Shock!

december 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lou Reeddel vett fel lemezt a Metallica

Kirk Hammett néhány hónappal ezelőtt az egész Metallica tábor kedélyeit felkorbácsolta egy titokzatos nyilatkozatával, amelyben egy májusi speciális stúdiózást emlegetett. Nos, végre lehullott a lepel, és kiderült, miben is utazik éppen a világ legnépszerűbb metal zenekara: egy komplett lemezt rögzítettek Lou Reeddel.

„Amióta csak a Rock And Roll Hall Of Fame 25 éves jubileumi buliján együtt játszottunk a Madison Square Gardenben 2009 októberében, játszunk azzal a gondolattal, hogy csinálnunk kellene valamit közösen", írja a Metallica, akik a hivatalos bejelentés szerint egy teljes albumot vettek fel a Velvet Underground egykori alapítójával, az alternatív és avantgarde színtéren atyaúristennek számító Lou Reeddel. Egyelőre még nem tudni, hogy ennek a zenei anyagon milyen nyoma lesz, vagyis hogy a banda megelégedett-e a sessionmuzsikusok pozíciójával, vagy netán a dalokon is otthagyták a kezük nyomát. Az mindenesetre biztos, hogy James Hetfieldék saját tempójuknál lényegesen gyorsabban, mindössze néhány hónap alatt tíz közös dalt rögzítettek Reeddel San Rafaelben, saját házistúdiójukban.

A különleges együttműködés eredményének megjelenési dátuma egyelőre nem ismert, reméljük, hamarosan további részletekkel is szolgálhatunk majd.

 

Hozzászólások 

 
#7 Csabi 2011-06-16 22:18
Tök jó lenne ha a Metallica nem menne át ilyen langyos rockba.Death Magnetic az igenis egy jó lemez,és Metallica-s.
Idézet
 
 
#6 2011-06-16 20:10
Ez a Lars egy paródia. Ilyen szinten leépülni dobost még nem hallottam.
Idézet
 
 
#5 Draveczki-Ury Ádám 2011-06-16 19:48
Idézet - Csabi:
Én a helyükben inkább Dave Mustaine-al csináltam volna lemezt!

Mi egyébként így házon belül arra tippeltünk, valami régi dalt közösen vesznek fel újra például egy játékhoz, vagy ilyesmi. :) De ami késik, nem múlik...
Idézet
 
 
#4 Csabi 2011-06-16 16:39
Remélem nem lesz csalódás!Én a helyükben inkább Dave Mustaine-al csináltam volna lemezt! :D:D
James és Dave írták nyomták volna a riffeket,Kirk meg a szólókat.
Idézet
 
 
+1 #3 kamikaze 2011-06-16 14:37
Emberek, nem olyan rossz az a 2009-es felvétel Lou Reeddel! :) Hammett milyen jókat szólózik benne, tud ő, ha akar. Ja, hogy a 'talicskától "mindenki" egy újabb thrash alapvetést vár? Nagyon úgy tűnik, hogy az még odébb van. James meg le sem tagadhatná, hogy szereti a countryt, ami persze magánügy, csak egy hardrockertől talán mást várna az ember, főleg így élőben. Otthon aztán sutyiba meg azt hallgat, amit akar. Hogy ez a majdani "metálkodás" innentől fogva megint erősen hiteltelen lesz, kit érdekel. A lemezeket így is, úgy is megveszik majd az elvakultak, és a gyűjtők. Ez épp elég a biztos megélhetéshez, jóléthez. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a Metallica lesz (ha már most nem az) a metal világ Rolling Stones-a. Ha értitek mire gondolok.
Idézet
 
 
#2 Malefitor 2011-06-16 09:39
menjenek a faszomba!
Idézet
 
 
#1 Beren 2011-06-16 09:02
Ilyenkor mindig eszembe jut a Master of Puppets, az ...and Justice for All és hánynom kell, ha értitek, mire gondolok...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.