Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jövőre új albumot jelentet meg a Down

Nagyon úgy fest, hogy 2025-ben végre új dalokkal jelentkezhet a Down, méghozzá egy friss nagylemez formájában. A csapat utoljára tíz évvel ezelőtt rukkolt elő új zenékkel.

1117down

A Down idei látható tevékenysége ugyan kimerült két júniusi louisianai, illetve egy szeptemberi új-mexikói koncertben, a színfalak mögött azonban nagyon is aktív a zenekar. Mint Kirk Windstein egy friss interjújából kiderült, az elmúlt időszak során gyakorlatilag összeállt a következő albumuk. „Mondhatjuk, hogy az utóbbi néhány hónapot a Down világában töltöttem – mondta a gitáros a That Metal Interview-nak. – A Downnal írtam a dalokat, illetve véglegesítettem a dalokat az új albumra, ami valamikor jövőre jelenik meg. Tíz nótánk van, és nagyszerűek.”

A New Orleans-i sludge/doom szupergrouptól utoljára 2014-ben, a Down IV – Part Two EP-n hallhattunk friss dalokat, komplett nagylemezzel pedig a 2007-es III: Over The Under óta nem jelentkeztek. Kirk még tavasszal azt nyilatkozta a Concrete Spew-nak, hogy a zene irányultsága nem változott. „Simán csak downosan szól az anyag – fogalmazott. – Frissnek hat, mert olyan rég nem csináltuk már ezt. Baszki, valami tizenkét éve nem írtunk dalokat a srácokkal… Szóval downos a zene, és engem inkább az old school Downra emlékeztet. Kicsit ott tartunk most, mint amikor a NOLA lemez is gyakorlatilag megírta önmagát, és tök szimpla az egész. Ez a mostani lemez is hasonlóan áll össze, ami tök jó. Semmit sem gondolunk túl, semmit sem akarunk túlságosan komplexre venni. Philip sem ír olyan sűrű szövegeket. Sarkítva azt is mondhatom, hogy kicsit megúszósabb a dolog… Utálom ezt a szót, hogy megúszós, hiszen minden, amit csinálunk, az downos lesz. Inkább arra gondolok, hogy vissza kellett térnünk ahhoz a hozzáálláshoz, amikor csak egymásra néztünk, és annyit mondtunk: oké, akkor most irány a próbaterem, és nyomjuk úgy, mint a legelején. És ilyen érzéseim vannak most az új anyag kapcsán. Nagyon mágikus az egész. Az ötletek, a közös munka, minden teljesen természetesen következik egymásból.”

A tagok időbeosztása persze aligha könnyíti majd meg a Down aktív mozgását. Phil Anselmo például év elején a Scourrel ad ki lemezt, és szintén aktívan mozog majd a Panterával is: 2025-ös turnéjuk keretében, február 3-án a Papp László Sportarénában is fellépnek majd. Részletek itt. Kirk és a Crowbar szintén turnézni fog jövőre, és ők sem kerülik el Magyarországot: február 20-án a Napalm Death, a Full Of Hell és a Brat társaságában koncerteznek a Dürerben. További információk itt.

 

Hozzászólások 

 
#2 GTJV82 2024-11-19 09:10
Na végre...!!!
Idézet
 
 
#1 Hangdalar 2024-11-17 13:21
A Crowbar szinte már hazajár, egyszer valaki elhozhatná velük a C.O.C.-t is. Na de hátha az új lemez után.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.