Az alábbi interjút eredetileg egy amerikai barátnőm, a Metal Magia 'zine-t szerkesztő Dea Evenbeck készítette Karyn Crisis énekesnővel. Dea engedélyével most itt a Shock!-ban is megjelenhet egy részlet. A Crisis jövőjéről sajna nem esik szó benne, erről talán majd egy későbbi számunkban... Az extrém zenét játszó amerikai banda "fronthölgye" szerintem jelenleg a legeredetibb énekstílusú vokalista ebben a műfajban. Na de kezdődjön a traccsparti!
Karyn, mint nő, hogy érzed magad ebben a zenei világban? Milyen kritikákat kapsz?
Sok igazán király koncertet éltünk már át, de voltak helyek, ahol egyszerűen rühellték amit csinálok. Azt, hogy egy ilyen zenét játszó banda frontembere vagyok. Előfordult már, hogy egy-egy buli előtt baromira lekezelően dumáltak velem a klubtulajdonosok, a koncert után meg tiszteletteljesen gratuláltak a színpadi teljesítményemhez. Tudom, hogy ebben a műfajban kevés a női énekes, én személy szerint nem is kedvelem legtöbbjüket. Aztán nem csípem például a túl lányosan öltözködő vokalista csajokat sem, akik sablonos, kommersz szövegeket dalolásznak. Számomra a düh kiengedése a fő, és akkor el kell felejtenem női mivoltomat.
Volt olyan bulitok, ami rendkívül szarul sült el?
Asszem Pittsburghben nyomtunk egy koncertet, ami szinte semmi előzetes reklámot nem kapott, tehát marha kevesen lézengtek, a hely is kicsi volt. Ráadásul megjelentek a skinheadek is, akik azonnal balhét provokáltak és leütöttek néhány embert. Volt, akit még újra is kellett éleszteni! Nagyon elszomorítóak az ilyen esetek. Utáljuk, ha a bulijainkon emberek sérülnek meg és ha le se lehet állítani a verekedést. Aztán azt se bírom, ha valaki engem cseszeget, de szerencsére általában elintézem az ilyen alakokat! (nevet)
Honnan ez a hatalmas energia, amivel a színpadon tarolsz?
Alapjában véve energikus lány vagyok, bár gyerekként csendes, magamba forduló voltam, nem szóltam senkihez, hozzám se szóltak. Inkább rajzoltam egyfolytában, festegettem, mindig elfoglaltam magam valamivel. Majd belecsöppentem a zenébe és évek múltán már ebben a zenekarban találtam magam. Amikor először mentem le próbára, olyan beleéléssel adtam elő magam, hogy a padlón kötöttem ki! Kérdezgették is a többiek, hogy jól vagyok-e! (nevet) Elég sokkoló kis próba volt... A fellépések során érzem az energiát, amit a zene és a szövegek adnak. Extrám érzéseimet is beleviszem és közben az agyamban motoszkáló különböző démonokkal is harcolok. A zene táplálja a bennem lakozó energiát és ez egy jó dolog.
Kik a példaképeid?
Például a korai Cocteau Twins énekesnője, a hangját tényleg igazi hangszerként használta. Kedvelem még Suzanne Vegát, aki bár népi hatású zenét játszik, elég depressziós az összhatás. Björk is a kedvenceim közé tartozik, mert dinamikus és tök egyéni a hangja. Az első Sinead O' Connor albumot is imádom, ugyanis akkor még nem hallottam már rockénekesnőt, aki nyersen és dühösen adja elő a dalait. Olyan, mintha azt mondaná azzal a lemezzel, hogy "Le vagytok szarva, nem érdekel senki, ez vagyok én!" Az utána következő albumai viszont nem igazán jöttek be, mert hatással volt rájuk a közönség véleménye is. Hallottam Diamanda Galast is. Benne az tetszett, hogy koncepciókban gondolkozik. A Gonosszal és más sötét dolgokkal foglalkozik úgy, mint talán senki más. Intenzív, súlyos és határozott egyéniség. Másik nagy kedvencem az Einstürzende Neubauten énekese. A Lángoló Lelkem c. daluk ösztönzött erre az éneklési formára, amit most űzök. Kb. 3 hónap alatt sikerült eddig eljutnom a hangommal. Régebben egyébként hegedültem és zongoráztam, de az ének egy sokkal nagyobb kihívás volt. Egy idő után a szövegeimet is egyre extrémebbre írtam. Szeretem a kihívásokat. Az egyik énekesnő szépen szeretne énekelni, a másik durván, én pedig így is-úgy is. Kedvelem a különböző hangokat, a szélsőségeket. Megpróbáltam normálisan énekelni, de valahogy nem sikerült túl jól.
A torkodat nem viseli meg ez a hangszálgyilkos vokálstílus?
Nos, nekem semmi problémám nincs vele, de tényleg sokan azt mondják, hogy "Na, ez se fog tudni egy darabig énekelni!" Egyszer volt egy bronchitisem, ami kész rémálom volt, elvesztettem a hangomat, napokig köhögtem, belázasodtam. Majd edzeni kezdtem a hangom napról-napra, s így már nem volt gáz vele.
