Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Megint közösen koncertezett a Giant klasszikus tagsága

0704giantIsmét egy színpadon állt a hétvégén a Giant klasszikus felállása. Az amerikai AOR-banda egy jótékonysági koncert kedvéért jött össze ismét Nashville-ben.

Egy lakástűzben mindenét elveszített zenészbarát, Todd „Toddzilla” Austin megsegítésére állt össze ismét a Giant Nashville-ben július 1-jén, szombaton este. Dann Huff gitáros/énekes, David Huff dobos, Mike Brignardello basszer, Alan Pasqua billentyűs és Mark Oakley gitáros utoljára a ’90-es évek elején zenélt közösen, igaz, most csatlakozott hozzájuk Tyson Leslie billentyűs és Bryan Cole énekes is. A jeles esemény és egy közösségi kampány révén összesen több mint 38 ezer dollárt sikerült összegyűjteni Austinnak, és néhány felvétel alább meg is tekinthető az estéről.

Egyelőre nem tudni, jelenthet-e mindez bármit a Giant jövője szempontjából, hiszen a csapat összességében inaktívnak tekinthető – még úgy is, hogy módosult felállásokban, de 2001-ben és 2010-ben is kihoztak egy-egy lemezt III, illetve Promise Land címmel. A tábor ugyanakkor egyetért ebben, hogy bármilyen korrekt módon is sikerültek ezek, az AOR műfaj egyetemes csúcsalkotásai közé tartozó, 1989-es Last Of The Runawayst és 1992-es Time To Burnt nem tudták megismételni velük.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 mrataxi 2017-07-05 08:06
Hú, ezt megnéztem volna... Nekem személyes okokból a Promise Land is hatalmas kedvenc.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.