Shock!

Vörös András énekes, Szentpéteri Zsolt gitáros, Mahboubi Salim basszusgitáros és Szűcs Péter dobos – ismerős nevek? Bizonyára igen, viszont ez a zenekar nem az a zenekar – a Superbutt egykori legismertebb felállása friss formában született újjá, és immáron magyar nyelven, Ørdøg néven adta ki Tíz fekete dal című első nagylemezét november első napjaiban. De miért kellett új név a jól bevált régi helyett, mennyiben folytatás és mennyiben teljesen új a mostani történet, és mi várható a zenekartól a közeljövőben? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Szűcs Peti segítségével.

Szerintem egyetérthetünk abban, hogy kicsit érdekes ez az egész Ørdøg-történet: itt a Superbutt legnépszerűbb felállásának magja, mégis más a név, és volt közben némi szünet is ebben a leosztásban. Voltaképpen miért is széledtetek szét, ha most ismét együtt zenéltek, tehát nyilvánvalóan szerettek együtt zenélni?

Hú, ez hosszú lesz. Vissza kell mennünk egy habkönnyű öt-hat évet. 2008 végén jött ki a negyedik Superbutt-lemez, majd ezután nem sokkal – 2009 januárjában vagy februárjában – Salim és Zsolt úgy döntött, hogy nem folytatják az aktív zenélést. Ehhez tudni kell azt, hogy akkoriban évi mintegy hatvan koncertünk volt, ebből negyven külföldön. Mivel Zsoltnak és Salimnek akkor már családja volt, abszolút megértettük és elfogadtuk a döntésüket, nem okozott ez semmi problémát. 2009 tavaszán hívtuk fel Kovács Attilát, és szóltunk Prepelicza Zolikának, hogy ha érdekli őket a dolog, szálljanak be, ők pedig szívesen jöttek, a körülményekhez képest zökkenőmentesen ment a váltás. Sok koncertünk volt, sőt, emlékeim szerint az ősz folyamán már írtunk egy-két dalt is így együtt, az új felállással. Szabolcs már korábban, 2008 őszén abbahagyta az aktív zenélést, ő már akkor is inkább a keverőpult mögött találta meg a számítását.

Aztán neked volt egy baleseted, ugye?

Igen, ami az én kiválásomat, pontosabban a kényszerpihenőmet illeti, ennek valóban ez volt az oka. 2010 tavaszán elütött egy biciklista. Sok helyen írták, hogy eltört a kezem, de sajnos ennél keményebb volt a dolog: a könyököm lényegében kiszakadt a helyéről, az egyik alkari csontom darabosra tört, a felkari csontjaim közül az egyik vége teljesen letört, és egy csavar tartja helyette most is ott a dolgokat. A legnagyobb probléma inkább az alkari törésemmel volt, ugyanis a műtét után hat héttel, amikor levették a kezemről a gipszet, meg se mozdult az alkarom. Ezután jött úgy hét-nyolc hónap gyógytorna, ami alatt próbálták visszahozni a mozgásomat, ami részben sikerült is, de a forgatás eltűnt a bal kezemből. Mondták, hogy ezen csak egy protézis behelyezése segíthet, de nem mindegy, ki végzi a műtétet: elég kényes meló, igazi kihívás egy sebésznek, nem is sokan csinálnak ilyet az országban. A lényeg, hogy ez egy elég hosszú és nyomorult időszak volt, már ami a gyógyulásomat illeti, mert az élet egyéb területeire így jobban tudtam figyelni. A protézisműtétemre 2012 októberében került sor, a műtétet végző professzor pedig tisztában volt vele, hogy nekem különösen szükségem van egy jól működő alkarra. A műtét jól sikerült, amit innen is köszönök neki. Utána megint jött egy újabb hat-hét hónapos időszak gyógytornával, ami alatt megpróbálták helyrehozni a forgatást, illetve a karom nyújtását, mert azzal is voltak bajok. Mondták, hogy tökéletes nem lesz, egyszerűen nem lehet, de azért kihozták a helyzetből a maximumot. Így most már csak annyi van, hogy súlyt nem nagyon tudok emelni a bal kezemmel, a dobolás pedig egy könyökvédővel megy. Rövidre zárva: végül happy end lett a vége, és lassan el is érünk a sztori zárásához. Amíg én ezeket végigcsináltam, kifutott az utolsó lemez, illetve annak turnéja is a Superbuttnál. Jött a búcsúkoncert, ahol együtt színpadra álltunk, mi, a régi felállás.

Eszerint ez a buli jelentette a kiindulópontot, vagy vagy valami külső „katalizátor" is kellett még hozzá?

Is-is. A búcsúkoncert volt a meghatározó pillanat, de mindannyiunkban ott bujkált folyamatosan a gondolat, hogy újból együtt kéne zenélni. Innen meg már elég egyértelmű volt a dolog, minden adta magát, görcsmentesen és természetesen történtek az események – eltelt egy-két hónap, amikor hirtelen én is elkezdtem magamban megbarátkozni azzal, hogy már vagy a negyedik dalt írjuk meg együtt. Mi is történik itt? Szóval minden ösztönösen ment. 2013 márciusától próbálunk újból együtt. Az első két próbán egyébként még Szabolcs is ott volt, de úgy érezte, ő már nem akarja, pontosabban nem tudja ezt tiszta szívvel csinálni. És ezzel nincs is semmi baj.

Mikor és milyen hatásra döntöttétek el, hogy teljes egészében magyarul fut majd a dolog?

Nekem erről elég határozott véleményem van: azt gondolom, ez az elején eldől. Mármint az adott zenekar megalakulásakor. Aki angolul énekel, az később is úgy fog, ahogy mi is tettük a Superbutt-tal. Akármennyire is vannak kitérők pár dal vagy akár egy egész sorlemez erejéig, rögzülni fog a zenehallgatók tudatában, hogy ez egy angolul, az meg egy magyarul éneklő zenekar. Nálunk nem volt kérdés, hogy ezt az új bandát magyarul fogjuk csinálni. Ehhez az is hozzájárul, hogy ha belegondolsz, nekünk, akik korábban keresztül-kasul jártunk a Superbutt-tal mindenfelé, nem is biztos, hogy kihívás újból angolul nyomni. Én személy szerint nagyon kíváncsi vagyok, milyen területek, lehetőségek nyílnak meg előttünk azért, mert magyarul nyomjuk. Ez egy kihívás, izgalmas, új feladat számunkra.

Nem lett volna szerencsésebb simán csak Superbuttként felvenni a fonalat megint ugyanebben a felállásban? Végülis ott is voltak magyar nyelvű dalok...

A lényeg abban van, amit az előbb elmondtam. Lehet, hogy elsőre furcsa, de másodikra már talán érthető a döntésünk. Mert kár lenne tagadni, hogy ez egy bátor döntés, de úgy éreztük, egy új névvel nem jöhetünk ki rosszul a dologból. Nem is beszélve róla, hogy annak is nagy a valószínűsége, hogy lesz még Superbutt-koncert valamikor a jövőben. Például tavaly ősszel is érkezett külföldi megkeresésünk, amit végül mi mondtunk le.

Nekem tetszik a név, de miért pont Ørdøg?

Dobálóztunk különböző nevekkel hónapokon át, de csak ötletszerűen. Aztán végül maradt négy-öt konkrétabb ötlet – benne a végleges névvel is –, és megszavaztuk a végén, melyik legyen a befutó. Mindegyikőnk leírta a saját első és egy második helyezettjét, és az Ørdøg nyerte a háziversenyt.

Úgy tudom, eredetileg Vilkó, azaz a Hollywood Rose-ból vagy az Actionből ismert Takács Vilmos is tag lett volna, benne is van a keze pár dalban, de aztán végül mégsem csatlakozott hozzátok. Miért?

Szabolcs döntése után hívtuk el próbálni Vilkót. Olyannyira belefolyt a munkába, hogy a lemez dalainak majd' felében benne van a keze, és nagyon jó volt vele együtt dolgozni. És igen, nagyon szerettük volna, ha marad, de hát csak a Hollywood Rose-zal van vagy ötven-hatvan koncertje évente, és akkor még nem említettem a többi projektjét. Szóval tettünk egy próbát, de aztán mondta, hogy az időtényező nagy-nagy probléma. Mi ezt elfogadtuk, nincs is semmi gond ezzel, a szólóiért pedig külön köszönet neki, Vili tényleg sokat tett hozzá a lemezhez!

Szerinted zeneileg miben térnek el az Ørdøg számai a legnyilvánvalóbb viszonyítási alaptól, a Superbutt magyar nyelvű szerzeményeitől?

Fú, én ilyeneken nem szoktam gondolkodni! De most megteszem... Szóval szerintem az Ørdøg valamennyire cizelláltabb, kidolgozottabb, mint a korábbi munkáink. De ez azért van, mert nem nagyon görcsölünk – na nem mintha korábban ezt tettük volna dalírás közben, de most tényleg az van, hogy ha valamelyik témára azt mondjuk, hogy nem működik, akkor jön a következő. Nem szenvedünk nagyon semmin, és ez a könnyedség talán érezhető is a lemezt hallgatva. Egyébként érdekes, hogy a Késképkéz főriffje – ami egyébként Salim témája – már vagy hét-nyolc éves, úgy 2006-2007 táján próbáltuk először megcsinálni, de eddig nem állt össze. A kérdésre visszatérve: úgy érzem, most sokkal nyugodtabban és körültekintőbben írunk dalokat.

Hogyan jellemeznéd a lemezt valakinek, aki ismerte és szerette a Superbuttot, és mit mondanál róla egy olyannak, aki életében nem is hallott a zenekarról?

Szerintem ez groove-alapú rockzene, semmi több. Szoktam amúgy gondolkodni rajta, hogy azért tényleg mindannyiunk zenei és egyéb hatása visszaköszön a zenekarban. Ott van a zenében András főleg kora '90-es évek-beli modernebb rock- és metalszellemisége, illetve Zsolt kicsit korábbi zenei gyökerei is, leginkább az AC/DC-féle egyszerű megközelítés révén, a másik véglet viszont Salim, aki behozza az egyenletbe a finomságot, a cizelláltabb világot, az agyasságot. És ott vagyok én középen a magam '80-as és '90-es évek-beli kedvenceivel, ezzel próbálok ennek az egésznek valamifajta keretet adni dobosként. Valami ilyesmi tehát a mi zenénk, mindenki ott van benne.

Melyik dalok számítanak zenekari, illetve személyes kedvenceknek?

Én azokat a lemezeket szeretem, amelyek egységesek. Nem kedvelem, amikor becsúszik egy-két töltelékdal, és léptetnem kell, vagy csak két-három igazán jó dal akad az adott lemezen, a többit pedig meg sem hallgatom... Egyszerűen sajnálom a dalokat. A kedvenc lemezeimen mind-mind egységes színvonalú számok jönnek egymás után. Nem mondhatom természetesen azt, hogy ez nekünk sikerült – nem is az én dolgom ezt megítélni –, de úgy érzem, van egyfajta sodrása, lendülete az anyagnak. Az első négy dalt nagyon szívesen hallgatom egymás után még most is.

Mennyiben kíván meg más hozzáállást tőletek, zenészektől a nehezebben ritmizálható, bonyolultabb magyar nyelv, mint az angol?

Semmiben, ugyanis mi soha nem halljuk az éneket, amíg András fel nem énekli az adott számot a stúdióban. Addig fogalmunk sincs róla, miről szól a dal.

Nyilván nem vagytok még öregek, de már olyan nagyon fiatalok sem, családos emberekről beszélünk, akiknek más elfoglaltságai és kötelességei is vannak. Mennyire lesz aktív a klubokban és a fesztiválokon az új zenekar?

Össze tudjuk, és össze fogjuk tudni hangolni a zenekari elfoglaltságokat a családdal, az egyéb kötelezettségekkel. Nagy könnyebbség, hogy a zenekari gyerekek több-kevésbé hasonló korúak – tavaly hat héten belül született három gyerek a zenekar háza táján –, tehát az életünket is hasonló ritmusban éljük. Minden egyeztetés kérdése, ezt eddig is megoldottunk, és ezután is meg fogjuk oldani. Nagy változás az is, hogy most már nem Brüsszelben játszunk pénteken, hanem mondjuk Debrecenben vagy Szegeden, ami azért merőben más helyzet. Úgy gondolom tehát, hogy arra a pár helyre eljuthat egy magunkfajta zenekar az országban, valamint játszhatunk a nyári fesztiválok legtöbbjén is. Egy biztos: nem az lesz a döntő, hogy minden fesztiválon ott legyünk, hanem hogy megérje az adott fesztiválon játszani, és itt most leginkább a körülményekre, az időpontra gondolok.

Játszotok-e majd Superbutt-dalokat a koncerteken?

Ezt még nem beszéltük át, de én személy szerint nem szeretnék.

Miért nem?

Egyszerűen azért, mert nincs rá szükség. Fontos tudni, hogy ez a most megjelent anyag már régóta kész van, tehát készen állunk arra, hogy új dalokat írjunk, sőt, már nagyon várjuk is, hogy készüljenek az új számok. Én inkább azok közül vennék be egy-kettőt a programba, mert ez egy új történet, egy új zenekar. Nem hiszek benne, és ezért nem is szeretem, amikor összevissza öblögetünk ilyen-olyan dalokat jobbra-balra.

Mik a legkonkrétabb tervek a közeljövőre nézve?

Olyan nagyon előre nem tervezünk, és valljuk be, ez elég nehéz is lenne – nemcsak nekünk, hanem másoknak is. Szeretjük ezt az anyagot és büszkék is vagyunk rá, így szeretnénk, ha minél többen megismernék. Bár nyáron már volt egy koncertje az Ørdøgnek a Megyer Campen, a következő koncertünk időpontját még nem tudjuk. Hamarosan érkezik a következő szöveges videó, majd az első klipünk is. A koncertezésbe pedig jövőre fogunk bele.