Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Július 13-án Budapesten lép fel a Whitesnake

Július 13-án a Livesound szervezésében a Petőfi Csarnokban koncertezik minden idők egyik legsikeresebb hard rock zenekara, a Whitesnake. David Coverdale és aktuális zenésztársai harmadszor lépnek fel Magyarországon új nagylemezük, a március 25-én megjelenő Forevermore turnéja keretében.

A hír a mára tervezett hivatalos bejelentés előtt már tegnap kiszivárgott, miután a csapat kiadója, a Frontiers közleményben küldte szét a világ rock híroldalainak a zenekar turnédátumait. A közöltekkel ellentétben ugyanakkor a Millenáris Teátrum helyett a Petőfi Csarnok lesz a koncert helyszíne. A jegyek 9900 forintba kerülnek, és március 10-étől, azaz mától kaphatóak az ismert helyeken.

David Coverdale és zenekara először 1997 novemberében lépett fel Budapesten az akkori Restless Heart lemez turnéján, de az nem volt éppen a patinás hard rock legenda csúcskorszaka, és a koncert nem is vert igazi hullámokat. 2006 nyarán az utolsó pillanatban hiúsult meg a koncert, amikor annak tervezett kezdése előtt néhány órával hatalmas vihar csapott le a fővárosra, letépve a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadának tetejét és eláztatva a zenekar felszereléseinek egy részét is. A pótlásra végül 2008 nyarán kerülhetett sor a Good To Be Bad anyag turnéján, ám az akkori buli – és elsősorban a főnök teljesítménye – igencsak megosztotta a közönséget, így most itt a megfelelő alkalom, hogy kiköszörüljék a csorbát.

A zenekar március 25-én jelenteti meg új albumát, a Forevermore-t, rajta az alábbi dalokkal:

01. Steal Your Heart Away
02. All Out Of Luck
03. Love Will Set You Free
04. Easier Said Than Done
05. Tell Me How
06. I Need You (Shine A Light)
07. One Of These Days
08. Love And Treat Me Right
09. Dogs In The Street
10. Fare Thee Well
11. Whipping Boy Blues
12. My Evil Ways
13. Forevermore

Coverdale jelenlegi társai Doug Aldrich és Reb Beach gitárosok, Michael Devin basszusgitáros és Brian Tichy dobos. Az ősszel távozott Timothy Drury billentyűsnek egyelőre nincs utódja, de az albumon még ő játszott.

 

Hozzászólások 

 
#2 Draveczki-Ury Ádám 2011-03-10 10:37
Kukacoskodj nyugodtan, néha már Cavintont kellene szednem. Javítottam.
Idézet
 
 
#1 Guest 2011-03-10 10:31
"David Coverdale és zenekara először 1998 januárjában lépett fel Budapesten az akkori Restless Heart lemez turnéján."

Bocsi a kukackodásért, de a pontos dátum 1997. nov. 23.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.