Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Leukémia: „Egyszerűen elfáradtunk”

LeukémiaHa létezett valaha jobb sorsra érdemes hazai kultzenekar, az a Leukémia volt. Néhány alapmű, majd hosszú hallgatás után úgy döntöttek, hogy megtörik a csendet, és 2005. április 30-án a Kultiplexben egy koncert erejéig újra színpadra állnak. A részletekről Jancsics Dávid basszusgitáros mesélt nekem.

Bizonyára már unod a kérdést, mégis muszáj feltennem: annak idején miért oszlott fel a Leukémia?

Hivatalosan sosem oszlottunk fel, egyszerűen elfáradtunk, és leálltunk. Egyre inkább láttuk, hogy a zenélésből nem lehet megélni, bár eleinte azt hittük sikerülni fog. Aztán rádöbbentünk, hogy kezdenünk kell valamit az életünkkel, volt, aki munkát keresett, volt, aki családot alapított, szóval kicsit összekaptuk magunkat. És talán ma már mindegyikünk van olyan egzisztenciális helyzetben, hogy megengedhessük magunknak, hogy pusztán hobbiból zenéljünk.

A Very Bad Thingsnek vége?

Igen, a VBT szétment, a dobosunk jelenleg az The Idoru és a Blind Myself tagja, az énekesünk pedig dj-ként tevékenykedik.

Ha jól tudom, ez az “újjáalakulás” most csak egy koncertre szól. Hogyan tovább?

Igazából mi sem tudjuk. Mindenképp el akarjuk kerülni, hogy a Leukémia hakni jelleget öltsön. Csak abban az esetben lesz folytatás, ha az április 30-i koncerten ezer százalékos produkciót tudunk nyújtani.

Ha így lenne, és a közönség is vevő lenne rátok, akkor elképzelhetőnek tartod, hogy lesz új Leukémia lemez?

Abszolút benne van a pakliban.

Nem fordult meg a fejedben, hogy a Fejhajlító Gép korszakos felállást hozzátok össze újra?

Egyrészt úgy tudom, Füleki Sanyinak van zenekara, másrészt annak idején nekem nagyon úgy tűnt, hogy ő ezzel a zenei világgal szakított, amikor megalapította a Moodot. Gulyás Laciról pedig már évek óta nem tudok semmit, úgyhogy igazából fel sem merült bennem ennek a lehetősége.

Sikerült kétségtelenül egyéni szövegi és zenei világot kialakítanotok anno. Milyen bandák voltak rátok hatással a 90-es évek elején?

Létezett akkoriban egy Accüsed nevezetű formáció, továbbá mindenképp megemlíteném a Voivodot, a Slayert, a Rollins Bandet... szóval elég vegyes hatások értek minket.

Mit gondolsz a mai harcore/punk mozgalomról?

Úgy gondolom, ami miatt annak idején ez az egész létrejött: azt a hatását, lázadó jellegét teljesen elvesztette, társadalmi szempontból ma már nincs jelentősége. Pusztán zenei irányzatnak tekintendő, ugyanúgy része a tömegkultúrának, mint bármilyen más jelenség, amit az emberek nagyobb mennyiségben fogyasztanak. Ennek ellenére egy sokkal pozitívabb dolog, mint a kereskedelmi televíziók által sugárzott moslék, mert lehetőséget biztosít az igazi önkifejezésre, alkotásra, amelybe bárki könnyen bekapcsolódhat...

Szerinted a régi hardcore zenekarok közül kik azok, aki mégis ugyanazzal a szemlélettel zenélnek ma is, mint amikor elindultak?

Legyünk őszinték, erre az irányzatra ráépült egy iparág, koncertszervező irodák, ruhagyárak, lemezcégek... Nincsenek illúzióm a régi bandákkal kapcsolatban sem, az ő esetükben is ugyanezt látom. Becsülettel lenyomják a koncertjeiket, felveszik a pénzt, és továbbállnak. Gyakorlatilag ugyanazt csinálják, mint a Rolling Stones, csak kicsiben. De nem ítélem el őket emiatt.

És csalódott sem vagy?

Nem. Abszolút nem ábrándultam ki belőlük, számomra a lényeg az, hogy jó zenét csináljanak, és őszintébbek legyenek, mint a népbutító kereskedelmi tévék.

A straight edge gondolkodásról mi a véleményed?

Egyes vonásait nagyon szimpatikusak találtam annak idején, tizenkét éve magam is vegetáriánus vagyok. Ugyanakkor jólesik meginni néha egy pohár sört, és a hozzá társuló, olykor erőszakos, másokat nevelni szándékozó jellegét sem szeretem.

Az aktuálpolitikát mennyire követed?

Nagyon is. Úgy gondolom, foglalkoznunk kell azokkal az emberekkel, akik rólunk döntenek, és ha van egy kicsi beleszólási jogunk, akkor igenis éljünk vele. Nem jó, ha valaki strucc módjára a földbe dugja a fejét, és elintézi annyival az egészet, hogy minden politikus rohadék. Ezzel nem tesz semmi hasznosat, még ha igaza is van adott esetben. Ha tényleg így gondolja, alapítson egy pártot, vagy valahogyan tegyen ez ellen. A lényeg, hogy az emberek legyőzzék a lustaságukat, a tunyaságukat, és legyen felelősségérzetük a politika terén is.

Visszatérve a Leukémiára: kétségtelen, hogy rengeteg zenekarra hatással voltatok, ugyanakkor annak idején Döglégy Zolit is megihlettétek, aki az első Kartel lemezen egy számot is írt egyenesen nektek címezve.

Nos, igen, a 90-es évek közepén, amikor a Sex Actionből Action lett, egy interjúban elmondtam, hogy viccesnek találom, hogy ők is meglovagolják az éppen aktuális divathullámot, amit aztán kissé zokon vett. Egyébként totális műbalhé volt az egész. Szaszával - aki mellesleg nagyon jó arc - még a rádiós korszakában megbeszéltük ezt a történetet.

Apropó, rádió. Villám Géza rádiós műsorvezető is jelentkezett nálatok énekesnek, ez a beszélgetés aztán fel is került a netre. Hogyan is történt ez?

Villám Géza egy zenekari hirdetés kapcsán hívott fel, amikor a Leukémiába tagokat kerestünk. Mellesleg elég rosszkor, ugyanis éppen vezettem, és mentálisan sem voltam a legjobb passzban. Gondolom a felvételről is lejön, hogy nem nagyon veszem a lapot. Amúgy nem volt vele semmi gáz, tényleg jó poén volt.

Végezetül “a” nagy kérdés, amit kötelező jelleggel neked is meg kell válaszolnod: mi az élet értelme?

Huhh...erre Oltyán Lacika tudna igazán korrekt választ adni... de legyen ez: a csillagos égbolt.

 

Hozzászólások 

 
#1 Guest 2011-01-31 06:26
Fiatal éveim meghatározó zenéje volt a Leukémia ami nem volt
holmi alteregója semmilyen világhirű bandának sem.
Sajnálom,hogy leálltak,de remélem visszatérnek egyedi utánozhatatlan zenei világukkal és közhelymentes még is sokat mondó szövegeikkel.És újra egy kis eredeti stilust hoznak ebbe a mára már elkúrvult sablonos magyar zenei világba!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.