Shock!

A Jeremiah Freed a 2000-es évek elejének egyik nagy reménysége volt, a szemtelenül fiatal srácok olyan meglepően érett rockzenével álltak elő 2002-ben megjelent nagykiadós debütjükön, amelyen a helyenként southern hatású témákat hatalmas refrének és ízes, Slash-hatású szólók tették emlékezetessé. A bandát azóta olyanok emlegették jelentős hatásukként, mint például a Creed és Alter Bridge gitáros Mark Tremonti. Az azóta már feloszlott Jeremiah Freed egyik gitárosa, Jake Roche egy könnyed, nagyon barátságos hangvételű interjúban nemcsak azt árulta el, hogy miért nem sikerült végül befutniuk, hanem azt is, melyik világhírű hangmérnök/producernek nincs egyáltalán nincs ritmusérzéke.

Szia Jake, mi újság Maine-ben?

Képzeld, itt még javában hó borít mindent! (mutatja a webkamerájával, mire muszáj fájdítanom a szívét a virágzó budapesti fák látványával)

Szédítő belegondolni, milyen fiatalok voltatok, amikor megalkottátok 2002-ben a Jeremiah Freed lemezt. Tényleg mindannyian egy iskolába jártatok?

Így van, ugyanabba a suliba jártunk, egy York nevű kisvárosban, Maine-ben. Ez olyan egyórányi van Bostontól, vagyis olyan, mintha egy előváros lenne, de tőlünk északra már tényleg eléggé elszigetelt vidékek vannak. Körülbelül 14 évesek voltunk, amikor megalapítottuk a Jeremiah Freed elődjét.

Mik voltak a fő hatásaitok?

Amikor elkezdtünk zenélni, pont a grunge hullám végénél jártunk. Imádtuk a Pearl Jamet, a Nirvanát, a Soundgardent, a Rage Against the Machine-t. A Metallica gitárosai is komoly hatással voltak ránk, és persze a Guns N' Roses is.

Az énekesetek által viselt GN'R póló a CD borító képén eléggé meglepő látvány volt 2002-ben egy ilyen pólós-farmeres banda esetében...

Igen, nagy fanatikusok voltunk, de klasszikus rockbandákat is szerettünk: a Rolling Stonest, Neil Youngot, ilyesmiket.

A klasszikus rockzene érződött is erősen a zenéteken. A southern rock mennyire volt hatással rátok?

Egyértelmű hatás volt. A Lynyrd Skynyrd Freebirdjét játszottuk is a bulikon, Nick (Nick Goodale, a banda másik gitárosa) a feje fölött tartott gitárral nyomta a szólóját! Az elején egyébként csak annyi volt a célunk, hogy a suli legnépszerűbb bandája legyünk. Aztán amikor utolsó évesek voltunk, megnyertünk egy állami szintű tehetségkutatót.

A neveteknek eléggé bibliai kicsengése van, ez honnan jött?

(nevet) Oké, akkor most elárulom! Remélem, a többiek nem fognak nagyon haragudni rám emiatt, ugyanis a név eredetét éveken át titokban tartottuk. Na, szóval nem volt semmi igazán tuti ötletünk, amikor Nick egyszer csak lekapta a Bibliát a polcról, az pedig pont Jeremiás történeténél nyilt ki. Annak idején mindig kamuztunk, amikor az interjúk során erről kérdeztek. Volt, amikor azt állítottuk, hogy egy alcatrazi látogatásunk során láttuk a falon felírásként. Mondjuk azt nem szerettük volna, ha emiatt keresztény rockbandának hisznek minket, hiszen közünk nem volt ahhoz a színtérhez.

A demó kiadása után két nagy kiadó is elkezdett érdeklődni a banda iránt. Végül miért a Universalhoz szerződtetek?

2001. szeptemberében, 18-19 évesen adtuk ki saját erőből a legjobb számainkat. Az Again című dalunkra ráharapott egy helyi alternatív rock rádió, a portlandi WCYY, és ettől azonnal beindult a szekerünk: egy csomó CD-t sikerült eladnunk, és a nagy kiadók is vérszagot kaptak. Úgyhogy leutaztunk New Yorkba, ahol először az Island képviselőjével találkoztunk. Az Island érdeklődött ugyan, de azért elsőre nem dobták el kezüket-lábukat, hogy lecsapjanak ránk. Erre mi átsétáltunk az utca túloldalára a Universalhoz, akik rögtön szerződést toltak az orrunk alá. Azért a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy akkoriban kölykök voltunk, semmi több. Néhányunk még nagyvárosban se nagyon járt addig. Leszerződtünk a Universalhoz, csakhogy közben az Island azzal hívta a menedzserünket, hogy ők is szerződtetnének. De ekkor már késő volt. Hogy mi tette vonzóbbá a Universalt? Igazság szerint fűt-fát beígértek, és közben egyfolytában tequilázni vittek minket... Egyébként még maga a Universal elnöke is arról biztosított minket, hogy tuti lesz az arany-, sőt, a platinalemez is. Aztán persze a közelébe se kerültünk. Így utólag ki tudja már, mi történik, ha az Islandhez szerződünk, ők talán nem egyetlen számmal próbáltak volna befuttatni, a Universalra ugyanis sajnos eléggé jellemző volt ez a hozzáállás.

A nagykiadós lemez producere Beau Hill volt, aki Alice Cooper, Warrant, Ratt, Winger lemezekkel szerzett nevet magának, de dolgozott Chaka Khannal és a Bad Brainsszel is. Milyen volt vele a munka? Sok hajmetal lemezt meghallgatott veletek, mielőtt nekikezdhettetek a melónak?

Beau-t eszméletlenül nagyra tartottuk. Amikor elkezdtünk vele dolgozni, még eléggé nyersek és kiforratlanok voltunk, úgyhogy azzal kezdte: „Figyeljetek, srácok, dolgozzátok ki rendesen a részeiteket!" Emiatt előbb felezett tempóban játszatta velünk a dalokat, és csak akkor nyomhattuk megint rendesen őket, amikor már minden tökéletesen ment. Nagyon sokat tanultunk tőle a stúdiózásról, a dalok felépítéséről. Ami a hajmetalt illeti, nem volt ugyan a kedvencünk, de a Rattet például imádtuk. Szerintem a Ratt kurva jó! Beau ahhoz is ragaszkodott, hogy meghallgassuk a Winger lemezeit, hogy megismerjük a hangzásukat és a háttérvokálokat. Beau kétségkívül egy két lábon járó legenda, nagyon ott van! A hajmetal bandákat is ő tette naggyá, konkrétan ő írta a Cherry Pie-t! Meg volt róla győződve, hogy mi is hasonló szintre jutunk majd, mint a korábbi bandái.

Kik voltak a Jeremiah Freed fő dalszerzői?

Most beadhatnám neked, hogy én írtam az összes dalt... (mosolyog) De ez persze nem igaz: mindannyian belefolytunk a dalszerzésbe. A szövegek Joe-tól (Joe Smith énekes) jöttek. A riffek és egyéb gitártémák nagy részét Nick és én írtuk, hol együtt, hol külön-külön. Matt (Matt Crosby basszer) és Kerry (Kerry Ryan dobos) is hozott ötleteket, a hangszerelésen, a dalok összerakásán pedig közösen dolgoztunk. A Rain gitártémája például az én fejemből pattant ki. Ez egy nappal azután történt, hogy aláírtuk a szerződést a Universallel: ültem a kisbuszunkban, elszívtam egy jókora spanglit, játszogattam, és ez a téma jött elő. Rögtön utána bementünk a próbaterembe, és a többiek secperc alatt megírták hozzá a saját részüket, Joe pedig elkezdett rá énekelni.

Mennyire tudtatok belefolyni a keverésbe?

A végső keverést Michael Barbiero végezte (hangmérnök / keverős / producer, aki Madonnától kezdve a KISS-en át a Metallicáig számtalan előadó platinalemezein dolgozott –T. A.). Általában egyszerre ketten mentünk be, hogy kövessük a folyamatot. Ez nálam konkrétan úgy nézett ki, hogy megjelentem betépve, meghallgattam a végleges verziókat, majd annyit mondtam: „Ez kurva jól szól, haver!" Érted, maga Michael Barbiero keverte a lemezünket! Persze alig vártuk, hogy kifaggassuk a Guns N' Rosesról, a Rocket Queen felvételének sztorijára is az első adandó alkalommal rákérdeztünk. Barbiero elmondta, hogy amikor Axl megjelent a csajjal, hogy felvegyék azokat az ominózus hangokat, ő inkább kiment a helyiségből. Azt is megkérdeztem, milyennek találta elsőre a zenéjüket, mire ő úgy fogalmazott: „A fene se gondolta volna, hogy ilyen sikeresek lesznek!" Egyébként az az érdekes, hogy a számok jó részét már felvettük előtte a saját kiadású lemezünkre egy Jonathan Wyman nevű helyi hangmérnökkel, aki nagyon jó munkát végzett. Barbierónak igazából nem is volt túl sok dolga a keveréssel, kicsit finomított rajta, de sok esetben a két verzió gyakorlatilag egyáltalán nem különbözik egymástól. És ha tudnád, mennyit kapott ezért... (interjún kívül elárulja, tényleg szép, sokszámjegyű összeg) Nem mondom, hogy rossz munkát végzett, de a Universal talán jobban tette volna, ha ezt a szép nagy kerek összeget inkább a promotálásunkra fordítja. Azért persze hatalmas élmény volt vele dolgozni: csak ültünk és bámultuk. Ő meg egyfolytában cigizett, és, ami igazán meghökkentő volt, eközben mindenfajta ütemérzék nélkül táncikált! Annak az embernek egyszerűen nincs ritmusérzéke, de a hallása persze bámulatos.

A majd' 9 perces, jammelős Eyes.Life.Change bizonyos szempontból eléggé kilóg a többi, hagyományosabb szerkezetű dal közül. Ez abszolút kakukktojásnak számított, vagy volt több ilyen jellegű számotok?

Amikor még gimisek voltunk, volt egy rakás 6 perc feletti dalunk. Mindig is imádtuk a hosszú, epikus rockszámokat. Éppen ezért ragaszkodtunk ahhoz, hogy legalább egy ilyen szám felkerüljön a lemezre: meg akartuk mutatni, hogy erre is képesek vagyunk, ezek is mi vagyunk. Nick valami egészen újító technikával rögzített hozzá részeket.. Ketten legalább hat különböző gitársávot pakoltunk fel ehhez a számhoz! Egyébként aztán a saját kiadású Slowburn lemezünkön vannak még ilyen hosszú, epikus lezárású dalaink.

Hogyhogy nem készült klip az Againre vagy valamelyik másik számra?

Azt gondolom, hogy a dal és maga a lemez is pont egy olyan korszakban született, amely sok szempontból kedvezőtlen volt a zenekaroknak. Az Againt nagyon sok rádió nyomatta, a kiadó mégsem hozott ki belőle mindent. Ígérték, hogy csinálhatunk majd rá klipet, de aztán nem lett belőle semmi. Sajnos nem láttunk bele az üzleti dolgokba sem. A YouTube, a MySpace vagy a Facebook 2001-2002 körül még nem jelentek meg, vagyis nem voltak olyan hatékony eszközeink az online jelenlét megteremtésére, mint a mai bandáknak. Ugyanakkor felbukkant a Napster, elkezdődtek a letöltések, és a kiadók totál bepánikoltak. Szerintem a Jeremiah Freedet azért is ejtette a Universal, mert kiszámíthatatlanok voltunk, és túl sok fejfájást okoztunk nekik. Nem fogtuk vissza magunkat a turnékon, jól éreztük magunkat, buliztunk, részegen összezúztuk a hotelszobákat, szóval nem voltunk könnyen kezelhető fickók. De visszatérve a klip kérdésére, legalább most valaki igazán összehozhatna egy jó kis vírusvideót az Againre!

Milyen turnékon vettetek részt?

Még a lemezszerződés előtt egyszer játszottunk együtt a Nickelbackkel és a Salivával, sőt, a Lynyrd Skynyrd előtt is felléptünk. Aztán megturnéztattuk a universalos lemezünket. Számtalan hatalmas bulit adtunk. Játszottunk például a New England Patriots otthonában, a Gillette Stadiumben, aztán ott voltunk egy csomó fesztiválon, így például a daytoni X Festen, ahol 30 ezer ember látott minket. Körbeutaztuk Amerikát egy tizenöt személyes kisbusszal, a felszerelésünket egy hozzákapcsolt utánfutó hozta. Aztán Philadelphiában ellopták a buszunkat meg a trélert is az összes cuccunkkal együtt. Vissza kellett vonatoznunk Bostonba, hogy a másnapi koncertre új hangszereket vegyünk. A turnék alatt végig ezerrel buliztunk: fiatalok voltunk, lököttek, és még pénzünk is volt mindehhez. Miután a Universal dobott minket, felvettünk egy EP-t Times Don't Change címmel, aztán önerőből visszamentünk turnézni. Végigjártuk ugyanazokat a városokat, mint amiket az előző turnén. Aztán felvettük és kiadtuk a Slowburn lemezt, és azt is megturnéztattuk. Imádtam az egészet, iszonyatosan király volt, bár egy csomó mindenre csak ködösen bírok visszaemlékezni! (nevet)

Csak egy lemezre szólt a szerződésetek?

Itt tulajdonképpen arról szólt a történet, hogy mivel nem voltunk megelégedve a támogatásukkal, szinte kiprovokáltuk, hogy ejtsenek minket. Biztunk abban, hogy majd lecsap ránk egy másik kiadó. Tudtuk, hogy időközben még feszesebbek lettünk, és hogy bennük rejlik egy még jobb lemez. Az EP-t és a Slowburn lemezt szorosan egymás után adtuk ki. Szerintem ezek jelentik a legjobb teljesítményünket, mégsem szültek újabb lemezszerződést. Szívünket-lelkünket beletettük a Slowburnbe, de amikor mégsem lett eredménye, kezdtük elveszíteni a hitünket: hiszen annyira közel jártunk a sikerhez, és annyira jónak hittük a zenekart. Tehetetlennek éreztük magunkat, egy darabig még otthon lébecoltunk Maine-ben, hátha összejön egy szerződés. Egyikünk sem szerzett magának rendes melót. Teljesen hozzászoktunk ahhoz, hogy a zenélésből élünk, ezért továbbra is úgy buliztunk, mint a rocksztárok.

Tartod a kapcsolatot a többiekkel? Mi lett velük azóta?

Szerteszóródtunk az országban. 2004-ben a többiek nélkülem Los Angelesbe költöztek, ott még egy évig létezett a banda, aztán utána feloszlottak. Ma már csak egyedül Joe Smith lakik ott, ő jelenleg egy szólóprojekten dolgozik. Kerry Ryan benne van az új bandámban, a Lit On The Flashben. Nick Goodale, aki fantasztikus gitáros, Nashville-ben él, ahol számos projektben érdekelt: teljesen ráállt a countryra és a chicken picking technikára. Matt Cosby egy Pete Kilpatrick nevű eléggé ismert zenész bandájában játszik. Pár éve szilveszterkor összeálltunk odahaza egy koncert erejéig, és hatalmas sikerünk volt. Teljesen olyan volt, mint a régi szép időkben, úgyhogy abszolút nem lennék ellene, hogy egy újabb buli kedvéért összejöjjünk, csak éppen mindannyiunknak megvan a maga saját dolga. Tehát ez egyikünk számára sem létfontosságú most.

Kérlek, mesélj a szólóprojektjeidről!

Miután kiszálltam a Jeremiah Freedből, rákattantam a folkzenére, életemben először rendesen beleástam magam Bob Dylan munkásságába. Akkorra már egy kicsit belefáradtam a hangos rock'n'rollba, ideje volt, hogy egy kicsit tágítsak a zenei ízlésemen. Elkezdtem egyedül fellépni, mint énekes-gitáros. Valaki ugyanis egyszercsak felajánlotta a lehetőséget, és bár korábban soha nem énekeltem koncerten, mivel megfizettek érte, belevágtam. Ezekben az években született meg a Just Survivin' albumom, a számok egy részét még a Jeremiah Freednek szántam. Felvettem és kiadtam a lemezt, majd elköltöztem Charlestonba, Dél-Karolinába. Meg akartam szabadulni a múltamtól, egy kicsit elegem lett abból, hogy az embereknek csak a Jeremiah Freed jutott rólam eszükbe. Egy évig szólóban nyomtam az akusztikus bulikat, majd visszaköltöztem Maine-be és új bandát alakítottam.

A projektjeid közül a Last Beams Of The Old Setting Sun finom, elmélkedős tábortűz-zenének tűnik, a Lit On The Flash pedig inkább pszichedelikus, bluesos rock.

Köszi, ezek elég jó meghatározásnak tűnnek, lehet, fel is használom őket! Igen, a Lit On The Flash ilyen pszichedelikus, bluesos garázsrock project. Kerry Ryan egyszerűen fantasztikus. A basszer, Matter Reignkin korábban sok sikeres bandában játszott, hat hónapja van velünk. Szerintem a Jeremiah Freed rajongóknak bejönne a zenénk. Nagyon izgatott vagyok az új projektem miatt. Egyébként az össze zeném fent van a honlapomon, sőt, itt a régi Jeremiah Freed lemezekhez is találhatnak linket az érdeklődők.

A Facebook profiled alapján úgy tűnik, szimpatizálsz a Demokrata Párttal, illetve Barack Obamával. Clinton óta a demokrata elnökök és a rock'n'roll nem állnak olyan távol egymástól, úgyhogy muszáj megkérdeznem: szerinted Obama melyik Jeremiah Freed számra tudna a legjobban léggitározni?

(nevet) Szerintem Obamának elég jól menne léggitáron a Rain, szinte látom magam előtt, amint hatalmas karkörzésekkel penget a refrén alatt: „Véget ért a nyár.... és valami másra leltem ..." Ez a dal amúgyis a változásról szól, vagyis pont arról, amiről elvileg Obama elnöksége is...

Ezt jó válasz volt... Nézzük akkor, szerinted mi minden idők öt legjobb lemeze!

Csakis sorrend nélkül tudom mondani: a No Code a Pearl Jamtől, mert fiatal srácként ez döbbentett rá arra, hogyan lehet a rock'n'rollt művészien játszani. Szerintem ez egy roppant alulértékelt lemez. Aztán ott a Led Zeppelin II: a első Zep lemez, amit annak idején megvettem, és aztán rongyosra hallgattam. A harmadik Jimi Hendrixtől az Axis: Bold As Love. Imádom, ahogy Jimi gitárja szól, bámulatosan pakolta egymásra a sávokat. Az Are You Experienced és az Electric Ladyland is fantasztikusak voltak, de az Axis-en talán még jobbak a dalok. Aztán Bob Dylantől a Freewheelin' Bob Dylan. Mindent elmond a nagyságáról az a tény, hogy ő írta a Blowin' In The Windet. Nagyon szeretem, ahogy énekel, és a lemez akusztikus hangzását is, annyira nyers és valódi. Végül pedig legyen a Rolling Stones Exile On Main Streetje. Imádom a Stones régi dolgait. A Rip This Jointot a Lit On The Flash-sel is szoktunk időnként játszani. Az újabb bandák közül kedvelem a The Delta Spiritet, a My Morning Jacketet, a Kings of Leont, illetve mindent, amit Jack White csinál.

Utolsó kérdésem: mi az élet értelme?

Érezd jól magad ezen a földön. Ne hagyd szem elől veszni álmaidat. Találd meg mindazt, amitől a lelked dalra fakad, de közben azért ne vegyél mindent komolyan. Élj úgy, hogy visszatekintve elégedett lehess. Szeress, és hagyj másokat is szeretni. Énekelj hangosan és élj az élet kínálta lehetőségekkel.