Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mötley Crüe, Poison, New York Dolls: az év turnéja

Habár Nikki Sixx még hónapokkal ezelőtt is tagadta, hogy a Mötley Crüe a Poisonnal vágna neki idén nyári amerikai turnéjának, a pletykák mégis igaznak bizonyultak: a '80-as évek két hajbanda-gigásza a veterán New York Dolls vendégeskedésével indul útnak a tengerentúlon. Némi kavar azért jellemzően akad, hiszen a Mötley közleménye szerint ők a főzenekar, a Poison azonban társult headlinerként hivatkozik magára...

A két banda eddig harminckilenc állomást jelentett be, de még továbbiak is várhatók, vagyis a körút igazán nagyszabásúnak ígérkezik. A turné május 29-én indul a Rocklahoma fesztiválon, és az eddig leigazolt utolsó bulira augusztus 5-én kerül sor Wisconsinban. Habár Nikki Sixxék (a képen balra) közleménye szerint ők lesznek a főbanda, a Poison utóbb úgy pontosította a leírtakat, hogy két headlineres megfejtésről van szó, vagyis némi rivalizálás mindenképpen várható a csapatok között, de arra mindkét fél esküszik, hogy rossz viszonyról nincs köztük szó, ami komoly előrelépés a régi időszakhoz képest. A turnénak külön apropót ad, hogy a Mötley idén fennállása harmincadik, míg a Poison huszonötödik évfordulóját ünnepli.

A turnéról tavaly november közepe óta pletykálnak, amikor is egy szólókoncerten Bret Michaels, a Poison énekese (jobbra) a színpadon nyílt utalást tett a tervekre. Mindez akkor azért volt meglepő, mert Mötley oldaláról még az utóbbi években is merev elutasítást váltottak ki a hasonló gondolatok. „Semmiképp sem turnéznánk a kibaszott Poisonnal. Vannak vezérek és követők. A követők sosem érdekeltek", fogalmazott Nikki Sixx egy korábbi nyilatkozatában.

A Los Angeles-i Mötley Crüe több mint 50 millió, a Pennsylvaniából elszármazott Poison pedig több mint 30 millió albumot adott el karrierje során, és mindketten a '80-as évek emblematikus rockcsapatai közé tartoztak. A többé-kevésbé a teljes rockszíntér által elismert Mötley-vel szemben ugyanakkor a Poison gyakran megkapta, hogy pocsék felkészültségű muzsikusok divatzenekara, többek között a Guns N' Roses-zal is igen komoly konfliktusaik voltak emiatt.

A Poison klasszikus felállása 1999-ben állt össze újra néhány évnyi szünet után, azóta időről időre útra kelnek az Egyesült Államokban, és rendszerint teltházas arénákban koncerteznek. Új dalokat utoljára 2002-ben adtak ki, és mivel az akkori Hollyweird album gyorsan eltűnt a süllyesztőben, a csapat a továbbiakban már inkább nem erőltette a lemezeket, hanem biztosra mentek, és megmaradtak a kasszacsörgető nosztalgiaturnéknál. A Mötley Crüe eredeti négyesfogata egy kihagyásos szakaszt követően az évtized közepe óta aktív ismét. Legutóbbi albumuk, a kritikusok által is nagyra értékelt 2008-as Saints Of Los Angeles a Billboard-lista negyedik helyén nyitott.

További kapcsolódási pont a két zenekar között, hogy a Mötley Crüe-nél a súlyos csontbetegséggel küszködő Mick Mars gitáros, a Poisonnál pedig a cukorbeteg Bret Michaels egészségi állapota miatt tervezhető nehezen a jövő. A különböző valóságshow-kban is gyakran megforduló Michaels tavaly tavasszal stroke-ot kapott, és csupán a szerencsének köszönhető, hogy életben maradt, idén év elején pedig egy születési szívrendellenességgel műtötték.

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 Guest 2011-03-02 08:00
A Poison egy méltatlanul alulértékelt zenekar, amely remek dalokat alkotott annak idején. Sok agyonistenített banda a közelébe sem ér.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.