Shock!

szeptember 10.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Igazából nem zenész vagyok, hanem pólóárus, utazó kacatkereskedő”

Aggódik a zeneipar állapota és jövője miatt Jack Gibson. Az Exodus és a Category 7 basszusgitárosa saját bevallása szerint semmiféle hasznos tanáccsal nem tud szolgálni a feltörekvő zenészgenerációknak, mert a korábbi receptek már nem érvényesek.

0622exo

Alapos interjút adott Danielle Bloomnak Jack Gibson, amelyben a zeneipar általános állapota jelentette az egyik fő témát. „Fogalmam sincs, milyen tanácsot adhatnék a mai fiatal zenészeknek, mert én is eltompultam – mondta Gibson. – És nem pusztán arról van szó, hogy belefáradtam, hanem arról, hogy mostanra nem létezik zeneipar. Amikor én voltam fiatal, létezett egy bejárható ösvény, a megfelelő lépésekkel. Összehoztad a zenekarodat, megírtátok a zenét, elkezdtetek koncertezni, és ha bevonzottátok az embereket, az volt a következő fázis, hogy a kiadók emberei elkezdtek érdeklődni irántatok. Utána össze kellett rakni egy promóciós csomagot, hogy tudjatok adni valamit az érdeklődő kiadóknak, megpróbáltatok szerződéshez jutni, aztán ha az megvolt, lemezt készítettetek és megpróbáltátok eladni azt. De ezek a mérföldkövek ma már nem léteznek. Most összehozod a zenekart – vagy még csak összes sem hozod. A lényeg, hogy vírusszerűen terjedjen a híred. És én sem tudom, hogyan működik ez a szarság… Számomra is totális rejtély. Lövésem sincs, miként kell manapság valamit népszerűvé tenni, leszámítva persze a puszta szerencsét. Fogalmam sincs.”

Gibson épp emiatt az őt megkereső fiatal zenészeknek sem tud hasznosítható ötletekkel szolgálni. „Nashville-ben élek, és állandóan kérdezgetnek erről, és eléggé fasznak érzem magam ilyenkor, mert mindig kénytelen vagyok azt válaszolni: srácok, fogalmam sincs, nem tudom, mitől működnek manapság a dolgok… Nem tudom, miért pont azok a zenekarok népszerűek, akik népszerűek. És ezzel még csak nem is azt mondom, hogy ezek nem jó zenekarok, csak egyszerűen nem értem, miért épp ezek emelkedtek ki a többi közül. Nekem tök egyformán szól mindegyik. Lehet, hogy mert öreg vagyok. Mindenesetre nem tudok utat mutatni másoknak. De a zeneiparnak annyi, ez biztos. Onnantól kezdve, hogy elkezdték ingyen osztogatni a zenét, megszűnt létezni. Szart sem keresünk a lemezekből. Ha nem kelünk útra és nem áruljuk a pólóinkat, nincs bevétel. Igazából nem zenész vagyok, hanem pólóárus, utazó kacatkereskedő. És tényleg ez a helyzet. Zenélünk, hogy az emberek a pulthoz fáradjanak, és megvegyék a szarainkat a rájuk nyomtatott zenekari logókkal. Ez jelenti ma az üzletet. Ha nem tudsz megtölteni egy termet, ha nem adsz el ötvenezer cuccot a neten, szóba sem állnak veled. Ráadásul most már egyik napról a másikra elveszíthetjük a megélhetésünket a kibaszott robotok miatt is. Onnantól, hogy a mesterséges intelligencia képes lesz az emberek által tényleg élvezhető zenét előállítani, senki egy kurva vasat sem fizet majd nekünk.”

Gibson persze tudja, hogy az élő koncertekre mindig lesz igény, de ezzel együtt is komoly változásokra számít. „Koncertek mindig lesznek, de jelenleg a zeneipar nem erről szól, hanem lincenszelésről, reklámzenékről, a zenék össze-vissza szerkesztéséről és felvételéről. Ennek többsége viszont eltűnik majd. Lesz mondjuk ötven ember, aki zenél, az emberek is kíváncsiak rájuk, és nem lehet reprodukálni a zenéjüket. A többiek viszont… Mármint, ki fog bárkinek is fizetni egy filmzenéért? Ki fog megfizetni egy nagyzenekart, hogy összegyűljön hatvan ember és előadjon egy darabot, amikor úgy is megvalósítható a dolog, ha egyvalaki begépel néhány utasítást egy számítógépbe, és máris kész a végeredmény? Nekünk pedig kurvára nem fog feltűnni a különbség. Tényleg, szó szerint olyan tempóban változnak a dolgok, hogy nem is tudom, mit mondhatnék…”

Gibson augusztus 6-án az Exodusszal Budapesten, a Barba Negrában koncertezik a Summer Hell minifesztivál keretében, többek között Abbath Doom Occulta és a Deicide társaságában. Részletek itt. A basszer emellett július végén Category 7 nevű zenekarával is kiadott egy nagylemezt.

 

Hozzászólások 

 
#17 duedhel 2024-08-09 21:23
Nálunk zenekaron belül volt egy évvel ezelőtt egy irányváltás, aminek következtében egy éven keresztül sokkal több energiát, időt, kreativitást és pénzt fektettünk a marketingbe, elsősorban természetesen az online marketingbe. Egy év után újra összeültünk, hogy megnézzük, mit sikerült elérni a meghatározott célok közül. Egyrészt örömmel vontuk le a konzekvenciát, hogy van értelme a dolognak, hiszen több online követőnk lett, el tudtunk adni cuccokat stb. Viszont két dologra szintén rájöttünk: az egyik, hogy mindez csak akkor működhetne igazán, ha még ennél is sokkal több időt, energiát, kreativitást és pénzt ölnénk bele. Na ez viszont már nem tud megvalósulni, mert egyszerűen ennyi idősen, saját privát élet mellett ez már nem kivitelezhető. (Ugyebár ez lenne a régi rendszer szerint a kiadó feladata.) A másik, és valójában ezt fájt a legjobban kimondani, ez alatt az egy év alatt pont azzal az egy dologgal nem foglalkoztunk szinte semmit, amivel amúgy kéne: a zenével. Hozzáteszem, valahol ezt is elképesztő volt látni, hogy képesek voltunk egy éven keresztül úgy kontentet gyártani és ezáltal növekedni, hogy közben nem végeztünk valódi zenész munkát, vagyis nem írtunk dalokat, nem vettünk fel és/vagy adtunk semmi újat.
Én úgy érzem, hogy valami ilyesmire próbált utalni itt is a költő...
Idézet
 
 
#16 2Gábor2 2024-08-09 16:01
Idézet - bogar:
Nagyon sok igazság van abban, amit mond, de azért ez némileg boomer hozzáállás.
Amiről beszél, az már más iparágakban is megvalósult. Gondoljunk csak mondjuk a Star Wars-ra. Nyilván van bevétel a filmekből is, de iszonyat mennyiségű kacatot is lehet venni Star Wars logóval és ebből sok-sok dollárt keres a Disney. De beszélhetünk akár a sportklubokról is. Egy csomó magyar gyerek rohangál Barcelona meg Manchester United mezben. Ők is kacatárusok?
Másrészt, amikor a zeneipar haldoklásáról van szó, akkor valahogy az ki szokott maradni, hogy a lemezmegjelenés ek között óriási időtávok vannak már. A 70-es, 80-as években 1-2 évente jött friss zene egy adott zenekartól, miközben most már a 3-5 éves periódus az általános. (Mondjuk az Exodusnál 7 év volt legutóbb). Persze van 53 érdektelen mellékprojekt meg a sírás, hogy az anyazenekar nem ad el elég lemezt. Közben azért a Ghost, az Airbourne és mondjuk a Bring Me Horizon simán tudtak maguknak karriert és bázist építeni.
Szóval ez egy kétélű dolog szerintem. Én úgy látom, hogy a fókuszált munka még most is kifizetődik. Ha nem lemezvásárlásba n hanem kacatárulásban, akkor abban.
.

Azért az abszolút mainstream Star Warst, MU-t egy kalap alá venni az Exodussal elég erős...
Idézet
 
 
#15 Guvat Jenőné 2024-08-08 18:59
Idézet - Asidotus:
én elvagyok hobbizenészek hobbi alkotásaival is, nekem nem hiányoznak a hivatásos rocksztárok


A kedvenc hobbizenészeid ugyanúgy szopnak a helyzet miatt abban biztos lehetsz, aztán ha megunták, hogy csak ölik a pénzt a hobbijukba majd nem zenélnek tovább, te meg panaszkodhatsz, hogy milyen szar a mai zene.
Idézet
 
 
#14 Asidotus 2024-08-08 18:34
én elvagyok hobbizenészek hobbi alkotásaival is, nekem nem hiányoznak a hivatásos rocksztárok
Idézet
 
 
#13 bogar 2024-08-08 18:18
Nagyon sok igazság van abban, amit mond, de azért ez némileg boomer hozzáállás.
Amiről beszél, az már más iparágakban is megvalósult. Gondoljunk csak mondjuk a Star Wars-ra. Nyilván van bevétel a filmekből is, de iszonyat mennyiségű kacatot is lehet venni Star Wars logóval és ebből sok-sok dollárt keres a Disney. De beszélhetünk akár a sportklubokról is. Egy csomó magyar gyerek rohangál Barcelona meg Manchester United mezben. Ők is kacatárusok?
Másrészt, amikor a zeneipar haldoklásáról van szó, akkor valahogy az ki szokott maradni, hogy a lemezmegjelenés ek között óriási időtávok vannak már. A 70-es, 80-as években 1-2 évente jött friss zene egy adott zenekartól, miközben most már a 3-5 éves periódus az általános. (Mondjuk az Exodusnál 7 év volt legutóbb). Persze van 53 érdektelen mellékprojekt meg a sírás, hogy az anyazenekar nem ad el elég lemezt. Közben azért a Ghost, az Airbourne és mondjuk a Bring Me Horizon simán tudtak maguknak karriert és bázist építeni.
Szóval ez egy kétélű dolog szerintem. Én úgy látom, hogy a fókuszált munka még most is kifizetődik. Ha nem lemezvásárlásba n hanem kacatárulásban, akkor abban.
.
Idézet
 
 
#12 Guvat Jenőné 2024-08-07 11:52
Idézet - Robbie:
Idézet - pokolfajzat:
Akkor most kinek higgyünk?
https://langolo.hu/soha-nem-volt-meg-ennyire-jo-helyzetben-a-metalszinter/?fbclid=IwY2xjawEfCxxleHRuA2FlbQIxMQABHWSAxfIiwmd6gL_9vMutFCo-JrAwSqtKq4hUA6HZ62qfsXmfmw5yEP9QlQ_aem_Bh6nHacM09ZI4TQdHnmhGQ


UK piac, nem releváns errefelé.


Jack Gibson meg amerikai. De egyébként a Hellfestet és a Wackent említi a cikk is, ami nem UK, hanem EU.
Idézet
 
 
#11 Robbie 2024-08-07 09:37
Idézet - pokolfajzat:
Akkor most kinek higgyünk?
https://langolo.hu/soha-nem-volt-meg-ennyire-jo-helyzetben-a-metalszinter/?fbclid=IwY2xjawEfCxxleHRuA2FlbQIxMQABHWSAxfIiwmd6gL_9vMutFCo-JrAwSqtKq4hUA6HZ62qfsXmfmw5yEP9QlQ_aem_Bh6nHacM09ZI4TQdHnmhGQ


UK piac, nem releváns errefelé.
Idézet
 
 
#10 2Gábor2 2024-08-07 09:33
Idézet - pokolfajzat:
Akkor most kinek higgyünk?
https://langolo.hu/soha-nem-volt-meg-ennyire-jo-helyzetben-a-metalszinter/?fbclid=IwY2xjawEfCxxleHRuA2FlbQIxMQABHWSAxfIiwmd6gL_9vMutFCo-JrAwSqtKq4hUA6HZ62qfsXmfmw5yEP9QlQ_aem_Bh6nHacM09ZI4TQdHnmhGQ


Igen, már az önmagában jó kérdés, hogy a metal/rock mammutok eladásai mitől nőnek évről évre évtizedekkel a fénykoruk után. Csak a nosztalgia? De az 10-20 éve is volt...
"A headlinerek következő generációja,min t a Bring Me The Horizon, a Lamb of God, a Trivium, a Bullet for My Valentine, Parkway Drive vagy a Ghost" - hát, csodálkoznék, ha ezek közül bármelyik csak hasonlóan népszerű lenne/azzá válna, mint a Metallica, Maiden vagy az AC/DC...
Ez a cikk inkább a jegyeladásokkal foglalkozik, az egyéb bevételi források változásaival kevésbé.
Idézet
 
 
#9 pokolfajzat 2024-08-06 16:00
Akkor most kinek higgyünk?
https://langolo.hu/soha-nem-volt-meg-ennyire-jo-helyzetben-a-metalszinter/?fbclid=IwY2xjawEfCxxleHRuA2FlbQIxMQABHWSAxfIiwmd6gL_9vMutFCo-JrAwSqtKq4hUA6HZ62qfsXmfmw5yEP9QlQ_aem_Bh6nHacM09ZI4TQdHnmhGQ
Idézet
 
 
#8 Equinox 2024-08-05 16:23
Idézet - Zsolti:
Amikor már nem az a kérdés, hogy a rockzene releváns-e, tényező-e még a tömegek szemében, hanem, hogy eleve az "ember által írt és előadott zene" koncepciója életképes-e.
Vagy jön az AI és átlagjóskának mindegy - vagy akár még örül is, mert kevesebb költség. :-S

A gyorséttermekrő l is mindenki tudja, hogy szarok, mégis tódulnak a tömegek, mert olcsó és (úgymond) finom (szerintem nem az, de népszerű). Ilyen lesz a zene is. Majd havi 1x elmennek az emberek élőzenére (ahogy mostanában is rendes étterembe konyhával séffel), a rutin meg az lesz, hogy jó az a robotmeló is, elvégre a szükségletes gyors kielégítésére való.
Idézet
 
 
#7 Closed ai 2024-08-05 14:09
Ha már ai... én most talaltam a neten nem hivatalos (de igényes) angol feliratot Ayreon legújabb koncertfilmjéhe z. Napi 300 soronként adagolom a chat gpt-nek, és bámulatosan értelmesen/szépen fordítja magyarra. Alig van 1-2 sutább mondat, de azt meg át lehet fogalmazni manuàlisan. Még egy terület, amit veszélyeztet.
Idézet
 
 
#6 Guvat Jenőné 2024-08-05 12:11
Idézet - Richter László:
félelmetes rettenetes folyamat...vennék hanghordozókat de nevetséges áron kapható ami még egyáltalán kapható


Nyilván annak is oka van, hogy drágák: nem százezerszámban gyártják, mint régen, mivel nincs rájuk kereslet, ennek megfelelően az előállítási költségük is jóval magasabb. Huszonkettes csapdája.
Idézet
 
 
#5 Richter László 2024-08-05 11:56
félelmetes rettenetes folyamat...vennék hanghordozókat de nevetséges áron kapható ami még egyáltalán kapható
Idézet
 
 
#4 queensryche999 2024-08-05 10:09
Na igen, sajnos nem igazán lehet cáfolni, amiket mond. Ami konkrétan az AI-t illeti: érdeklődési körből fakadóan követem a zenei AI-ket és már-már ijesztő, mekkora a fejlődés kevesebb mint 1 év leforgása alatt. Ha így haladunk, hamarosan el fognak mosódni a most még azért érezhető határok - mármint rock/metal zenét illetően, mert az elektronikus zene már most itt tart.
Idézet
 
 
#3 Zsolti 2024-08-05 09:21
Amikor már nem az a kérdés, hogy a rockzene releváns-e, tényező-e még a tömegek szemében, hanem, hogy eleve az "ember által írt és előadott zene" koncepciója életképes-e.
Vagy jön az AI és átlagjóskának mindegy - vagy akár még örül is, mert kevesebb költség. :-S
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.