Shock!

Will To Power címmel, szeptember 8-án jelenik meg az Arch Enemy új nagylemeze a Century Media kiadó gondozásában. A csapatnak ez lesz a második nekifutása Alissa White-Gluz énekesnővel, és az első Jeff Loomisszal, a Nevermore volt gitárosával. Az elmúlt tizenegynéhány évben nagyjából homogén lemezeket készítő zenekar ezúttal mindenképpen többet kísérletezett, mint az utóbbi néhány albumon, és Alissával beszélgetve határozottan az volt az érzésünk: tényleg rég érezték magukat annyira erősnek, magabiztosnak, mint mostanában.

Meg kell mondjam, nagyon tetszik az új lemezetek, jobban, mint az előző. Kicsit olyan érzésem van, mintha ott még csak óvatosan kipróbáltátok volna a zenekar új változatát, most pedig már bátrabban kaptatok bele új dolgokba is...

Igen, én is így gondolom. Három-négy év alatt azért elég rendesen összeérett ez a mostani felállás, és ugyan Jeff Loomis kicsit később érkezett nálam, nyugodtan elmondhatjuk: a jelenlegi Arch Enemy tökéletes összhangban működik úgy a színpadon, mint zenei egységként, dalszerzői szempontból, illetve az emberi oldalon is. Tényleg változatosabb ez az új lemez, mint a War Eternal volt, de fontos, hogy most sem találtunk ki előre semmit. Ez a csapat már a tizedik stúdióalbumánál tart, és eszünk ágában sincs magunkat bezárni semmiféle skatulyába, egyszerűen csak baromi jó metalt szeretnénk játszani.

Azért így is akadnak elég meglepő húzások a lemezen. Például a Reason To Believe, amely az eddigi messze legdallamosabb szerzeményetek...

Nekem is az egyik kedvencem a lemezről, és valóban az első Arch Enemy-dal, ahol végig tiszta ének hallható. De igazából ezt sem érzem radikális húzásnak, hiszen a legerőteljesebb, legsúlyosabb metalbandáknak mind-mind akadnak efféle lassabb, melodikusabb témái. Sokan elfelejtik, hogy egy ilyen lágyabb nóta is lehet súlyos hangulatilag.

Korábban már említetted interjúkban, hogy szívesen énekelnél többet tisztán. Esetleg tőled jött a szám?

Nem, Michael dala ez is.

Nem kellett kardoskodnod a dallamos énekért?

Konkrétan ők vetették fel, hogy itt mindenképpen énekeljek tisztán! (nevet) Nem volt semmiféle vita, mindannyian egyetértettünk, hogy ez a nóta így kel majd igazán életre.

A másik újdonság, hogy itt-ott minden korábbinál nagyobb szerepet kapnak a nagyzenekari elemek. Ott van például a zárószám...

Szimfonikus hangszerelési megoldások korábban is akadtak az Arch Enemynél, például az előző lemez Avalanche dalában is, viszont az A Fight I Must Win valóban új szintet jelent ezen a téren. Főleg, hogy itt nem szintetizátorral állítottuk elő a nagyzenekari részeket, hanem hús-vér zenészek játszották fel őket. Tényleg nagyon gazdag megszólalású szám lett, és ebben a formában, ahogy te is mondod, valóban újdonság az Arch Enemy repertoárjában. Nagyon érdekesen zárja az albumot, ezt is nagyon szeretem. Igazság szerint tényleg úgy álltunk most a munkához, hogy mindegy, milyen ötlet merül fel, amennyiben jó ötletről beszélünk. Mindenki nyitott mindenre.

Szerinted élőben is fogjátok játszani ezeket a kísérletezősebb témákat? Lesz például a koncerteken Reason To Believe?

Úgy gondolom, igen. Eleve arra törekszünk, hogy minél dinamikusabb legyen a koncertműsor, benne az olyan odaverős, súlyos nótákkal, mint például a Yesterday Is Dead And Gone, meg a fogósabbakkal, mint a You Will Know My Name vagy az Avalanche. A lényeg, hogy legyen íve a programnak. Ebbe szerintem simán belefér a Reason To Believe is, én legalábbis szívesen játszanám a bulikon. Főleg, hogy a Blood In The Water mellett talán ezt szeretem a legjobban a lemezről. Bár ez igazából napról napra változik...

Kicsit furcsállom, hogy Jeff nem vett részt a dalszerzésben. Nem luxus kihagyni egy ilyen világklasszis gitárost a munkának ebből a részéből, és csak szólózásra használni a képességeit?

Jeff valóban csak szólózott a lemezen, de hát az Arch Enemyben mindig is Michael volt a fő dalszerző, és ebből a szempontból sosem változott a helyzet. Most sem. De egyébként semmiféle konkrét ok nem húzódott meg emögött sem, egyszerűen így alakult. Michaelnek rengeteg ötlete született, és az anyag javarészét ő rakta össze Daniel Erlandssonnal, aki szintén tud valamennyire gitározni, és állati jó füle van a dalszerkezetekhez, a különböző hangszerelési megoldásokhoz. Mivel előálltak nagyjából tíz óriási dallal, nem volt szükség többre... Egyébként írtam én is dalokat Jeff-fel, de ezek most nem kerültek fel az albumra. Viszont így sem szabad lebecsülni Jeff szerepét, mert állatira odatette magát a szólók tekintetében. Hihetetlen munkát végzett, és tökéletesen kiegészíti Mike szólómunkáját.

Úgy látom, teljesen gördülékenyen ment a váltás a zenekar élén, nagyon gyorsan elfogadott a rajongótábor...

Igen, nagyon szerencsések voltunk ezen a téren. Bár ez nem pusztán szerencse kérdése, hiszen az Arch Enemy tábora roppant elkötelezett, és nagyon mélyen kötődik a banda muzsikájához. Emellett pedig összeraktunk egy gyilkos élő show-t, amit mindenki élvez. Jeff szintén sokat tett hozzá a bandához élőben, mindenki örül neki, hogy itt játszik velünk. Nekem pedig aztán gondolhatod, micsoda érzés négy ilyen világklasszis zenésszel állni a színpadon! (nevet)

Tudom, hogy erről elsősorban nem téged kellene kérdeznem, de a Black Earth projekt milyen viszonyban van az Arch Enemyvel? Megfér egymás mellett a két sztori?

A Black Earth alapvetően Japánnak szól, hiszen a zenekar először ott vetette meg a lábát, hatalmas sikert aratott arrafelé az első három lemez Johan Liivával. Eleve innen jött az ötlet pár éve, hogy a Loud Park fesztiválon Johan is lépjen fel velünk, és egy ilyen exkluzív bulival köszönjük meg nekik a korai támogatást. Mivel a közönség imádta a dolgot, Michaelék végül továbbfejlesztették a dolgot a Black Earth koncertjeivel. Viszont mindez már csak azért sem veszélyezteti az Arch Enemyt, mert a mostani felállásunk is hihetetlenül népszerű a Távol-Keleten. A Black Earth tehát egy jó kis projekt, ahol alapvetően a szórakozás a lényeg. Nem tudok róla, hogy Japánon kívül bármiféle aktivitást is terveznének.

Neked is készül már egy ideje egy önálló albumod. Ez mikor jelenhet meg?

Konkrétan még nem tudom, de az biztos, hogy valamikor 2018-ban, és az is eldőlt már egy ideje, hogy a Napalm lesz a kiadóm. Maga a lemez egyébként tizenhat éve alakulgat, és most már gyakorlatilag készen van. Amikor akadt egy kis szabadidőm, szinte mindig ezzel foglalkoztam. Van otthon egy házistúdióm, ott rögzítettem a saját demóimat, de ahogy említettem, turné közben is dolgoztunk bizonyos ötleteken Jeff-fel. Remélhetőleg énekileg tudok majd további újdonságokat is mutatni ezen az anyagon... És eleve másmilyen a zene, mint az Arch Enemyé. Mivel az Arch Enemy a kedvenc metalbandám, elég furcsán is nézne ki, ha valami hasonlóban akarnék utazni nélkülük! (nevet) Tudatosan itt sem találtam ki semmit, bármi belefért, ha tetszett: mentem, amerre a zene vitt magával. A végeredmény mindenképpen metal, de rejlik benne egy ilyen grunge-os, rockos hangulat is. Metalosak a dobok meg a ritmusok, de az énekben több a rock'n'roll. És persze feltűnik egy sor vendég is a dalokban. Jó zene jó emberekkel, ez volt a mottóm: Jeff, Doyle a Misfitsből, Tarja, Alex a Testamentből... Mindenkinek nagyon hálás vagyok, amiért vállalta, hogy dalokat írjon velem és szerepeljen a lemezemen.

Ha már Doyle: tudom, hogy erről sem téged kellene kérdezni, de tervez valamit az eredeti Misfits a következő időszakra?

(nevet) Erről tényleg nem engem kell kérdezni. Tudok bizonyos dolgokat, de sajnos tényleg nem mondhatok semmit!