A mai napig büszkén felvállalja a Lou Reeddel közös Lulu albumot Lars Ulrich. A dobos aktuális nyilatkozata Reed újonnan megjelent posztumusz önéletrajzában kapott helyet.
Nemrég jelent meg a 2013-ban elhunyt Lou Reed önéletrajzi könyve, a The Art Of The Straight Line: My Tai Chi. A kötetben természetesen szó esik a legenda 2011-ben, a Metallicával közösen készített Lulu lemezéről is, és személyesen Lars Ulrich is megnyilatkozik a maga idejében a szakma és a rajongótábor által egyaránt pocsékul fogadott, üzletileg is elhasalt albumról. „Mégis mi a faszért váltotta ki ezt a reakciót a Lulu? – teszi fel a kérdést a dobos. – Nem igazán tudok rájönni, de így, sok év távlatából is különösen jól öregedett. Ma is kibaszott jól szól. Vagyis legfeljebb a tudatlanság számlájára írhatom a reakciókat… Olyan helyre vitte az a lemez a rajongóinkat, ahová gyakrabban kellene elutazniuk. Talán a mostani alkalmasabb időpont lenne a megjelenésére a világban uralkodó általános káosszal, nem tudom… Mindenesetre nagyon büszke vagyok az albumra. Jamesszel még zeneileg finomítottunk volna egy-egy részt, de Lou ilyenkor sokszor meghallgatta a felvételt, aztán azt mondta: ennyi, én kurvára nem nyúlok hozzá ehhez többször. Mi általában nem így dolgozunk, de ettől még az egész csodálatos és nagyszerű volt.”
A Metallica új, 72 Seasons című albuma április 14-én jelenik meg, az alábbi dalokkal:
01. 72 Seasons
02. Shadows Follow
03. Screaming Suicide
04. Sleepwalk My Life Away
05. You Must Burn!
06. Lux Æterna
07. Crown Of Barbed Wire
08. Chasing Light
09. If Darkness Had A Son
10. Too Far Gone?
11. Room Of Mirrors
12. Inamorata
A Lux Æterna, a Screaming Suicide és az If Darkness Had A Son már meghallgatható. A zenekar áprilistól Európában koncertezik, és a körút érdekességét ezúttal azt jelenti, hogy a csapat minden állomáson két bulit játszik, méghozzá ismétlések nélküli setlisttel. A hozzánk legközelebbi kettős dátum egyelőre május 26-án és 28-án esedékes Hamburgban. Európában az első estéken az Architects és a Mammoth WVH, a második bulikon a Five Finger Death Punch és az Ice Nine Kills, míg az észak-amerikai kör első bulijain a Pantera és a Mammoth WVH, a második estéken szintén a Five Finger Death Punch és az Ice Nine Kills játszik majd velük.
Hozzászólások
tessék:
https://www.youtube.com/watch?v=gjbAKqREg9g
Lars bácsi megmondja Neked, hogy mennyire hülye vagy, mert nem szeretted az egyik lemezét. A zenei alázat hiánya és az én vagyok a főmegmondó, ami miatt az általad is emlegetett Justice albumon nincs basszusgitár sáv. De mint írtam, a Black albumig mesterműveknek tartom az albumokat... A nagyranőtt ego zavar, ami káros lett a zenekarának pályafutására nézve, olvasd el Kirk meg James nyilatkozatait a Load "művészeti irányáról". De ígérem, még ma tarkónlövöm magam neked egy sötét bokorban, mert nem sikerült legendás lemezeket feldobolnom.
Lou Reed munkásságát nem nagyon ismerem, de biztosan letett néhány jó lemezt az asztalra, Jamesék nem véletlenül csináltak vele közös lemezt.
A carrast nevű úriembernek üzenem, hogy Lars fikázása helyett nézzen kicsit magába.
Majd ha ő is ledobol olyan legendás lemezeket, mint a Justice, vagy éppen a Load, akkor majd pofázhat, de addig is fogja be a száját.
Nekem 2019-ben volt szerencsém találkozni vele Bécsben, egy hihetetlenül rendes fazon benyomását keltette. Érdeklődött, kérdezett, végig pörgött, ahogy szokott. Az egyik legrendesebb világhírű zenész, akivel válthattam pár mondatot. Amúgy kb. a Hardwired környéke óta szerintem a játékával/játékukkal sincs annyi gond, teljesen vállalható:)
Ez esetben éljen a tudatlanság!
Szerintem fél órát se bírnék ki vele összezárva, de attól még Lars a legfontosabb ember a Metallica létrejöttében... Ő volt akkora NWOBHM fanatikus, hogy Angliába is kiutazott a Diamond Head-et meg a többieket megnézni (és nyaggatni), ő lopta a Metallica nevet Ron Quintanától, ő adta fel a hirdetést, amire James jelentkezett és Cliffet is ő dumálta be a bandába. A többi meg már történelem.
de ez a szép a művészetben, aki akarja, hallgatja, akinek meg nem jön be, az nem
Lou Reed-et nem engedem bántani, zseni volt a faszi. A Songs For Drella szerintem a világ egyik legjobb lemeze.
Van úgy, hogy nagy nevek találkoznak és még sem sül ki belőle semmi jó. Na, a Lulu nekem pont ilyen lett. Attól még más szeretheti.
A lényegnél maradva: lehet, hogy Lars már nem úgy dobol, de a marketingben verhetetlen :)))
Hüleségeket azért nem kellene írogatni, Lou Reed életműve simán van olyan jelentős a rockzenében, mint a Metallicáé a rétegműfaj metalban.
Lehet, hogy szar a Lulu (sose hallgattam), de a Metallicát se a St. Anger alapján soroljuk oda, ahova.
Különben is: "I am the table!" Hát nem szép? :)
Sajnos nem megsokszorozta a zsenialitást ez a párosítás, hanem kioltotta. Nyilván nehéz beismerni, hogy a sokszor zseniális Lou Reed utolsó munkája nem egy páratlan karrier briliáns összegzése és az életmű betetőzése volt, hanem egy túlnyújtott rossz lemez. Pláne nehéz ezt beismernie a Metallicának, akiknek óriási megtiszteltetés volt vele dolgozni. Nem szabad a Lulu alapján megítélni: enélkül a "gajdoló vénember" nélkül egész máshogy festene a rockzene. A Velvet Underground első lemeze kb. 10 évvel előzte meg a korát, semmi se lógott ki annyira a '60-as évekből. Sőt, amikor '85-ben megjelent egy kiadatlan lemezük, úgy hangzott, mint egy korabeli alterbanda. Úgyhogy legjobb pillanataiban Reed 10-15 évvel járt mindenki előtt - hiába, hogy ez nem nyilvánvaló, de azért nem az, mert még a legnagyobb sikerei idején se volt igazán nagy sztár - viszont a hatása rock/alter/punk színtérre óriási (valamennyire a metalra is hatott azért, gondolom - csak a legendája miatt nem állt volna vele össze a Metallica és önmagában talán az sem lett volna elég ehhez, hogy Cliff egyik kedvence volt a VU).
Na ezt nem értem. Miért ne nyúlhattak volna hozzá a zenei részekhez, ha annyira szükségét érezték a finomításnak?