Shock!

Bizony, ráfért már egy kis meglepødés a magyar rockzene kissé áporodott levegøjű világára. Na, azért nem akkora, mintha a Tankcsapda innentøl kezdve kizárólag norvég nyelven nyomná az igaz fekete fémet, vagy Holdampf Gábor bongyor parókában énekelné a Gyøngyhajú lányt a Sztárban sztár színpadán, Bereczki Zoltántól kilenc pontot begyűjtve. Nem, elég akkora derült égbøl lecsapó mennykø is, mint hogy a Superbutt visszatért! Illetve nem is, hiszen ez azért nem ugyanaz a banda, még ha ørdøgi is a hasonlóság, hisz Vørøs Andris a mikrofonnál, Szentpéteri Zsolti gitárral, Mahboubi Salim basszusgitárral, Szűcs Peti pedig dobokon támad hallójárataink ellen. És igen, a hangmérnøkøsdit pedig nem más látta el, mint egy Szűcs Szabika nevű pøttøm stúdióguru. Valahol már láttam ezt a csapatot! Szóval nem, a Szupersegg nem a legutóbbi, Kovács Atti-féle brigáddal kelt új életre, hanem a You And Your Revolution-féle felállással, és olyan hatalmas nagyot nem is tévedünk, ha azt mondjuk, zeneileg is még ehhez állnak legkøzelebb a segges életműbøl. (Illetve hát nyilván a Szájon át EP-hez.)

A Superbutt és az Ørdøg køzti legføbb, elsø blikkre feltűnø külønbség nyilván a szøveg nyelvezetében rejlik, mármint hogy itt kizárólag magyarul szólalnak meg a dalok, és hát itt álljunk is meg egy pillanatra, ugyanis ennyire jó és okosan megszerkesztett magyar szøvegekkel bizony ritkán találkozni! Lukács Laci írt hasonló øtletességgel kábé a connektoros lemezzel bezárólag, viszont ø most nem a legjobb példa ide, ugyanis Vørøs szøvegei eléggé eltérøek, sokkal inkább félúton helyezkednek el Lukács evangéliumának føldhøzragadtabb sorai és mondjuk az IHM-es Palika megmagyarázhatatlan szóvirágai, delíriumos látomásai køzøtt. Leginkább még a szintén igen nívós Hollywoodoo-dalszøvegekhez tudnám hasonlítani øket, és hát dalnokunk néha totál ugyanolyan szavakat, szóképeket használ, mint Trócsányi, amit tekintsünk mondjuk játékos tiszteletadásnak.

És ha már itt járunk, ami még nagyon, de nagyon jól sikerült a felszarvazott bandának az az, hogy olyan kønnyedén tudnak József Attila-, Radnóti-, Petøfi-gondolatokat, utalásokat elrejteni a sokszor bizony valóban elég fekete és kilátástalan sorok køzé, ami nagyon nem jellemzø másra. Hogy mást ne mondjak, A kutyák dalának køzéprészében elhangzik Ørkény István egyik általam is nagyon kedvelt egypercese, a Nem te, ami røgvest egy magasabb szintre løki a nehezen megfogható szøveget. Egy másik telitalálat a nyolcas Vaskorona, ami pedig teli van utalással a Dózsa-féle parasztfelkelésre, és hát éppen az ilyenek miatt érzi annyira magyaroschnak a végeredményt az ember, a szó bárminemű negatív kicsengése nélkül. Valahogy így kellene melldøngetés nélkül magyarnak lenni.

Egyetlen problémám az anyaggal – ami pedig amúgy már elsøre, a Melankólia megismerését køvetøen elkapott, és nagyon azóta sem ereszt –, hogy a zene nem mindig nø fel a magvas mondanivalóhoz. Røgvest ott van a Késképkéz rockosabb felütése, amin elsøre elégedetten bólogattam, hogy így van, milyen jó kis nyitódal is ez, aztán mégis ez volt az egyik dal, amit rekordsebességgel untam meg. (A másik pedig az Ez most a lemez køzepénél, ami bizony tényleg elég tølteléknek tűnik.) Emellett igen nagy megrøkønyødéssel vettem tudomásul, hogy Salim mester mennyire szemérmesen a háttérben marad, játékát bizony øsszehasonlíthatatlanul jobban eløtérbe helyezték anno, most alig néhány témájára kapom csak fel a fejemet. Ellenben Szűcs Peti itt is gond nélkül hozza az elvárt szintet.

De ennyit a sopánkodásról, mivel a tøbbi viszont nagyon is ott van, akár a Melankólia már ismert melodikusabb megoldásai, a Mind (Ha nekem játszol) szélvész nyitánya, majd érdekes témaváltásai, akár a Natasa feszültsége, vagy az, ahogy A kutyák dalában az Ørkény-novella hírolvasásszerű køzéprésze szemrebbenés nélkül átvált András süvøltøs refrénjébe, vagy épp a Kitalálhatnád kissé direktebb megoldásai. Két kedvencem ezzel együtt is a már említett, igencsak dühødt Vaskorona, és a záró, sokkal dallamosabb refrénnel támadó Hajnali állat (szóló a wackoros Mikitøl!), amik valahogy napok óta nem mennek ki a fejembøl, de hát bánja az Ørdøg, jó helyük van ott! Baromi jó lett a borító, profi a hangzás, szóval tényleg kerek az egész sztori, úgy ahogy van. Végezetül pedig az is pokolian találó, ahogy Andris a névválasztást is megmagyarázva az egész lemezt lezárja: „Istenem, hát Ørdøg az ember..." Vegye, vigye mindenki, legyen Ønnek is Ørdøge, hiszen az idei év egyik legnagyobb hazai produkciója ez, még ha nyilván nem is Superbutt. De nem is kell annak lennie.