Shock!

december 18.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Elég sok hagyományos albumot készítettünk, a fiatalokat viszont egyáltalán nem érdekli az ilyesmi”

Két friss darabbal jelentkezett az Ulver. A zenekar ezúttal dalonként dobja ki a majdani új lemezt.

0316ulver

2020-ban adta ki legutóbbi lemezét az Ulver, vagyis bőven időszerű lenne a Flowers Of Evil folytatása, ám egyelőre csupán két dalt hoztak ki az elmúlt hónapokban. Ezek megjelentetése bevallottan elkanyarodást jelent a hagyományos albumos modelltől, amit most, a két újabb tétel megjelentetésekor ismét egyértelművé tett a zenekar.

„Íme két újabb szám! Melankolikus darabok, az egyikben Nils Petter Molvær is szerepel – mondja Garm. – Ezúttal addig adjuk ki a dalokat, amíg album nem lesz belőlük. Visszafelé haladunk, nincs előrendelés, promóciós körök vagy bármi ilyesmi, most egyszerűen így akarunk menni előre. Felszabadító érzés ez így, az alkonyat éveiben. Amúgy is elég sok hagyományos albumot készítettünk, a fiatalokat viszont egyáltalán nem érdekli az ilyesmi. Tehát nyugodtan terjesszétek bátran a TikTokon vagy bárhol! Végső soron ti tartjátok a felszínen ezt a régi csónakot tudatosan és tudattalanul, amikor hallgattok bennünket és a nevünket suttogjátok.”

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#2 Equinox 2024-06-02 18:00
Ez már kb 20 éve így van, amikor megjelent a Spotify, de talán már a YouTube korszak óta.
Idézet
 
 
#1 Rcooley 2024-06-02 11:20
Jó hülyék a fiatalok, ha nem érdeklik őket a full lemezek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.