Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Egy zenekarban játszani mindössze húsz százalék zenészlét, a maradék nyolcvan egyéb dolgokból tevődik össze”

0413acceptMég az év első felében megkezdi a munkát a 2014-es Blind Rage folytatásán az Accept. Wolf Hoffmann gitáros szerint a két új taggal üzemelő bandában remek az összhang, és nem kizárt, hogy a friss emberek is beleszólhatnak majd a dalszerzésbe.

„Nagyon jó a hangulat, de hát mindenki mindig ezt mondja ilyenkor, nem igaz?”, felelte Wolf a Metal Waninak, amikor arról kérdezték, milyen a légkör az Acceptben a két új tag, Uwe Lulis gitáros és Christopher Williams érkezése után. „Aligha interjúvolhatnál meg olyan zenészt, aki azt válaszolja erre a kérdésre, hogy szarok az új tagok… De komolyra fordítva a szót, újfajta, teljesen újfajta energiát érzünk a zenekarban. Uwe fantasztikus gitáros, akit egy ideje ismertünk már személyesen is, hiszen pár évig gitártechnikusként dolgozott a zenekarral, és baráti viszonyban is álltunk egymással. Helyből sokat számít, ha ismersz valakit emberként, hiszen egy zenekarban játszani mindössze húsz százalék zenészlét, a maradék nyolcvan pedig egyéb dolgokból tevődik össze: hogyan jöttök ki egymással, képesek vagytok-e együtt utazni, satöbbi… És ha valakit kedvelsz, azzal nyilvánvalóan zenét is könnyebben tudsz írni, mintha épphogy kijöttök egymással. A másik pedig: ha olyanokkal játszol együtt, akik tényleg baromi lelkesek, amiért ott lehetnek, szintén komoly különbség. Hiába van a zenekarodban egy jobb zenész, ha lusta, nincs ott agyilag, állandóan elkésik, vagy egyszerűen csak érzed, hogy nem ad bele száz százalékot. Nálunk most két olyan arc játszik, akik tényleg boldogok, amiért bekerültek a zenekarba, be akarják utazni velünk a világot, és velünk szeretnék tölteni az idejüket. Ebből pedig friss energia származik, ami nagyszerű.”

Az Accept valószínűleg tavasszal kezdi meg a munkát a legutóbbi lemez folytatásán, és Wolf szerint nem kizárt, hogy a két új tag is teret kap majd a dalszerzésben – mint emlékezetes, a távozott Herman Frank többször is utalt rá, hogy ötleteire nem voltak vevők a bandában. „Ebben a csapatban mindig is Peter Baltes és én voltunk a fő dalszerzők, és ez így is marad majd, hiszen ha azt akarod, hogy a zene acceptesen szóljon, ahhoz erre van szükség”, mondta a kérdésről Hoffmann. „Ezek vagyunk mi, és ez így is van rendjén. De örülünk az új embereknek, szóval meglátjuk, mi sül ki ebből az egészből.”

Az Accepthez kapcsolódó hír, hogy március 29-én Budapesten lép fel speciális Accept-programos búcsúturnéjával Udo Dirkschneider, a csapat régi énekese, aki ezen a körúton játssza majd utoljára ezeket a dalokat. Jó hír, hogy az ezen a körúton Dirkschneiderként fellépő énekes csapatával vendégként az Anvil is ellátogat hozzánk. További részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 megmondoember 2016-01-11 13:36
A nemet Bruce Willis
Idézet
 
 
+3 #1 wolf 2016-01-10 20:47
Ez nagyon jo hir!Erosen varom az uj lemezt es nem kevesbe a Wolf szololemezt is,ami szinten iden jelenik meg.Hat hogyne varnam ,hiszen 1985 ota kitoltik minden napomat!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.