Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Visszatérhet a Bon Jovi soraiba Richie Sambora

Erőteljes jelek mutatnak rá, hogy jövőre akár vissza is térhet a Bon Jovi soraiba Richie Sambora. A gitáros elismerte: van párbeszéd a felek között a témában.

1111sambora

Meglebegtette a Bon Joviba történtő visszatérésének lehetőségét a Metrónak adott interjújában Richie Sambora. A lap arról kérdezte a gitárost, van-e esély rá, hogy ő is ott lesz a zenekar főzenekari fellépésén a jövő évi Glastonbury fesztiválon, mire Sambora a beszámoló szerint hamiskás mosollyal annyit felelt: „Ez is benne van a pakliban. Kicsit dumálgatunk."

Az elmúlt évtizedekben folyamatos és visszatérő alkoholproblémákkal küzdő, 63 éves Sambora 2013-ban került ki a Bon Joviból, azóta mindössze egy alkalommal, 2018 áprilisában játszott korábbi kollégáival a zenekar Rock And Roll Hall Of Fame-beiktatásán. A majdani újonnani közös munka lehetőségét ugyanakkor egyik fél sem zárta ki az évek során. Jon Bon Jovi és Richie legutóbb tavaly ősszel mutatkozott nyilvánosan közösen, amikor Londonban átvették a dalszerzői munkásságukért járó Ivor Novello-díjat.

 

Hozzászólások 

 
#9 Goodbye 2022-11-13 22:29
Állítólag új albumot is terveznek. Sajnos az előzmények ismeretében azt még Sambora se tudja megmenteni attól, hogy nagyon gyenge legyen. Talán bölcsebb lenne csapni egy búcsúturnét, majd visszavonulni. Már csak ártani tudnak a szép emlékeknek.
Idézet
 
 
#8 queensryche999 2022-11-12 15:22
Idézet - debali:
Nyílván beugrik a Guns-párhuzam (...)


Ha már felhoztad ezt az összehasonlítás t - és távol álljon tőlem, hogy minősítsem JBJ hangját, mert veletek együtt szép emlékeim vannak a zenekaráról -, megjegyezném, hogy én kb. lefostam a bokámat, amikor meghallottam a gyakorlatilag "újjászületett" Axl-t a reunion (ehhe: kvázi reunion - bocs, de ezt nem bírtam ki) első 1-2 évében, nem beszélve arról, amit - és tudom, ez megosztó - az AC/DC turnén művelt. Néztünk egymásra a srácokkal, hogy akkor ez most hogy van? Átverés volt az elmúlt x év vergődése (éneklés szempontjából), vagy csoda történt?

JBJ esetében ez a csoda nem fog megtörténni. (Samborát persze mindenki szívesen látja.)
Idézet
 
 
#7 debali 2022-11-12 00:00
Kis pontosítás, a díjátadón sem találkoztak mert Richie ugyan elment személyesen, de Jon csak online köszönte meg.
5 év telt el, hogy a RNR HOF beiktatáson felléptek, és 10 év lesz a hirtelen összepakolása után jövőre, várható volt, hogy vmi kerek évnek kell eltelnie a visszatéréshez. Én speciel pont azóta várok erre a hírre.
Nyílván beugrik a Guns-párhuzam: az itteni reunionhoz kellett-e az, hogy relatív gyalázatos lett a produkció idénre, vajon elvegetálgatott volna-e a produkció még pár évig, mint anno Axl és a többiek G'n'R név alatt, vagy promoter szempontból az elmúlt években kipörgette-e már magát a Guns-reunion és van értelme hasonszőrű nagy reunion-t túrnéztatni.
Nyílván megkopott már Richie hangja is, de legalább mégis elvonja a figyelmet szegény Jon gyengélkedésérő l.
Természetesen remélem csinálnak rendesen európai kanyart nyáron, ha már a UK-ig eljönnek, mert ismét Richie-vel újra megnézném őket, nélküle az elmúlt szűk 10 évben meg sem fordult a fejemben.
Idézet
 
 
#6 Eugen 2022-11-11 20:45
Richie Szappanopera
Idézet
 
 
#5 Eugen 2022-11-11 17:15
Idézet - queensryche999:
Idézet - Windir:
Hátha visszatér a Maidenbe Stratton és nyomják tovább 4 gitárral!


Én Blaze-t szeretném vissza, persze Bruce-szal együtt. :P


És ha Paul is jönne, akkor lehetne Maiden Mania a magyar Mobil Mánia mintájára.
Idézet
 
 
#4 queensryche999 2022-11-11 15:49
Idézet - Windir:
Hátha visszatér a Maidenbe Stratton és nyomják tovább 4 gitárral!


Én Blaze-t szeretném vissza, persze Bruce-szal együtt. :P
Idézet
 
 
#3 Windir 2022-11-11 13:11
Idézet - Eugen:
Én biztosan nem tenném ki a kedvéért Phil-t. Másodgitároskén t engedném csatlakozni, mert hát mi van, ha megint inni vagy menni támad kedve.

Nem is értem, a bandák többsége miért rúgja ki automatikusan az "új" arcot, ha egy régi visszajön.

Az új azért idézőjeles, mert akad példa, amikor egy-másfél évtized után tesznek ki valakit, adott esetben egy olyan kedvéért, aki azt megelőzően csak pár évig volt ott.


Hátha visszatér a Maidenbe Stratton és nyomják tovább 4 gitárral!
Idézet
 
 
#2 Eugen 2022-11-11 09:43
Én biztosan nem tenném ki a kedvéért Phil-t. Másodgitároskén t engedném csatlakozni, mert hát mi van, ha megint inni vagy menni támad kedve.

Nem is értem, a bandák többsége miért rúgja ki automatikusan az "új" arcot, ha egy régi visszajön.

Az új azért idézőjeles, mert akad példa, amikor egy-másfél évtized után tesznek ki valakit, adott esetben egy olyan kedvéért, aki azt megelőzően csak pár évig volt ott.
Idézet
 
 
#1 tanar 2022-11-11 07:08
Hátha visszahozná JBJ hangját is!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.