Shock!

Amit sokáig elképzelhetetlennek tartottunk, és jó ideig maga a zenekar is kizárta a lehetőségét, most megvalósul: 2017 folyamán új nagylemezzel jelentkezik a '80-as évek végének, '90-es évek elejének egyik kultikus thrash/prog-alakulata, a svájci Coroner. A jelenleg a klasszikus felállás kétharmadát, Ron Broder basszer/énekest és Tommy Vetterli gitárost, illetve a Marky Edelmann dobos helyére érkezett Diego Rapacchietti dobost soraiban tudó zenekar amolyan felvezetésként, ősszel már egy Autopsy című boxszal is jelentkezett. Az utóbbi másfél évtizedben elsősorban stúdiós szakemberként dolgozó Tommy Vetterli mesterrel nyílt alkalmunk egy telefonos eszmecserére.

Szerintem kezdjük rögtön a legizgalmasabb kérdéssel: miért határoztátok el, hogy mégis megpróbálkoztok egy új lemezzel? Mintha az újjáalakuláskor még kategorikusan kizártátok volna a lehetőséget...

Kizártuk volna? (nevet)

Marky emlékeim szerint egyértelműen nemet mondott, amikor erről kérdezték...

Többek között éppen ezért nem játszik már a zenekarban! (nevet) Ő ugyanis nem akarta. Mi viszont úgy gondoltuk Ronnal: immáron több mint négy év telt el azóta, hogy ismét összejöttünk, minden remekül működött, jól érezzük magunkat együtt, és a fogadtatás is kiváló, szóval itt az idő a következő szintre lépni.

Az utolsó albumotok 1993-ban jelent meg. Mi várható ennyi év után egy új Coroner-lemeztől?

Egyelőre még mi sem tudjuk, pontosan milyen lesz az album, de soha nem fordult elő a régi időkben sem, hogy konkrét tervekkel fordultunk volna rá egy aktuális lemezre. Egyszerűen csak játszottunk, a játékunkba beszűrődtek az aktuális hatásaink, és összeálltak a dalok. Most sincs olyan, hogy előzetesen átbeszéljük: most akkor ennek és ennek a dalnak ilyennek, a másiknak meg olyannak kell lennie. Írjuk a témákat, és ha nekünk tetszik a végeredmény, dal lesz belőlük. Mivel azonban a Coronerről van szó, annyit biztosan megígérhetek: súlyos, sötét és komplex zene várható tőlünk, hiszen ez a csapat lényege.

Teljes dalaitok vannak már?

Végleges, befejezett számok még nincsenek.

Marky nem fog hiányozni az egyenletből?

Szövegileg biztosan változásokat eredményez, hogy már nincs itt velünk, hiszen a Coronerben ő volt a fő szövegíró, viszont a zenében nem hinném, hogy törést okozna a hiánya. A zenét a klasszikus korszakban is elsősorban ketten írtuk Ronnal, méghozzá nem is jammelős módszerrel, hanem én gyártottam otthon a riffjeimet, ő hozta a basszustémákat, aztán összeraktuk ezeket. Ma is így dolgozunk, de az internetnek köszönhetően minden sokkal gyorsabban, gördülékenyebben megy: írjuk a riffeket, aztán ami összeáll, az a dobtémák vázlataival már megy is Diego Rapacchiettinek, aki szintén hozzáteszi a magáét az anyaghoz. Ami eddig összeállt, az mind kibaszott súlyos, gyors, összetett, atmoszférikus téma. Bizonyos riffek, hangulatok a No More Color lemezre emlékeztetnek, de a Grin megoldásai is visszaköszönnek egy-két témában.

Vagyis valami totál old school dologban gondolkodtok? A Coroner nyilván nagyon megelőzte a korát, de a No More Color akkor is több mint huszonhét éves, és a Grin megjelenése óta is eltelt már csaknem negyedszázad...

Persze, ezzel tisztában vagyunk, ráadásul folyamatosan hallgatom is az új muzsikákat, tehát valamilyen hatást gyakorolnak rám ezek is. Vagyis a zene semmiképpen sem lesz poros. Azt viszont megígérhetem, hogy hangzás tekintetében bizonyosan nem a mai irányvonalat követjük majd. A mai lemezekre jellemző, klinikai ProTools-egyenhangzásvilág a halálom... Megszólalás tekintetében tehát hagyományosabb dolgoban gondolkodunk.

Mai fejjel amúgy hogyan emlékszel vissza a régi lemezeitekre?

Mindre büszke vagyok. A R.I.P.-ről mindig az jut eszembe, hogy akkor dolgoztunk először igazi, nagy stúdióban. Minden baromira újszerűnek tűnt, zeneileg pedig meg akartunk mutatni mindent, ami bennünk rejlik. Ott voltak például az instrumentális dalok... De zeneileg szerintem még nem értünk el odáig, hogy tényleg kijöhessen, ami bennünk rejlik. A Punishment For Decadence már mindenképpen jobb eredményt hozott, az első igazán erős albumunknak viszont a No More Colort tartom. Addigra már elég sokat turnéztunk, minden tekintetben összeszoktunk, és összehasonlíthatatlanul jobb zenészekké váltunk, mint amilyennek az első album idején számítottunk. És persze a sok koncertnek köszönhetően azt is kitapasztaltuk, mi működik jól élőben, és mi nem annyira. Szerintem nagyjából arra az albumra alakult ki a Coroner igazi arca, akkor már sokkal egyedibbek is voltunk, mint az elején. A Mental Vortex igazából már nem tért el olyan nagyon a No More Colortől, viszont ezzel együtt is sikerült új szintre jutnunk vele. A Grin pedig már javarészt annak az időszaknak a lenyomatát viseli magán, amikor született. Ugyan leszartuk, hogy éppen mi zajlik körülöttünk, de az új zenék ránk is hatottak, és folyamatosan, mindig hajtott bennünket a vágy, hogy csináljunk valami frisset. Kísérletezős, radikális album volt, de továbbra is Coroner, a mai napig nagyon szeretem.

Miért mentetek akkor szét nem sokkal utána?

Egyszerűen mindannyian úgy éreztük, hogy elmondtuk, ami bennünk volt. Mindhárman új kihívásokat, új küldetéseket kerestünk magunknak. Akkorra már a lehetőségek is eléggé beszűkültek a műfajban. A feloszlás tűnt a leglogikusabb döntésnek.

Mit gondolsz, mitől tudott a maga idejében annyira különleges lenni a Coroner? Mi volt a titkotok, már ha volt egyáltalán?

Nem tudom, volt-e titok... Ha igen, hát alighanem az, hogy mindenre nyitottak voltunk. Azt mondtuk: nem számít a stílus, egyedül az fontos, hogy jó legyen a zene. És persze igyekeztünk kerülni a kliséket, az elcsépelt megoldásokat is. Nyitott szemmel, nyitott füllel jártunk a világban, mindenféle muzsikát meghallgattunk, és emiatt mi magunk is képessé váltunk egyedi módon fogalmazni, egyéni megközelítésű, sajátos hangzású albumokat készíteni. Ha meghallgatod a mai zenekarokat, hiába tudnak technikailag sokkal többet egy csomóan, mint annak idején mi, rengetegnek egyszerűen nincs egyénisége, csak egy bevált, működőképesnek vélt formulát kopíroznak, ismert megoldásokat ismételgetnek. Így is lehet jó a végeredmény, de ezzel együtt sem látom sok értelmét annak, amikor valaki nem törekszik megtalálni a saját hangját. Azokat a mai csapatokat szeretem igazán, akiknek ugyan lehet érezni a hatásait, de mégis azonnal felismered őket: a Gojirát, az Opethet, a Lamb Of Godot...

A feloszlásotok után egy ideig a Kreatorben is játszottál...

Igen, és most is nagyon jó szívvel emlékszem vissza arra az időszakra, bár nem tartott túl sokáig, csak úgy három-négy évig. A kilépésemnek egyébként nem zenei okai voltak, egyszerűen a stúdiós melóimra akartam inkább koncentrálni akkor már, nem pedig az aktív muzsikálásra, turnézásra.

A hagyományosabb Outcast után az Endorama máig a zenekar egyik legmegosztóbb albumának számít. Mit gondolsz róla így utólag?

Az Outcastet sem nevezném a keményvonalas Kreator-fanatikusok kedvenc lemezének, de tény, hogy ott azért még nem voltak gondok a fogadtatással. Igyekeztem egyedi ízeket vinni a játékommal a zenébe, és már ott is akadtak melodikusabb megoldások. Mille pedig nem félt ezeket még tovább vinni a későbbiekben, amiért maximális tisztelet illeti. Az Endorama a maga melankolikus, dallamos, sötét atmoszférájával roppant bátor és kockázatos lépés volt a Kreatortől, de Mille akkor azt érezte helyesnek, és bevállalta. Tény, hogy sok rajongó kiakadt az albumon, zeneileg viszont nagyon komoly dolgok voltak ott. De egyébként a legutóbbi lemezük, a Phantom Antichrist is óriási. Az is dallamos, bár tény, hogy másként, mint az Endorama! (nevet)

Ha lesz most újabb Coroner-lemez, reménykedhetünk esetleg hagyományosabb turnékban is? Az utóbbi években azért elsősorban fesztiválokon játszottatok...

Nem zárnám ki, hogy lesznek kisebb turnék, de a jelenlegi életritmusunk mellett nem férnek bele az igazán hosszú körutak. Ronnak rendes, hétköznapi állása van, és nekem is ott a stúdióm – ilyen körülmények között egyikünk sem engedheti meg magának, hogy csak úgy fogja magát, és eltűnjön három hónapra. Három hét mondjuk még belefér, de ezt meg akkor már célszerűbb a fesztiválszezonra időzíteni, nem? Szóval még nem tudom.

Egy Triptykonnal közös klubturné például nem lenne rossz...

(nevet) Nem, tényleg nem. Mondom, meglátjuk, mit hoz a jövő...

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A Led Zeppelintől a Physical Graffiti, a Rammsteintől a Mutter és a Paranoid a Black Sabbathtól. De ez mindig napfüggő is. Holnap már lehet, hogy három másik lemezt mondanék! (nevet)

Mi az élet értelme?

Hogy éld meg. Élvezd ki minden napodat, tekints ajándékként a zenére, a természet szépségére, és viselkedj eközben felelősségteljesen a tágabb értelemben vett környezettel szemben. Ja, és a legfontosabb: igyál jó borokat! (nevet)