Vasárnapra virradóra beiktatták Ozzy Osbourne-t és a Foreignert a Rock And Roll Hall Of Fame-be. Ozzy beszédet mondott a gálán, de ő maga nem énekelt – helyette egy all-star zenekar játszott egy adagnyit klasszikus dalaiból.
Október 19-én, magyar idő szerint szombat éjjel szólóelőadóként is beiktatták a Rock And Roll Hall Of Fame-be Ozzy Osbourne-t, aki a Black Sabbath tagjaként már részesült ebben az elismerésben. Ozzyt Jack Black méltatta a clevelandi gálán, a 75 éves énekes pedig egy trónszékre emlékeztető emelvényen ülve jelent meg a színpadon. „Én magam sem hiszem el, hogy itt vagyok – fogalmazott Ozzy. – Nem tudom eléggé megköszönni a rajongóknak, mennyire hűségesek voltak hozzám az évek során. Ráadásul olyan szerencsés voltam, hogy az évek során a világ legnagyszerűbb gitárosaival, dobosaival, basszusgitárosaival zenélhettem... Egyvalamit mindenképpen szeretnék elmondani: ha annak idején nem találkozom Randy Rhoadsszal, ma biztosan nem ülnék itt."
Ozzy tavasszal még énekelni is szeretett volna a gálán, ezt azonban egészségi állapota nem tette lehetővé: a legendás „All aboard!" kezdőkiáltással még ő adta meg a jelet a beiktatás zenei részéhez, ám a Crazy Traint már Maynard James Keenan énekelte egy Chad Smithből, Robert Trujillóból, Andrew Wattból, Wolfgang Van Halenből és Adam Wakemanből álló zenekar élén. A Mama I'm Coming Home-ra Zakk Wylde és a countrysztár Jelly Roll is színpadra lépett, a No More Tears pedig Billy Idol és Steve Stevens közreműködésével hangzott el.
A Foreigner klasszikus tagságát Lou Gramm énekes, Rick Wills és Al Greenwood képviselte a gálán, az alapító Mick Jones Parkinson-kóros megbetegedése miatt nem tudott jelen lenni, nevében lánya, Annabelle Dexter-Jones mondott beszédet. A zenekar örökzöldjei közül Demi Lovato énekelte el a Feels Like The First Time-ot, Sammy Hagar a Hot Bloodedot, az I Want To Know What Love Isre pedig maga Gramm is a mikrofonhoz állt, hogy duettben adja elő a számot Kelly Clarksonnal. A hangszeres szekcióban Slash és Chad Smith is színpadra lépett, a banda jelenlegi frontembere, Kelly Hansen pedig háttérvokálokkal segítette a csapatot.
A további idei beiktatottak Mary J. Blige, Cher, a Dave Matthews Band, Peter Frampton, a Kool & the Gang és az A Tribe Called Quest voltak. A gála kizárólag a Disney+-on tekinthető meg.