Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Megint Rick Rubin lesz a Metallica producere

Ismét Rick Rubin producerrel dolgozik majd a stúdióban a Metallica – ezt maga a csapat basszusgitárosa, Robert Trujillo nyilatkozta egy amerikai rockrádiónak. Azt egyelőre még nem tudni, pontosan mikor állnak neki James Hetfieldék a következő, sorrendben tizedik Metallica stúdiólemeznek, de ötletekből állítólag nincs hiány.

„Szeretek Rickkel dolgozni", mondta a basszusgitáros. „Olyan számomra, mint valami zen guru, és a Metallicának most éppen erre van szüksége. Nem mintha nem jönnénk ki egymással tökéletesen, csak éppen totálisan lázban égünk, hogy végre megint új zenéket írjunk. Nincs hiány riffekből... És azt hiszem, ez csak egyre jobb lesz!"

Trujillo szerint a zenekar első Rubinnal készített lemeze, a 2008-as Death Magnetic még amolyan pudingpróba volt, igazi mélyvíz, hiszen nemcsak a producerrel dolgoztak első ízben a stúdióban, de ő maga is akkor debütált basszerként egy Metallica albumon. „Most már kényelmesen megértjük egymást Rickkel és a hangmérnökével, Greg Fidelmannel, aki az utolsó Slayer lemezen is melózott. Remek csapat, szóval baromi izgatott vagyok. Tudom, hogy pár album még rejlik bennünk, és azt is, hogy igény is mutatkozik ezekre. Úgy tűnik, új rajongóink is akadnak, akik szintén új zenét szeretnének hallani a Metallicától."

Rick Rubin csatasorba állítása előtt a Metallica 1991 óta minden egyes alkalommal Bob Rockkal dolgozott, akivel igen szoros viszonyt alakítottak ki, olyannyira, hogy a producer még a basszustémákat is feljátszotta a kaotikus körülmények között született, máig a banda legvitatottabb munkájának számító 2003-as St. Anger lemezre. A zenekar ezután épp a továbblépés miatt döntött úgy, hogy lecserélik Rockot Rubinra, aki egyébként nem arról híres, hogy 24/7-ben az adott csapattal töltené az idejét, inkább csak néha szokott lenézni a stúdióba ellenőrizni a munkálatokat.

A Death Magnetic túlkompresszált hangzását egyébként sokan kifogásolták, mondván, hogy a banda beszállt a hangerő-háborúba, ami a végeredmény rovására ment. „Ha apró fülhallgatón hallgatod az albumot, netán valami mp3-as tömörített változatban, nyilván másképp szól, mint egy nagy, az ember seggét szétrúgó otthoni sztereón", mondta Lars Ulrich tavaly év végén egy ausztrál rádióállomásnak. „Az emberek persze mindig találnak valami hibát, mi pedig megpróbáljuk minden tekintetben a legjobbat nyújtani..." Az albumból megjelenése óta eddig közel 7 millió példány talált gazdára világszerte, vagyis a Metallica a zeneipari agónia ellenére is szilárdan őrzi pozícióit a stabilan nagy lemezeladók egyre szűkülő klubjában.

A banda akár már az év második felében nekiállhat az új lemeznek, azonban emellett – a tervek szerint – már májusban is stúdióba vonulnak, de egyelőre még nem tudni pontosan, mit akarnak felvenni. „Nem nagyon akarom részletezni, mi is ez pontosan, de nem egy száz százalékos Metallica anyag", nyilatkozta Kirk Hammett gitáros a Rolling Stone-nak. „Maradjunk annyiban, hogy egy felvételi projekt. Anélkül, hogy túl mélyen belemennék, sokkal inkább egy felvételi projekt ez, mintsem egy komoly Metallica album. Akárhogy is, majd elválik, fel tudjuk-e venni két hét alatt vagy sem..."

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.