Deen Castronovo lett a The Dead Daisies dobosa. A zenekar már vele rögzíti új nagylemezét, amely valamikor 2018 elején fog megjelenni.
Váratlanul búcsút mondott Brian Tichynek a The Dead Daisies. Különösebb magyarázattal nem szolgáltak a döntésre, mindössze annyival indokolták a fejleményt, hogy Tichy egyéb projektekkel kíván foglalkozni a következő időszakban. A csapat így már új ütősével, Deen Castronovóval kezdte meg a munkát Nashville-ben a következő albumon, amely valamikor 2018 elején kerülhet a boltokba. Castronovo jelenleg a Revolution Saints projektben játszik szintén Doug Aldrich társaságában, de utolsó nagy zenekara a Journey volt, ahonnan súlyos magánéleti balhéi miatt került ki. Előtte többek között a Bad Englishben, illetve Ozzy Osbourne és Steve Vai csapatában is zenélt.
A The Dead Daisies nyár elején Budapesten is forró hangulatú koncertet adott.
Hozzászólások
Reméljük hamarosan meghallgathajuk :)
Persze, csak az egyiket hallottuk dobolni, a masikrol meg fogalmunk sincs, kicsoda es mit tud. De tuti jobban csinalja.
Teljesen mindegy, hogy hol dobol, ha jobban csinálja.
Csak annyi a különbség, hogy az egyik híres, a másik nem. Attól még, hogy valaki nem világhírű, lehet jobb bármiben.
Értem. Köszi.
A bináris párologtatókhoz nem értesz véletlenül?
tényleg? és te hol dobolsz? az nyáregresi rock rebels zenekarban?
Viszont dobolni nem nagyon tud. Pontosan legalább is nem , alap hibái vannak amit egy jobb dob tanár elég gyorsan kijavit. Persze ehhez el kell menni dob tanárhoz. Nem kell hasra esni valakitöl csak azért mert sztárolják...
Játszott már Dean Európában a Frontier festen a balhéi óta.
Ugyanakkor én is sajnálom. Nekem nagyon elkötelezettnek tűnt Brian.
pláne, ha az új dobost a zűrös múltja miatt nem engedik át Európába turnézni, akkor megint kereshetnek valakit
Tichy volt az egyik motorja a bandának