Shock!

január 09.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Visszaszorulóban van Tony Iommi betegsége

Wendy Dio szerint Tony Iommi egészségi állapota javulóban van, ami főleg annak köszönhető, hogy a Black Sabbath gitárosánál korai stádiumban észlelték a limfómás megbetegedést. Ronnie James Dio özvegye és egykori menedzsere az általa létrehozott alapítvány idei gáláján életműdíjat is adott Iomminak.

„Tony megküzdött a maga rákjával, és remélhetőleg… a dolog visszahúzódóban van, ami fantasztikus lenne”, mondta Wendy Dio a Loudwire-nek. „Elég korán észlelték nála a betegséget. Ha Ronnie nem hal meg, talán Iommi sem ellenőriztette magát… Ezt persze nem tudhatjuk, de az biztos, hogy korai stádiumban vették észre nála, hogy rákos, és nagyon örültem neki, hogy felbukkant a Ronnie James Dio Stand Up And Shout Cancer Fund gáláján, mert annyi mindenen ment keresztül ebben az évben, és itt elismerhettük egy kicsit a munkásságát. Az is nagyon különleges volt, hogy Geezer Butler adta át neki a díjat.”

A gálán a 2010 tavaszán gyomorrákban elhunyt Dio fia, Dan Padavona is felszólalt. „Könyörgöm nektek, hogy ne kövessétek el ugyanazt a hibát, amit apám elkövetett”, mondta a megjelenteknek. „Számára mindig folytatódnia kellett a shownak. Éveken át nem törődött a figyelmeztető jelekkel, és eközben a rák csak nőtt és nőtt, majd talán könnyen legyőzhető betegségből valami olyanná, amivel még Dio sem tudott megharcolni.”

Iommi egyébként ezen a héten is dolgozik az áprilisra várható új Black Sabbath album gitártémáin. A zenekar tavasztól Ausztráliában és Japánban kezdi meg a turnézást.

 

Hozzászólások 

 
+4 #1 Dead again 2012-11-21 14:50
A Riffmester legyőzhetetlen! :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.