A legrosszabbra is felkészültem az Evergrey kapcsán, a zenekar ugyanis bennfentes információk szerint nem volt éppen a legjobb kedvében a Kultiplexben tartott koncert előtt, Tom S. Englund énekes/gitáros/agy és Fredrik Larsson, az interjú elkészítése óta a Hammerfallba visszaigazolt basszusgitáros azonban kifejezetten kedélyesen és laza hangulatban fogadtak minket, miután elfogyasztották a vacsorát. A zenéjük lehet, hogy szomorú és sötét, de hogy a fazonok igazi rock’n’roll partyarcok, az egészen biztos…
Legutóbbi lemezetek, a Monday Morning Apocalypse jóval könnyebben emészthető, rövidebb dalokat tartalmaz, mint az azelőttiek. Tudatos törekvés volt, hogy egy úgymond slágeresebb albumot csináljatok most?
Tom: Nem, ez egyszerűen így jött ki. Tudod, sosem szoktunk előzetesen irányokat kijelölni, csak leülünk dalokat írni és valami kifejlődik belőlük. Attól, hogy most rövidebb, közérthetőbb nóták születtek, a következő lemezen még nyugodtan lehetnek majd 24 perces eposzok is.
Sanken Sandqvisttel és Stefan Glaumannal dolgoztatok, akik korábban csak nálatok sokkal kommerszebb bandákkal készítettek albumokat, a Bon Jovival, a Rammsteinnel… Esetleg ez is hozzájárult a szimplább megközelítéshez?
Tom: Olyan producereket választottunk, akiknek a korábbi munkái mindannyiunknak egyformán tetszettek. Kétségtelen, hogy Sanken és Stefan populárisabb csapatokkal dolgoztak előttünk, de a dalszerzésbe semmiféle beleszólásuk nem volt, tehát nem tőlük lettek rövidebbek és fogósabbak a nóták.
Hogy tovább lovagoljak a témán: az Evergreynek számos dala komoly slágerpotenciált rejt. Mit gondoltok, van esélyetek arra, hogy egyszer valamelyik számotokból igazi nagy sikerdal legyen?
Tom: Esély mindig van, bár a körülmények nem feltétlenül a legmegfelelőbbek ehhez. Nem tudom, megváltoztatna-e minket egy komoly sláger, de azt hiszem, az Evergrey már eljutott egy olyan szilárd helyzetbe, hogy aligha kavarná meg a gondolkodásunkat a dolog. Nem vagyunk már tizenévesek. Hogy a rajongóink mit szólnának, azt sem tudom, mivel igazi slágerünk még nem volt, habár az I’m Sorryt rendszeresen játszották otthon és volt is vele elég sok médiaszereplésünk, de hát ez egy feldolgozás, szóval kicsit más a helyzet, mintha valamelyik saját dalunkról lenne szó.
Szeretnétek egyébként, ha az egyik dalotokból hirtelen nagy sláger lenne?
Tom (összenéznek, majd felnevetnek): Persze.
És kivel turnéznátok a legszívesebben?
Tom: A legnagyobb nevekkel, akik a legtöbb nézőt vonzzák. A Metallicával, az Iron Maidennel vagy a Nickelbackkel például baromi szívesen koncerteznénk. Főleg Amerikában dobna egy ilyen turné nagyon komolyat a zenekar ismertségén, és ez fontos is lenne számunkra, mert amúgy is ott vagyunk a legnépszerűbbek. Így előre léphetnénk még egy szinttel. Sokkal kevesebbszer jutunk át egyébként koncertezni, mint szeretnénk. Ha az Államokban játszunk, mindig meglepődünk a fogadtatáson, meg azon is, mennyien jönnek el a koncertjeinkre.
Hol látod öt év múlva az Evergreyt?
Tom: A sírban (nevet). Nem hinném, hogy bármi jelentősen változna addig. Úgy gondolom, egyre jobb és jobb albumokat csinálunk majd, miközben élvezzük a játékot a világ minden táján és közben jól szórakozunk. Ennyi.
Kik voltak a példaképeitek, amikor zenélni kezdtetek?
Fredrik: Ronnie James Dio. Basszusgitáron pedig egyértelműen Steve Harris.
Tom: Sok példaképem volt. Nálam is az Iron Maiden volt a legnagyobb favorit, de szerettem a Europe-ot, a Def Leppardot, a Morbid Angelt, a Deicide-ot… Mindenféle rock és metal zenét imádtam. A nagy bandák közül egyedül a Judas Priesttel nem voltam kibékülve, de igazából meg nem tudnám mondani pontosan,hogy miért… Talán nevetségesnek találtam a kinézetüket, tényleg nem tudom. Meg azok a videoklipek… Na mindegy, hagyjuk is. A mostani csapatok közül azt hiszem, a Katatonia az, akiket egyként szeret az egész zenekar. A tavalyi év legjobb lemeze is az övéké volt. De az In Flamest is kedvelem, végül is ők is svédek (nevet).
És kiknek kellene inkább örökre befejezniük a zenélést?
Tom: Válaszoljunk erre? (röhögnek) Azt hiszem, inkább hagyjuk. Lenne pár ötletem, de mindenkinek jobb, ha inkább nem mondok semmit (kajánul vigyorog).
Minden idők legjobb három lemeze?
Fredrik: A Holy Diver a DIO-tól és a Restless And Wild az Accepttől. A harmadik mindig más.
Tom: A Division Bell a Pink Floydtól, a Queensryche-tól az Operation: Mindcrime és a Deicide-tól a Legion.
Mi a véleményed a kettes Mindcrime-ról?
Tom: Nem hallottam, és nem is tervezem meghallgatni (nevet). Inkább meghagyom a szép emlékeket, azt hiszem.
Mi volt a legjobb koncert, amin rajongóként megfordultatok?
Tom: Láttam a Maident a Seventh Son turnén, a Def Leppardot a Hysteria turnén és a Pink Floydot a Divison Bell turnén. Ezekkel azt hiszem, nem nagyon lehet versenyre kelni.
Fredrik: Azt hiszem, talán egy Red Hot Chili Peppers koncert a Blood Sugar Sex Magik turnén.
Tom: Na, nekik kellene abbahagyniuk! (röhög) Bocsánat, kurvára utálom a Red Hot Chili Pepperst…
Mondok pár szót, mondjátok, mi jut róla elsőre eszetekbe! Vallás.
Tom: Háború.
Szex.
Fredrik: Rock’n’roll.
Bulizás.
Tom: Háború (röhög).
Svédország.
Fredrik: Fém. Mármint korcsolyafém (vigyorog).
Magyarország.
Tom: Csajok. Elég sok szép csajt láttunk errefelé mindig.
Amerika.
Fredrik: Bush.
Zene.
Tom: Evergrey.
Család.
Fredrik: Szeretet.
És mi az élet értelme?
Tom: Dugj sokat, hogy legyen sok gyereked, és felnevelhesd őket.
