Shock!

Január elején jelent meg igen hosszú, évtizedes szünet után az Ignite új albuma, a minden eddiginél melodikusabb, ám továbbra is rendkívül energikus A War Against You, amely világszerte komoly sikernek tűnik, Németországban például egyből az eladási listák tizenkettedik helyén kezdett. A zenekar január 28-án és 29-én Budapesten, a Barba Negrában mutatja be az új dalokat, karöltve a régi közönségkedvencekkel, de az utóbbi években Los Angeles és Veresegyház között ingázó Téglás Zoli a közeljövőben ettől függetlenül is még többet tartózkodik majd Magyarországon, mint eddig. Az énekest telefonon csíptük el egy rövid kérdezz-felelekre a jelenleg folyó európai turné közben.

Az Ignite eddig is dallamos volt, de ez az új lemez itt-ott már-már tényleg konkrét hard rock. Ez azért biztos sokakat meglep...

Tudod, én mindig úgy zenéltem, hogy nem szabad úgy állni ehhez az egészhez, hogy gondolkozol rajta, mi lenne a jó. Az a fontos, hogy mi jön ki belőled, és belőlem most ez jött. Ha tíz év alatt semmit sem változik az ember gondolkodása, az baj. Továbbra is mérges vagyok, de máshogy, mint az Our Darkest Days idején. A Pennywise-lemez után most magamról akartam írni: a családomról, arról, ahogy bevándorlóként egy magyar család megérkezett Amerikába, éppen úgy, ahogy most is tömegesen érkeznek a szegény emberek Európába. Velünk, apukám családjával pontosan ugyanez történt régen, és ennek a lemeznek ez a témája. Az első szám, a Begin Again pontosan erről szól: visszanéz a múltra, amikor kiment a család Amerikába, és apám két-három nap múlva máris dolgozott a nagy vasvágó gépekkel, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben. Közben pedig semmi sem számított: mindig tele volt a keze égési sérülésekkel, tönkrement a tüdeje is, de csak azt nézte, hogy nekem, a testvéremnek és anyámnak mindenünk meglegyen. Otthon hagyta miattunk az álmait. De az Alive is ugyanígy a családomról szól.

És mi inspirálta a lemez egyik legerősebb, legfogósabb dalát, az Oh No Not Againt?

Nagybátyám, aki pár éve halt meg, még kölyökként, 19 évesen kint volt a fronton, én pedig megtaláltam azt a füzetet, amit ott írogatott odakint. Nagy hatást tett rám, amit olvastam benne: ott volt kint a háborúban még gyerekként, miközben nem akart ölni, nem akart ott lenni, és nem értette, mi a faszt kell csinálnia, és miért. Az Oh No Not Again ennek a hatására született, meg azért, mert azóta sem változott semmi. A politikusok mindig azt mondják, hogy ó, már csak egy háborúra van szükség, és utána minden jó lesz, jön a demokrácia, a szabadság. Na persze...

Miért kellett amúgy tíz évet várni erre az albumra?

Tudod, hogy megy ez: pörög a biznisz, mindenki mindennel izél... És persze az is benne van, hogy néha megunod ezt az egészet. Húsz éven át együtt zenélni másokkal igenis nehéz, és néha muszáj kicsit békén hagyni egymást, hogy ne dőljön össze a zenekar. Persze eközben sem álltam le, hiszen évekig zenéltem a Pennywise-zal, aztán ott volt a hátsérülésem is, ami miatt egy évig gyakorlatilag semmit sem tudtam csinálni.

Mikor kezdtétek el írni ezeket a dalokat?

Talán úgy három éve.

Ugyan mozgott az Ignite is az évek során, de a mai világban mégis sok tíz év lemez nélkül. Nem féltél attól, hogy a közönség ennyi idő alatt elpártol tőletek?

Nem igazán. Szerintem minden a minőségen múlik, és ha egy jó lemez tíz év után jelenik meg, az akkor is jó lemez marad. A közönséggel pedig ugyanúgy megmarad a közös hullámhossz. Tudod, én nagyon szeretem az Omegát, főleg az első négy lemezt, és mindig várom, hogy élőben is hallhassam azokat a dalokat, de ugyanígy az Eddát is. Ez szerintem nálunk sincs másképp: akinek akkor sokat jelentett az Our Darkest Days, az tíz évvel később is eljön az Ignite koncertjére, hogy hallja a dalokat. Én pedig nagyon hálás vagyok az embereknek, amiért nekik köszönhetően ilyen csodás lehet az életem.

A többiekkel a zenekarból milyen ma a viszonyod?

Jó. Békén hagyjuk egymást, ha éppen arra van szükség, nincsenek már veszekedések, nem szállunk rá egymásra hülyeségek miatt. Öregemberek vagyunk már! (nevet)

Nem nehezíti meg nagyon a működéseteket, hogy most már kétlaki életet élsz, és folyamatosan ingázol Kalifornia meg Magyarország között?

Nézd, fárasztó és nehéz így élni, főleg, hogy idehaza még meg is kapom mindig, milyen könnyű nekem odakintről nagy magyarnak lenni, miközben mindkét helyen van rezsim, mindkét helyen vannak rokonaim, barátaim. De most már véglegesen visszaköltöztem Magyarországra, és minden nehézség ellenére is nagyon megéri. Amerikában dolgozom, és bérlek kint is egy lakást, de már itt lakom. Ez persze áldozatokkal jár, ilyen sok repülés megterheli, elfárasztja a szervezetedet. De a Lufthansa-járatokon dolgozók közül már mindenkit személyesen ismerek! (nevet) Sokan kérdezik tőlem, hol vagyok otthon, és ilyenkor azt szoktam mondani, hogy itt is, ott is. Az mondjuk szar, hogy akárhol is töltöm a karácsonyt, valakit mindig otthon kell hagyni.

Úgy tudom, valami nagy projektre készülsz most itthon...

Igen, van egy jóbarátom, aki kórházakat épít, és elhoztam Magyarországra. Itt voltunk nemrég pár napot, buliztunk, csajoztunk, énekeltünk, megmutattam neki egy csomó mindent, és most már ott tart a dolog, hogy itthon is csinálni akar egy kórházat. A cégünk neve White Rabbit Partners, és gyakorlatilag egy ilyen rehabilitációs központról lenne szó Magyarországon, ahol alkoholistákat, drogosokat kezelnének a szakemberek. Amerikai mintájú dolog lenne, és ez egy nagyon komoly beruházás, ahol nagyjából húszmillió dollárról van szó. Én pedig száz százalékosan elköteleztem magam amellett, hogy segítsem a barátomat ebben a projektben. Voltunk is már megbeszéléseken különböző minisztérumi emberekkel, szóval beindulni látszik a dolog. Most mindent ennek is fogok alárendelni, a mostani turné után az Ignite is visszakapcsol, nem lesznek nyári fesztiválkoncertek sem, és nincsenek filmes dolgok sem. Ez a legfontosabb most nekem.

Más zenei terveid akkor nincsenek most? A Zoli Band például aktív most?

Nem, az is pihen. Most csak az Ignite van, aztán jön a kórház. Majd utána jöhet megint a Zoli Band, ám egy ideig most nem lesz zene. De jó ez így. Tudod, amikor a Machine Head feldolgozza a dalunkat, vagy amikor Japánban énekli az emberek az A csitári hegyek alattot, mindig arra gondolok, hogy nagyon szerencsés ember vagyok. Sokat gondolkodtam azon az évek során, miként segíthetném Magyarországot, a magyar embereket, ez most egy jó lehetőség erre. Valami olyasmit szeretnék csinálni, mint Andy Vajna, aki szintén rengeteg lehetőséget és pénzt hoz Magyarországra. Én is ilyesmiben gondolkodom a saját eszközeimmel.

Az Ignite január 28-án és január 29-én Budapesten, a Barba Negrában koncertezik.