Shock!

Első körben háromszáz példányt gyártatott le kultikus-klasszikus egyetlen nagylemezének bakelit kiadásából az F.O. System, amit sehol nem is reklámoztak a Facebookot leszámítva, ám az albumból három és fél nap alatt az összeset elkapkodták elővételben, ami a magyar piacon, vinyl esetében nagyon komoly eredménynek számít. A zenekar emellett február 18-án ismét koncertet ad Budapesten, a Barba Negrában, a Sexepil társaságában. E két apropó máris elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy leüljünk beszélgetni egy kicsit Jerabek Csaba basszusgitárossal.

Napok alatt elfogyott a bakelitlemezetek, pedig nem nagyon reklámoztátok sehol.

Így van, gyakorlatilag semmi reklám nem volt. Csak a saját Facebook-oldalunkra tettük ki egy rövid felvezetéssel, hogy készülünk egy ilyen újrakiadásra, meg a várható megjelenést. Egy csomó mindent az utolsó másfél hónapban találtunk ki, többek között azt is, hogy hol gyártatjuk le. Erre nézve több változat is létezett, de ezeket elvetettük, és nagy örömöre végül Angliában készült el a lemez. Az ember kicsit sznob ilyenekben, így nekem jó érzés, hogy nem mondjuk Lengyelországban, hanem Angliában nyomták a lemezeinket... Mindenesetre meglepő gyorsasággal, nagyjából három és fél nap alatt elfogyott mind a háromszáz példány, így már tervezzük is az utánnyomást. Ez viszont nem ugyanolyan lesz, hiszen ez a háromszáz számozott példány épp arról szólt, hogy különleges.

Miért nem volt annak idején bakelitlemezetek?

1990-ben majdnem kiadták az albumot bakeliten, de pont akkoriban szétcsúszott a kiadó, és már a lemezgyár is az utolsókat rúgta, így végül csak a borító készült el. Ezeket megvettem, és huszonöt éven keresztül ott álltak anyám házában, Szentendrén, persze nem összehajtogatva, hanem egy marha nagy kupacban, lapra szerelve. Vagyis a mostani lemezek abba a borítóba kerültek, amibe annak idején is csomagoltuk volna őket – a különbség annyi, hogy az anyag kapott egy LP-masztert, amitől egészen szépen szól. Ahogy említettem, a készülő utánnyomás már nem ugyanilyen lesz. Valami színesben gondolkodunk, de olyasmiben, ami nem lóg ki nagyon az F.O.-hangulatból, tehát nem rózsaszín vagy türkizzöld lesz, hanem egyfajta sötétzöldes, palazöldes árnyalat.

A bakelitmegjelenéssel most talán be is zárult a kör, nem? Most már minden formátumban megjelent az album...

Eleinte ugye csak kazetta volt, aztán jött a '90-es évek második felében a CD-s újrakiadás, még később pedig a demó és az album deluxe újrakiadása digipak csomagolásban. Mindegyik után hátradőltünk, hogy hát, akkor megvagyunk. De ez az örömérzet idővel inflálódik, így most jött a bakelit, nemsokára jön a színes bakelit, és valóban gondolhatnánk, hogy ezzel véget is ér a dolog. De nem. A bakelit tényleg reneszánszát éli, még ha ez Magyarországon még csak most kezdődik, így én például a demóanyagot is szívesen kinyomnám. A technikai feltételek adottak, a maszter is megoldható. Szívesen tartanám a kezemben a demót is ebben a formátumban, de ez egyelőre még csak vágy, pillanatnyilag semmiféle gazdasági alapja nincs. Szóval ne mondjuk azt, hogy vége a dolognak, mert ilyen vágyaink még azért vannak.

Kazetta nem lesz? Létezik manapság egyfajta kazetta-retró is...

Nem terveztük. A kazetta annak idején olyan nagy mennyiségben jelent meg, hogy nincs sok értelme, és eddig is úgy álltunk hozzá, hogy érdemesebb pótolni a mi lelkünknek fontos hiányokat. Azt mondtuk, milyen jó lenne, ha méltó módon, méltó formátumban, méltó minőségben lehetne meghallgatni az annak idején végzett munkánk eredményét. De ha ennyien megvették ezeket a kiadványokat, nyilvánvalóan nem volt önző ez a történet.

Mennyi fogyott egyébként a lemezből annak idején, illetve az újrakiadásokkal együtt?

Nem tudok neked pontos számot mondani a régi fogyásokról, de a kazettából nagyon sok ment el, valahol úgy tízezer példány körül. Az első újrakiadások ezerdarabosak voltak, két szériában, a digipak duplából szintén ezer darab készült, a bakelit két nyomása pedig összesen hatszáz példányt jelent. Nyilván Piramis-bakelitből annak idején jóval több ment el ennél, de mindent a pillanatnyi jelenhez kell viszonyítani, és ez a mai viszonyok között kiemelkedően jó eredménynek számít itthon.

Mit gondolsz, minek köszönhető ez? Annak, hogy a régi F.O.-rajongók még pont beleestek a bakelithez érzelmileg kötődő korosztályba, vagy van némi felhajtóereje ennek a mostani a vinyl-reneszánsznak is?

Valahol azért mindenképp kell ismerned a zenekart ahhoz, hogy pont ezt a lemezt vedd meg, hiszen rengeteg bakelitet lehet kapni, vagyis miért venné meg bárki is pont ezt, ha nem ismeri? Szóval szerintem úgy hetven százalékban az előbbi, harminc százalékban pedig talán azokról beszélünk, akik az utóbbi években rákaptak a bakelitre.

A lemez mellett lesz februárban egy koncertetek is megint, viszont megütötte a fülemet az imént, hogy múlt időben beszéltél a munkásságotokról. Sosem merül fel a koncertek próbáin vagy az újrakiadások kapcsán, hogy esetleg új dalokat is írhatnátok?

Matyival az elejétől kezdve konszenzus volt azt illetően, hogy ez a zene arról az időszakról, arról az alkotói periódusról szól. Az F.O. System azt mutatja meg, ami abban a négy-öt évben történt, ez a zene annak az érának a terméke. Mi most az akkori produkciót, számokat, hangulatot megpróbáljuk mind a magunk, mind a közönség kedvére feleleveníteni, de ennél többet sosem terveztünk. Egy-két évente még egy olyan embernek sem megerőltető felmenni a színpadra, mint amilyen én vagyok, vagyis akinek nem az az élete, hogy hetente kétszer ott álljon. De ennyi idő után mindig jóleső érzés, főleg, ha olyan közönség előtt játszhatsz, aki ennyire szereti ezt a zenét. Ezen túlmenően viszont alma és körte lenne az akkori és a mostani F.O. System, a kettő nem feltétlenül kompatibilis egymással. Ennyi idő után annyira másképp gondolkodunk önmagunkhoz és egymáshoz képest is, annyira eltávolodtunk abban az értelemben, hogy ki mit tart jónak, ki milyen zeneiségben alkotna, hogy sokkal több konfrontációval járna a dolog, mint amennyit érdemes lenne felvállalni egy új lemezért, illetve annak idézőjeles sikereiért. Egyszerűen nem érné meg azt a küzdelmet, ami járna vele.

És úgyis mindenki azt mondaná, hogy a régi jobb volt?

Igen, és én is így gondolom egyébként. Ott van például a Bauhaus, akik sok év után kijöttek egy stúdióalbummal, ami teljesen korrekt, mégis, egyetlen számot sem tudok róla jó szívvel meghallgatni, mert nekem az a zenekar egyértelműen az akkori korszakhoz kötődik. Vagy ott van az Alphaville első albuma, amiről mindenki kívülről fújja a slágereket, a kettest viszont ember nincs, aki meghallgatta. A közönségnek bekerül valami a fejébe egy előadóról, és azt onnantól kezdve nem tudod felülírni. Ez még egy olyan, folyamatosan aktív zenekar esetében is igaz, mint például az Edda, ahol szintén a mai napig az első két lemezre esküszik mindenki. Vagyis teljesen felesleges is kísérletezgetni ilyesmikkel.

Ez a zenei eltávolodás kettőtök között már a régi szakításban is benne volt? Azért kérdezem, mert Matyi utána azért eléggé mást vállalt fel a Sex Actionnel, mint az F.O.-val...

Matyinak erős igénye volt a rock'n'rollosabb világ felé tendálni, én meg az idők során egyre decensebb lettem. Ha példával akarnám érzékeltetni, azt mondhatnám, hogy én sokkal inkább vittem volna tovább az F.O.-t a Pink Floyd, mint a Zodiac Mindwarp felé, és ezt most nem egyedül a zenére értem, hanem például a koncerthangulatra is. Én élőben is jobban szeretem, ha nem kizárólag a tapsoltatás megy. Tény persze, hogy ez nem egy ülős műfaj, tehát a tapsoltatás is belefér, nekem néha mégis túl sok a rock'n'roll. A magam részéről jobban szeretem például azt a hangulatot, amit a legutóbbi bulinkon kaptunk el, amikor a kellő sötétségben kis misztikum öleli körül a zenekart. Nekem az ilyesmi nagyobb örömöt okoz, mint egy ugrálós rock'n'roll-buli.

Én már csak a feloszlásotokhoz képest évekkel később ismertem meg az F.O.-t, és egyébként zeneileg hallottam a kapcsolódást a Sex Actionhöz, még ha a körítés és az összhatás nagyon is más volt...

Kétségtelenül volt kapcsolódás, a mostani F.O.-val meg különösen van, hiszen Matyi gitárjátéka is elég sokat változott az évek során a régi F.O.-hoz képest. Régen eleve hárman játszottunk, nem volt szinti, a gitár pedig üveghangokat és kisebb dallamokat játszott egy elég összetett ritmikai szekcióra. Matyi frontemberként ezekre énekelt. A régi kevésbé rockos elemekkel operáló, lebegősebb zene volt, a mai pedig kicsit arra tolódott, ahogy Matyi a saját zenekarában játszik mostanság. Bár az F.O. szerintem ma is összetettebb zenei, ritmikai képleteket használ, viszont mindez kicsit rockosabb előadásban hangzik el.

Ebben a bő tíz évben már Zana Zoli is stabil pont kettőtök mellett.

Amikor elkezdtük a produkciót, a 2006-os újjáalakulás előtti első fél évben nem Zolival próbáltunk, de nem sokkal a koncert előtt, egy kisebb személyi probléma miatt gyorsan kellett döntést hozni arról, ki doboljon, és ő volt az egyetlen lehetőség. Régen vele fejeztük be az F.O.-t, így ismerte a számokat, tehát vele tudtuk a leggyorsabban áthidalni a problémát. Én egyébként nagyon nem szeretem a személyi változásokat egy zenekarban, így próbálunk azóta is állandó stábbal dolgozni. Zoli szerepe ebben a történetben annyi, hogy eljön, ledobolja a dalokat, majd megköszöni a lehetőséget. A produkció keretei között nem is találkozunk vele többet – máskor igen, de az F.O.-ban nem.

Említetted ezt a decens kontra harsány témát Matyi és közted, Zoli hogy jön ebbe az egyenletbe?

Zoli harsány.

Elsősorban most nem az emberi oldalra gondoltam, hanem arra, hogy neki a játéka is nagyon kemény, húzós, erőteljes.

Ez így van. Zoli nagyon precíz, pontos dobos – ennek köszönhetően a legkönnyebben egyértelműen vele tudunk haladni a próbákon. Egyébként őszinte leszek, hozzám személy szerint közelebb áll az a stílus, amit annak idején Miklós Péter vagy még korábban Szendrey Zsolti nyomott nálunk, ez a cicegősebb cines, nem laskán csapkodós játék. De ahogy mondtam, mindig, minden kompromisszum kérdése. Még egy egyéni előadónak is ezer és egy kompromisszumot kell kötnie a külvilággal, egy zenekar pedig tényleg száz százalékosan ezekről szól. Ha egy zenekarban játszol, el kell fogadnod, hogy ami számodra nem tökéletes, az összességében vagy mások számára megközelíti azt. Ezeket a lemondásokat bele kell kalkulálni. Az csak egyetlen szempont a sok közül, hogy én miként közelítek meg valamit.

Te annak idején hogyan fogadtad a Sex Actiont az F.O. után? Sok régi F.O.-rajongót sokkoltak akkoriban rendesen, azt tudom.

Mivel ismertem Matyit, emberileg megértettem a dolgot, de a szöveg és a mondanivaló – a hirtelen váltás miatt is – nálam akkor és ott a vállalhatatlanság kategóriáját súrolta. Mint ahogy a régi rajongók is kérdezték, hogy hát ez meg mi, tőlem is távol álltak azok a szövegek. A zene más kérdés, hiszen teljesen nyilvánvaló volt az utolsó időszakban, hogy Matyi egy rockosabb világ felé akarja magát pozicionálni, és az F.O.-val ezt nem tudja megtenni. Ezért is vittük végig és zártuk le a zenekar történetét. Annyiban mondjuk kicsit feloldották a helyzetet, hogy a Sex Actionben már nem Matyi énekelt, hanem Zsolti, de még így is arcul verte az embert a váltás. Nekem is meglepetés volt.

Te amúgy vitted volna még tovább az F.O.-t?

Nem, mert az említett zenei távolodás miatt teljesen nyilvánvalóan az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy mindenki menjen tovább a saját útján. Mindezt ráadásul nem haraggal tettük. Pétert akkoriban már az F.O. sem érdekelte annyira, más üzleti vonalon gondolkodott, így Matyi és én döntöttünk arról, miként fejezzük be.

Később, a Sex Action és az Action után játszott Matyi az Agnus Dei nevű bandájával, ami már elég közel állt az F.O.-hoz. Akkor sem merült fel, hogy esetleg bekapcsolódj valahogy?

Az Agnus Dei ismét nagy váltást jelentett, és az egy igen kedvelt korszakom Matyi zenei korszakai közül. Akkoriban kicsit valóban visszatalált a korai Matyihoz hangulatilag, és ez nekem akkor lelkileg is nagyon jólesett. De nem merült fel, hogy én is visszakapcsolódjak. Emberileg jóban voltunk, sokat találkoztunk, együtt kerékpároztunk, megbeszéltük a világ dolgait, viszont a Mask 1996-os feloszlása után én nem igazán akartam zenélni. Azután jó tíz évig nem is igazán csináltam semmit ezen a vonalon. Talán csak Beri Aryval faragtunk számokat pár hónapig különböző próbatermekben, de aztán elhalt a dolog. Viszont ezzel együtt is egész jól eltöltöttem ezt az időszakomat: barátokkal minden évben elutaztunk hátizsákkal hónapokra Afrikába, Dél-Amerikába, valószínűtlen helyekre, és közben rengeteg mindent tapasztaltam.

Ma zenélsz az F.O. időnkénti koncertjeit leszámítva?

Maga az alkotás, amikor az ember felépít egy új számot, továbbra is izgalmas, de akkor igazán jó, ha olyan emberekkel dolgozol, akik nagyjából ugyanazt gondolják, mint te. Persze nem teljesen, hiszen fontos, hogy miközben ugyanaz az irány, egymásnak azért tudjatok adni. Számtalan ötletem van ma is, egyszer-egyszer zenélgetek is különböző emberekkel félszámnyit, de aktívan ma sem zenélek. Mindig vannak terveim, de idő hiányában sajnos nem realizálódnak, hiszen az F.O. dolgait is intézem, ha éppen aktívak vagyunk, és ez is elvesz néhány hónapot egy évből, túlhajtani meg nem akarom magam.

Milyen zenéket hallgatsz mostanság?

Nagyon szeretem a Toolt, a Voivodot, a New Model Armyt, a hazaiak közül a Colorstar korai időszakát, a Korai Öröm első lemezeit, a Turbót, akik ugye sajnos már nem léteznek, vagy a Grand Mexican Warlockot. Sőt, a The Mars Voltát is szerettem, pedig ők már súrolták a hallgathatóság egy bizonyos határát.

Az eddig elhangzottak fényében minek tekinthető ez a párévenkénti koncertezés az F.O.-val? Nosztalgikus osztálytalálkozók ezek a bulik, vagy más, több is van benne a részetekről?

Nem tudom, több-e, de mindenképp más a régi korszakhoz képest a mostani. Igaz persze, hogy a bulikon találkoznak a régi arcok, akik annak idején is lejártak a koncertjeinkre, viszont ez csak a dolog egy része. Sokan ugyanis soha nem láthatták az F.O.-t az aktív időszakunkban, mert egyszerűen csak később, már a feloszlásunk után jutott el hozzájuk a kazetta. 2006 óta összesen kilenc koncertet adtunk a fesztiválokkal együtt, és sokan már ezeken láttak bennünket, így ismerik a csapatot, meg a lemezekről. És magukban a koncertekben is rejlik különbség, más az előadásmód is a régihez képest. Ez is az a „küzdelem", amit az előbb említettem: sok múlik rajta, hogy az adott koncert során ki tud jobban hatni a másikra, és decensebb vagy harsányabb lesz a buli. Mindegyik koncert kicsit más. Utólag szoktuk kiértékelni, kinek mennyire volt igaza, mennyire felelt meg a saját igényünknek az adott fellépés.

Matyival hogyan jellemeznéd a viszonyotokat? Barátok vagytok?

Barátok vagyunk, persze. Amikor dolgozunk, adódnak vitás dolgok, mint ahogy minden más zenekarban is, de akkor is legalább negyven, sőt, lehet, hogy negyvenöt éve ismerjük egymást. Édesanyáink egy általánosba jártak, a nagyszülők egymás melletti házban laktak, tehát gyerekkorunkban is rendszeresen találkoztunk, aztán a későbbiekben is mindig összehozott minket több korai baráti társaság is. Vagyis komoly közös múltunk van. Ami a barátságunkat illeti, bizonyos időszakokban gyakrabban találkozunk, máskor kevésbé, de azt gondolom, felnőttként ez a természetes. Nem húszévesek vagyunk már, hogy minden nap együtt unatkozzunk az utcán, hanem mindenki tele van feladatokkal, és ezek között tudunk közös időt eltölteni, ha úgy alakul.

Összességében mit gondolsz, minek köszönhető, hogy ma is eseményszámba megy, ha megmozdul az F.O. System?

Már a korai időszakban is figyeltünk rá, hogy ne a sikerről, pontosabban ne a pénzről szóljon a történet. Zenélni akartunk, és a sikeresség fontos volt, de abban az értelemben, hogy sokan meghallgassák, amit alkotunk. Ezért aztán nem is nagyon nyilatkoztunk például. Igaz, ez a végére már megváltozott. Viszont nem erőltettük görcsösen a zenekart, és a későbbi visszatéréseinket is elég ritkára szabtuk. Kihasználtuk persze a lehetőségeket, így például amikor felléptünk a The Cult előtt, de csak azzal éltünk, amiről úgy gondoltuk, hogy feltétlenül ott kell lennünk. Vagyis nem infláltuk el magunkat. Vagy legalábbis csak a lehető legkevésbé! Ha valamit állandóan látsz, az nem olyan, mint amikor csak kétévente van rá lehetőséged, netán csak egyszer láttad, és már nem is olyan különleges... Az F.O.-val meg tudtuk tartani ezt az egyensúlyt. Úgy gondolom, ez a válasz a kérdésedre.

A mostani koncerttől mi várható?

Kicsit máshogy szól majd a zene, de nem hangszerelünk át semmit, más sorrendben játsszuk a számokat, másképp fűzzük össze őket, ezért összeségében más lesz a hatás és a hangulat. Legutóbb az szolgáltatta az apropót, hogy harmincéves volt a zenekar, így mindent megtettünk, hogy a lehető leghűbben idézzük vissza a korai korszakot. Most a Sexepillel játszunk majd, akik a modern műsorukat adják elő, így aztán mi is megpróbálunk kellően lendületesek lenni, de úgy, hogy benne legyen a korai F.O.-hangulat is. És hasonlóképpen lesz vetítés is, mint tavaly, de azon is próbálunk újítani.

Kötelező kérdéseink maradtak a végére. Mi a kedvenc három lemezed?

A Tooltól a 10,000 Days az egyik. A New Model Armytól legyen az első, de az első-három négyből igazából bármelyiket mondhatnám. De maradjunk akkor a Vengeance-nél. Aztán ott a Bauhaustól a Burning From The Inside. Netán Peter Murphytól a Deep. Ezek mind olyanok, hogy berakod őket, és nem tudsz felállni a székből, annyira jók. Hirtelen ennyi, de holnap lehet, hogy pont másokat mondtam volna.

Mi az élet értelme?

Az élet az anyag nagyon speciális szerveződése. Abból, amit tudunk, a földi élet csúcspontjának a gondolkodó embert tartjuk, lehet, hogy kissé elfogultan, de csak a saját szemszögünkből tudjuk nézni a világot. Az élet értelme pedig, ami az emberen is túlvisz, a gondolat, ettől vagyunk mi többek – nem a tudástól, hanem a gondolattól. Mivel a gondolat többlet az életben, az egyénnek egy olyan kiteljesedése az élet értelme, amiben örömöt lát ő maga és a közösség – nemcsak az emberi, hanem az ökológiai közösség is. Vagyis fontos, hogy az egyén olyan kölcsönhatásban legyen a közösséggel, amitől ő is jól érzi magát. Ehhez persze az is kell, hogy önmagától boldog tudjon lenni, ellenkező esetben ugyanis különálló daganat lesz a rendszerben. Tehát az élet értelme, hogy az egyén boldogan tudja megélni ezt a lehetőséget, hogy kapott az anyag szerveződéséből negyven-ötven-hetven-nyolcvan évet, hogy beleszületett egy ilyen speciális anyagi létbe, gondolatokkal felvértezve.

Az F.O. System koncertje február 18-án lesz Budapesten, a Barba Negrában. További részletek itt.