Shock!

You Can't Kill My Rock'N'Roll címmel, még ősszel jelent meg a Gain Records gondozásában a svéd glam/sleaze/hard rock négyesfogat Hardcore Superstar új albuma. A lemez immáron a tizenegyedik nagylemez a sorban Jocke Berg énekes, Magnus „Adde" Andreasson dobos, Martin Sandvik basszer és Vic Zino gitáros zenekarától, és hagyományosabb, kevésbé kísérletezős, mint az eggyel korábbi, 2015-ös HCSS album volt. Kérdéseinkre Adde válaszolt.

Ki akarja megölni a rock'n'rollt, vagy a ti rock'n'rollotokat?

Hát a zenebiznisz! Folyamatosan, mindenütt csak azt hallani, hogy a rock'n'roll már nem fogy, és senkit sem érdekel. Szerintem viszont ez baromság, és egyáltalán nem is hiszek benne. Nézd csak meg, hány nagy rockfesztivál létezik ma is: ott a Wacken Open Air, a Download, a Sweden Rock, a Hellfest és társaik. Ezek alapján én nem gondolnám, hogy a rock'n'roll halott lenne... Amíg folyamatosan érkeznek az újabb és újabb remek zenekarok, szerintem nem is kell tartani ilyesmitől.

Azért azt bizonyára te is látod, ahogy folyamatosan fut ki a fesztivál-headlinerek generációja a KISS-től Ozzyig...

Persze, ez tény, és kemény is lesz megélni ezt. Viszont tudod, mi a helyzet? Hogy lefogadom: a KISS vagy a Judas Priest tagjai is mindig megkapták annak idején, hogy vajon képesek lesznek-e majd az eggyel korábbi nagy generáció, a Beatles, a Rolling Stones, a Pink Floyd és a többiek helyére állni. És a világ tényleg nem állt meg, folyamatosan születtek az új zenék, jöttek az új zenekarok. Szóval szerintem mindig lesznek új fesztivál-headlinerek, viszont az is biztos, hogy az évek múltával mindig más stílusok kerülnek előtérbe. Tehát a jövő nagy bandái szerintem sem a klasszikus rockzenei színtérről kerülnek majd ki, hanem valami mást fognak játszani.

Kicsit korábban terveztétek kiadni ezt a lemezt. Mi tartott ennyi ideig?

Azt akartuk, hogy igazán jó legyen a végeredmény. A legtöbb időt a keverés vitte el, az első verzióval ugyanis egyáltalán nem voltunk elégedettek. Azt szerettük volna, ha nagyszabású, erőteljes, arénarockos megszólalást kap az anyag, és ehhez elölről kellett kezdeni a munkát. Több mint egy hónappal hosszabbra nyúlt így a stúdiós folyamat a keverés miatt a tervezettnél.

A legutóbbi lemez kicsit kísérletezősebb volt, és elég rendesen meg is osztotta a rajongótábort. Te hogy tekintesz vissza a HCSS-re?

Őszintén imádom azt a lemezt, tényleg. Nagyon fontos is volt, hogy elkészüljön, hiszen kicsit amolyan visszatekintés-jelleget is öltött a dolog: néhány alapötlet egészen a '90-es évekből származott, de akadtak ezek mellett olyan korábban írt dalok is, amiket egyszerűen nem vettünk fel vagy nem tettünk lemezre a maguk idejében. Ezeket az ötleteket pedig ki akartuk üríteni a rendszerünkből, ezért is mondom, hogy nagyon fontosnak bizonyult a legutóbbi album. Ez a mostani pedig ezek után inkább a jövőbe tekintésről, az előrenézésről szól. Most minden dalt újonnan írtunk – és ugyanannyira fontos volt számunkra, hogy ebben az esetben csakis friss ötleteket jelentessünk meg, mint az előző forgatókönyv.

Tehát akkor nem a vegyes fogadtatás miatt lett tradicionálisabb Hardcore Superstar a You Can't Kill Our Rock'N'Roll.

Nem, teljesen természetes folyamatról beszélünk. Sosem akarjuk magunkat ismételni, és miután a legutóbbi lemezzel kiürítettük magunkból a régi témákat, nem volt kérdés, hogy ismét új típusú ötleteken kell dolgoznunk. Az ember csak akkor tud kreatív maradni, ha mindig friss dolgokon töri a fejét, és nem akarja mindig pontosan ugyanazt csinálni, mint legutóbb. Majdnem két éven át írtuk ezeket a dalokat, és közben rengeteget kísérleteztünk azon, mi fér bele, illetve merre indulhatunk. Számos olyan szám született, amelyeket végül nem vettünk fel, de hát ez már csak így megy. Szerintem mindig is kísérletezni fogunk majd, ameddig zenélünk és lemezeket készítünk.

Melyek a kedvenc dalaid a lemezről?

Az Electric Rider mindenképp nagy favorit. Már amikor írtam, akkor is éreztem: ez lesz a lemez húzónótája. Pedig egyébként tipikus Hardcore Superstar-dal, viszont baromi erős a főriff és a refrén is. Mindig is imádtuk a markáns főriffeket és a nagyszabású refréneket. A másik kedvencem pedig a záródal, a Goodbye, mert azzal együtt is új színt hoz a repertoárunkba, hogy egyébként ez is jellegzetes arénarockos téma.

Most már egy évtizede annak, hogy ebben a felállásban dolgoztok. Szerinted ez a végleges leosztás?

Őszintén úgy gondolom, hogy igen. Ha valaki mégis kilépne a csapatból ebből a négyesből, szerintem mi, többiek is követnénk.

Zenei szempontból egyébként hogyan oszlanak meg a szerepek a dalszerzési folyamatban?

Mindig én írom a dalok alapjait. Amikor még Thomas Silver volt a gitárosunk, többnyire Martinnal közösen dolgoztuk ki a nótavázlatokat az elképzeléseim alapján, és ezután mutattuk csak meg a többieknek, mire jutottunk. Tudod, Thomas gyakorlatilag sosem írt semmit, csak gitározott a bandában. Mióta Vic a gitárosunk, módosult a munkamenet, neki ugyanis simán el lehet küldeni a dalötleteimet. Nagyszerű füle van, és már önmagában csak azzal jobbá varázsolja a számokat, hogy javaslatokat tesz, mit kellene megváltoztatni.

Thomasszal amúgy tartjátok a kapcsolatot?

Igen, tulajdonképpen hetente beszélünk, régi barátok, tesók vagyunk, a legjobbat akarjuuk egymásnak. Összerakott most egy önálló lemezt is, ami tavaly év végén jött ki, én is közreműködtem az elkészítésében. Silver nem született dalszerző, soha nem is volt az, így nagyon örülök, hogy most összerakott egy saját nótákból álló lemezt. Tíz évbe telt a dolog, de végre megjelent...

Mik az idei terveitek?

Turné, turné, turné, turné. Szó szerint szét fogjuk turnézni a seggünket, önállóan és fesztiválokon egyaránt.

Melyek ma a legerősebb területek a Hardcore Superstar számára?

Észak-Európa mindenképpen, főleg Finnország és Svédország. De erős még Olaszország is, és Japánban is mindig jól mentek a dolgaink.

Amerika?

Soha nem dolgoztunk igazán az amerikai piacon, húsz év alatt mindössze néhányszor jártunk odaát. Igazság szerint nem is nagyon foglalkoztunk ezzel, mert egyszerűen nem lenne rá elég időnk. Amerika nagyon nagy, és már az is teljes munkaidőben veszi igénybe a zenekart, hogy Európát lefedjük! (nevet)