Dánia szép reményű, feltörekvő csapata a Manticora. A fiatalok alkotta ötösfogat énekesével, Lars Larsennel sikerült elbeszélgetnem a banda múltjáról, jelenéről és a közeljövőt érintő terveiről.
Elsőként rögtön arról kérdeznélek, mit jelent a Manticora név? Feltételezem, van konkrét jelentése…
Igen, indiai eredetű lényt takar, aki egyharmad részt oroszlán, egyharmad részt ember, egyharmad részt pedig sárkány. Vagyis emberi fejjel és sárkánykarmokkal rendelkező oroszlán. Meglehetősen ördögi szerzet!
Kétségtelenül. Kérlek, mondj néhány szót a zenekar történetéről. Mikor és hogyan jöttek össze a banda tagjai?
A kezdetek egészen 1992-ig vezethetők vissza, akkor találkoztam Kristiannal (Larsen, gitáros) és négy évig zenéltünk együtt egy bandában, amely végül 1996 áprilisában feloszlott. Én mindenképpen folytatni akartam, amit csináltunk, azért felvettem a kapcsolatot Mads barátommal (Wolf, dobos), akit egy koppenhágai lemezboltból ismertem. Megkérdeztem tőle, volna-e kedve velem nyomulni, ő pedig nagyon megörült a lehetőségnek, mert akkoriban egy rémesen unalmas csapatban püfölte a bőröket. Kristian szintén kéznél volt, így mire észbekaptunk, máris egy próbateremben csörömpöltünk. Minden klappolt és két hónappal később az utunkba került Rene (Nielsen, basszgitár), akinek olyan elképzelései voltak, amelyek tökéletesen illettek a mi koncepciónkhoz. Az első album felvétele előtt csatlakozott még hozzánk Flemming Schultz gitáros és Jeppe Eg billentyűs. Flemminggel ismerősökön keresztül ismerkedtünk meg, Jeppe pedig egy általunk feladott hirdetésre jelentkezett. A kezdetek óta két tagcsere történt a bandában, Martin Arendal váltotta fel Flemminget, illetve Kasper Gram került Rene helyére. Egy Iron Maiden feldolgozásokat játszó bandában figyeltünk fel rájuk, egy koppenhágai klubban. Nagyjából ennyi a történetünk.
Rád, mint a banda frontemberére, kik voltak a legnagyobb hatással, amikor a fejedbe vetted, hogy énekelni kezdesz?
Amikor 1989-ben elkezdtem énekelni, egyértelműen James Hetfield volt az ideálom, mert a zenei ízlésemet nagy mértékben befolyásolta a Metallica. Manapság Russell Allent említeném a Symphony X-ből, Warrel Dane-t a Nevermore-ból, illetve Bruce Dickinsont. Amúgy James iránti rajongásom a mai napig tart, mert igazán különleges hangja és egyénisége van.
Ha már James-t említed, kihasználom az alkalmat és megkérdem: mit gondolsz a jelenkori Metallicáról?
Hajaj!… Izé…
Nem könnyű, igaz?
Nem éppen! Nos, akad néhány daluk, ami tetszik. De be kell valljam: ha az “új” Metallica zenéjét hallgatom, próbálom bebeszélni magamnak, hogy valójában nem őket hallom, hanem egy teljesen más zenekart. Így könnyebb elfogadni… Összehasonlítva azzal, amit egykor alkottak, nagyon gáz, amit csinálnak. A régi, minőségi zenéjükhöz képest egyenesen szar. Lepusztult.
Látsz még valamiféle jövőt számukra?
Feltétlenül. Amint Mr. Hetfield kikeveredik az alkoholmámorából és nekiáll ismét igazi metal nótákat írni ezek helyett a rockos dalocskák helyett. Azt azonban nem hiszem, hogy valaha is vissza fognak térni az eredeti, korai stílusukhoz.
Mi viszont térjünk vissza a Manticorához. Kinek az ötlete volt, hogy konceptalbummal álljatok elő?
Kristian, Mads és jómagam mindig is kacérkodtunk ezzel az elképzeléssel. Sokat álmodoztunk róla, csak épp a megfelelő ötletnek voltunk híján, azonkívül nem is tartottuk magunkat megfelelően képzett muzsikusoknak egy ilyesfajta munkához. Miután viszont elolvastuk Dan Simmons regényét, valamennyien úgy éreztük: pontosan ez az, amire vártunk! Tehát voltaképp mi hárman kezdeményeztük.
Avass be minket a Hyperion történetébe!
A sztori a jövőben játszódik, egy tudományos-fantasztikus műről van szó. Vagy 2500 évvel később játszódik a mi jelenünkhöz viszonyítva. Hyperion egy bolygó neve, ahová zarándokok érkeznek egy napon. Eljutnak egy helyre, ahol egy misztikus, gonosz lény él. Mellesleg őt lehet látni az album borítóján. Ez az ördögi kreatúra aztán eltesz láb alól néhány zarándokot, akiknek a múltja kirajzolódik előttünk, ahogy haladunk előre a történetben. Megtudjuk, miért vállalták fel az út kockázatát, akár az életük árán is. Szóval egy igazán szívhez szóló, csodálatos történetről van szó. Elmesélni nem is lehet, mert a megértéséhez el kell olvasni. A CD füzetben mindazonáltal megpróbáltuk röviden összefoglalni a regény tartalmát.
Ha egyetlen dalt választhatnál, amellyel bemutathatnád valakinek a zenekart, aki még sosem hallott rólatok, melyik nóta mellett döntenél?
Ez megint nem könnyű kérdés. Valamennyi dalt szeretem, de talán… igen, megvan. “A Long Farewell”-t választanám, mert ebben minden benne van, ami a Manticora esszenciája. Gyors részek, lassulások, különféle szólók, változatos énektémák, valamint az összes hatás kiérezhető belőle, amely a muzsikánkat formálta. Persze a választás attól is függ, kivel szeretném megismertetni a zenénket. Egy death metal rajongónak biztosan a Cantos-t mutatnám meg, mivel az a leggyorsabb nótánk.
A választott “A Long Farewell” egyben a kedvenc dalod is?
Pillanatnyilag igen, de ez hetente változik. Számomra is meglepő, de minden egyes hallgatás során képes vagyok új dolgokat felfedezni a saját zenénkben és rácsodálkozni erre az élményre! Minden újabb rácsodálkozás egy újabb kedvencet jelent, így gyakorta cserélődik a szívemhez legközelebb álló szerzemény.
Mi a véleményed, bonyolult manapság egyedi, különleges zenét produkálni? Hisz oly sok tehetséges, fiatal csapat virul a palettán…
Bizony, sokan vannak. Majdhogynem lehetetlen. 70-100 új album jelenik meg havonta, kizárólag a metal műfajban, jó és kevésbé jó zenekaroktól, ami elképesztő szám. Ekkora dömping mellett újat létrehozni?! A kiadók – még a legkisebbek is – arra törekszenek, hogy a metalon belül minden ágazatban legyen legalább egy ász bandájuk. Power, progresszív, death, tehát minden manapság működő stílus megtalálható legyen a kínálatukban. Hatalmas mennyiségben ontják az anyagokat, a szegény vásárlók pedig csak kapkodják a fejüket. A magazinokból kifolyik a rengeteg reklám, egymás hegyén-hátán kínálják a kiadók a portékájukat, holott egy átlag rajongónak csupán havi egy-két új CD-re van pénze. Szóval egyáltalán nem könnyű boldogulni.
Személy szerint ti elégedettek vagytok azzal a támogatással, reklámmal, amit a kiadótól, illetve a menedzsmenttől kaptok?
Meglehetősen. A második albumunkat már a jelenlegi kiadónk gondozta, ez már sokkal jobban fogyott, mint az első, ami azt vonta maga után, hogy több promóciót kaptunk tőlük. Nem épp a műfajban dolgozó legnagyobb kiadó, nyilvánvaló, hogy egy Century Media szintű cég sokkal nagyobb összeget tudna ránk fordítani, viszont náluk csak egy lennénk a sok kevésbé fontos zenekar közül, míg a Scarlet Records számára mi vagyunk az egyik vezető csapat, így sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek ránk.
Mik a közeljövőre vonatkozó terveitek? Turnéztok valamerre?
Nem könnyű ügy. Augusztus óta terveztünk egy turnét, amelyről két napja derült ki, hogy mégsem fog megvalósulni. Hét európai országot érintett volna, pl. Görögországot, Olaszországot… Végül a szervezői munka minősége miatt hiúsult meg. Szerteküldtünk jó pár promó anyagot német szervező cégeknek azzal az üzenettel, hogy próbáljanak berakni minket egy turnéba. Mindegy, mikor és kikkel, a költségek sem számítanak, csak sikerüljön összehozni. Őszintén reménykedem, hogy fél éven belül történik végre valami. Pillanatnyilag azonban semmi sem biztos és én már belefáradtam ebbe a hercehurcába.
Megértem, és tudod, mit? Szakadjunk el a realitásoktól és álmodozzunk egy kicsit! Ha lehetőséged lenne rá, hogy megszervezd álmaid turnéját, hogyan festene a plakát? Fogadjunk, hogy a Nevermore mindenképp rajta lenne!
A számból vetted ki a szót! (nevet) Biztosan elhívnék még olyan bandákat, mint az Iced Earth, a Maiden, a Symphony X vagy a Blind Guardian. De egyértelműen a Nevermore az a csapat, amely a legjobban illene a sorba, ők állnak hozzánk a legközelebb zeneileg, stílusuk sokszínűségét tekintve. Tudom, hogy sokan inkább a Blind Guardianhoz hasonlítanak minket, de ez nem teljesen helytálló. Legalábbis szerintem…
Én magam is több alkalommal utaltam rájuk, miközben az albumotokról írtam, leginkább az énektémák miatt. Mert azért mutatnak némi hasonlatosságot Hansi stílusával. Legalábbis szerintem!
Oké, ha így gondolod?!
A zenélés mellett foglalkoztok mással is?
Igen, valamennyien melózunk, kivéve Jeppét, mert ő egyetemen tanul. Akad, aki teljes munkaidőben ténykedik, mások csak alkalmi munkákat vállalnak, de szükségünk van a pénzre, mert a zenélésből nem tudjuk megvajazni a kenyerünket. Egyelőre!
Jóban vagytok más környékbeli bandákkal?
Persze, a menedzsment jóvoltából sok barátunk akad. Minden évben tartunk egy karácsonyi partit, amelyre az összes zenekar meghívást kap, aki hozzájuk tartozik. Együtt eszünk-iszunk, még szarni is együtt megyünk! (nevet) Jókat szoktunk együtt jammelni, svédek, dánok közösen. De gyakran feltűnnek olyan arcok is, akik nem az Intromentallal dolgoznak, pl. az Evergrey vagy a Stratovarius tagjai.
Lars, van egy jó hírem számodra: nincs több kérdésem. Köszi a reám szánt idődet és engedd meg, hogy a Shock! magazin stábja nevében gratuláljak nektek a remek albumhoz.
Igazán köszönöm. Jók legyetek!
