki az utóbbi időszakot a Black Sabbathtal töltötte. Az énekes egy szöuli fesztivál headlinereként lépett fel augusztus 9-én este, és a koncert vélhetően ismét egy olyan periódus nyitóakkordja volt, amelyben a saját bandáé a főszerep.
Az Exodus október 13-án megjelenő új albuma, a Blood In, Blood Out kétségtelenül az év egyik legjobban várt thrash-produkciója, a nemrég teljesen váratlanul visszatért Steve „Zetro” Souza énekes ugyanakkor leszögezte: a személycsere és a friss dalok sem fogják kiütni a zenekar koncertrepertoárjából a Rob Dukes-korszak favoritjait.
2005-ben elég nagy felzúdulást keltett, amikor a Dissection kiesett egy izraeli fesztivál programjából, mivel az akkor már pár éve megtért Dave Mustaine nem volt hajlandó velük egy rendezvényen játszani. A Megadeth főnöke egy izraeli rádióállomásnak adott interjújában most felidézte a történteket, és azt mondta: a helyzet nem volt annyira fekete-fehér, mint amennyire az a korabeli sajtóból vagy a Dissection főnöke, az azóta elhunyt Jon Nödtveidt nyilatkozataiból lejött.
Vagy az Adrenaline Mob tagsága, vagy John Moyer hazudik a basszusgitáros távozása kapcsán, de az is lehetséges, hogy csak a menedzsment baltázott el valamit irgalmatlanul. A Disturbed basszere mindenesetre friss sajtónyilatkozatban tette egyértelművé: senkit sem érhetett váratlanul, hogy nem tart velük az őszi amerikai turnén.