Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Szabadon engedték Varg Vikernest

0718vargvikFelesége után Varg Vikernest is szabadon engedték a francia hatóságok, miután a hét elején őrizetbe vették őket terrorcselekmény előkészületének gyanújával. Az ügy ezen része alighanem lezárult, Vikernesnek azonban rasszista blogbejegyzései miatt a bíróság előtt kell felelnie pár héten belül.

Nem sokkal korábban már elengedett nejéhez, Marie Chachet-hez hasonlóan Varg Vikernest is szabadon engedték a francia hatóságok valamikor csütörtökön este hét óra körül, miután a rendőrség nem tudott konkrét terrorista terveket vagy terrorista célpontot azonosítani a terrorcselekmény előkészületének gyanújával őrizetbe vett Burzum főnök és felesége esetében.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy Vikernes egyből ki is kerül a hatóságok látóköréből: hamarosan, néhány héten belül meg kell jelennie a bíróság előtt, mivel megszegte a rasszizmussal kapcsolatos francia jogszabályokat. Franciaországban igen szigorú rendelkezések rögzítik, mit szabad írni vagy mondani, illetve mit nem, és Varg súlyosan vétett e szabályok ellen elhíresült blogbejegyzéseivel.

Reméljük, hamarosan további információkkal is szolgálhatunk az ügyben.

 

Hozzászólások 

 
+7 #13 vova666 2013-07-20 08:06
Most komolyan megéri egymásnak esni egy ilyen bomlottagyú f*szfej miatt?
Idézet
 
 
+3 #12 Mortanius 2013-07-19 23:25
Jól megöregedett egyébként a csóka! Azt nézem, hogy a Belus idején, hogy nézett ki és jelenleg, hogy fest. 3 év alatt ... Szép! :(
Idézet
 
 
#11 Aladin 2013-07-19 20:20
Idézet - Abracadabra:
1., Lenyűgöző, hogy egyesek mit értenek szabadság és szólásszabadság alatt. Általánosságban a cyberbully és hackerség = szabad jogod megtenni? És utána blogodban kiposztolni?? Hű de kúl arc vagy.
2., Persze mindenkinek joga van véleményre, na de gondoljál már bele, hogy Varg miket oszt meg a blogján és hány embert hülyít meg vele. Gondolok itt még azokra az ostoba hipszter ifjonconkra, akik képesek a születésnapját megünnepelni és ama celebrésön képeit megosztani a neten (lufi, Varg torta, szalvéta stb).

Nem figyelsz rám. Csak reagálsz. Hülyeséget.
Idézet
 
 
#10 Abracadabra 2013-07-19 14:35
Idézet - BSND:
Idézet - Abracadabra:
3., Azt hiszem a begyűjtős akció másoknak is jó üzenet volt. ;-)) hehehe

Remélem egyszer téged is begyűjtenek minden bizonyíték nélkül.


Mi van, teli a gatya? Amit kívántál, magadnak kapod. :D

Miből gondoljátok, hogy nem volt bizonyíték? Egyébként meg itthon is szigorú a médiatörvény. Most már majdnem minden országban figyelik a blogokat, újságokat stb a már említett okok miatt (is). A zárójeles rész politikai töltetű megjegyzés lenne, de ez nem az az oldal. :D
Idézet
 
 
+2 #9 björn 2013-07-19 12:36
"Franciaországba n igen szigorú rendelkezések rögzítik, mit szabad írni vagy mondani, illetve mit nem"
no comment.
Idézet
 
 
-5 #8 BSND 2013-07-19 11:47
Idézet - Abracadabra:
3., Azt hiszem a begyűjtős akció másoknak is jó üzenet volt. ;-)) hehehe

Remélem egyszer téged is begyűjtenek minden bizonyíték nélkül.
Idézet
 
 
-4 #7 bélférgek támadása 2013-07-19 10:01
Jöhet idén is két új lemez.
Idézet
 
 
+4 #6 Abracadabra 2013-07-19 09:50
1., Lenyűgöző, hogy egyesek mit értenek szabadság és szólásszabadság alatt. Általánosságban a cyberbully és hackerség = szabad jogod megtenni? És utána blogodban kiposztolni?? Hű de kúl arc vagy.

2., Persze mindenkinek joga van véleményre, na de gondoljál már bele, hogy Varg miket oszt meg a blogján és hány embert hülyít meg vele. Gondolok itt még azokra az ostoba hipszter ifjonconkra, akik képesek a születésnapját megünnepelni és ama celebrésön képeit megosztani a neten (lufi, Varg torta, szalvéta stb).

3., Azt hiszem a begyűjtős akció másoknak is jó üzenet volt. ;-)) hehehe
Idézet
 
 
#5 Aladin 2013-07-19 07:15
Éljen a demokrácia egyik alappillére, a szólásszabadság !
Idézet
 
 
+1 #4 huczenecker 2013-07-19 04:51
Idézet - pé:
Öveges professzor urat megszégyenítő logikai láncolat során jutottál el az egyenlet megfejtéséhez...

Már csak az a kérdés, hogy az alatt állt össze a kép, amig pötyögted a kis kommentedet, vagy először sikerült kirakni a 3 részes puzzle-t és utána gyürkőztél neki, hogy megoszd velünk a megvilágosodáso d izgalmas és fordulatokban gazdag történetét?


:)
Idézet
 
 
+2 #3 vova666 2013-07-19 00:13
Én már az elejétől éreztem, hogy a

"casa del mundo del sundo, mortis est ov Varg preparit sto sursum...ov hell ov hell nua lancaster housekeeping revolver machine prio presto il cafenata"

fog neki adni erőt és mindent lebíró akaratot.
Idézet
 
 
#2 2013-07-18 22:22
Öveges professzor urat megszégyenítő logikai láncolat során jutottál el az egyenlet megfejtéséhez...

Már csak az a kérdés, hogy az alatt állt össze a kép, amig pötyögted a kis kommentedet, vagy először sikerült kirakni a 3 részes puzzle-t és utána gyürkőztél neki, hogy megoszd velünk a megvilágosodáso d izgalmas és fordulatokban gazdag történetét?
Idézet
 
 
+7 #1 huczenecker 2013-07-18 20:39
Most ,akkor Franciaországba n mindenki terrorista, aki engedéllyel vesz vadászfegyverek et? Ez milyen már...

Ez a tag szimplán egy idióta, ezt aláírom. Sokan Istenként tekintenek rá, mert írt pár fasiszta baromságot, meg felvett egy csomó irdatlan ótvar minőségű zenei ürüléket, meg leszúrt valakit valami gagyi indokkal. Ja, meg templomokat gyújtott fel, mert ugye az a király...

Mondjuk, ha ebből indulok ki, akkor azért nem alaptalan ez a terrorizmus...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.