Már csak két hét, és ismét Budapesten köszönthetjük az Iron Maident, akik az Anthrax előzenekaroskodása mellett adnak koncertet a Papp László Sportarénában. A két legendás csapat Olaszországból érkezik majd hozzánk már a budapesti koncertet megelőző napon.
Az Iron Maiden óriási felszerelést szállít magával a turnén, maga az utazó stáb is hetven főt tesz ki, ennek nagyobbik része technikai szakember. A közel 400 négyzetméteres, kétszintes színpad, valamint a díszletek és a felszerelés beemeléséhez a targoncák mellett még kosaras darut is használnak az építés során. A legújabb és legjobb minőségű hangtechnikai felszerelést használják, amely 120 decibeles vagy annál nagyobb hangerő mellett is torzításmentesen szól. A showban több speciális látványelem és rengeteg pirotechnika kap helyet, no meg természetesen Eddie, minden létező formában.
A két zenekarnak nincsenek igazán extra kívánságai, de külön próbahelyiséget kértek a színfalak mögött, ahol felpörgethetik magukat a koncertre. Az öltözőkbe is csupán a szokásos kanapékat, tükröt és asztalokat kérték, ám az Iron Maiden tagjai speciális, kifejezetten nekik készített bútorokat kapnak majd két fanatikus magyar rajongó jóvoltából. (Erről a koncert után részletesen is beszámolunk majd.) Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, a hosszú turnékon már a rockzenészek is igyekeznek odafigyelni az étkezésre. Bár speciális kérés nem érkezett, a zenészek jelezték, hogy a friss és egészséges ételeket részesítik előnyben, az italok közül pedig ásványvizet, gyümölcsleveket és többféle sört is kértek az étkezésekhez, illetve az öltözőkbe.
Június 3-án, Budapesten a tervek szerint 18 órakor lesz kapunyitás, az Anthrax már 19 órakor megkezdi egyórás koncertjét, majd az átszerelés után, fél kilenc körül lép színpadra az Iron Maiden, akik több mint kétórás programmal készülnek a magyar rajongóknak. Jegyek már csak rendkívül limitált számban kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül, a Budapestre is elérhető prémium csomagokból pedig még pár darab szintén megvásárolható.
Hozzászólások
Ezt nem sikerült még felfognia pl. a Cannibal Corpse-nak.