Shock!

Szeptember első napjaiban indult az a masszív, másfél hónapos Európa-turné, amellyel létezése három évtizedes jubileumát ünnepli meg az egyik legpatinásabb és egyben legkülönlegesebb német heavy metal-csapat, a Rage. A turné a zenekar fő területeire koncentrál, vagyis elsősorban a német nyelvterületre, de lesz bulijuk Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban, Szlovákiában, illetve szerencsére Magyarországon is. A dátum október 1., a helyszín pedig az A38 Hajó lesz. Ennek alkalmából Victor Smolski gitárfenoménnel beszélgettünk egy kicsit a jubileum, a friss The Soundchaser Archives válogatás és a koncert kapcsán.

Nem egy tipikus válogatáslemez ez a The Soundchaser Archives...

Igyekeztünk kitalálni valami különlegeset, tudod? (nevet) Ment némi agyalás azt illetően, milyen kiadvánnyal lehetne a legméltóbban megünnepelni a harmincéves évfordulót, és senki sem látott igazi fantáziát egy tipikus válogatásban. Úgy gondolom, a rajongóknak is érdekesebb egy ilyen speciális anyag, arról nem is beszélve, hogy mindenki össze tud rakni egy kollekciót a saját kedvenceiből, vagyis az ilyesmi nem túl izgalmas... Szóval valami pluszt mindenképpen szerettünk volna hozzátenni, és ebből jött ki a végeredmény.

Mennyi felvételt kellett áttúrnotok ahhoz, hogy kiválogassátok ezeket a különlegességeket, és mennyit kellett utólag hozzájuk tenni?

Soha az életben nem csináltunk még hasonlót, szóval ez az egész számunkra is új terepet jelentett. A fő nehézséget az jelentette, hogy bizonyos dalok esetében elég pocsék minőségű próbatermi felvételekből kellett összeraknunk a végleges verziót, és ez bizony nem kevés fejtörést okozott mindhármunk számára. Eleve számos olyan ötletet, témát, dalkezdeményt gondoltunk újra, ami még teljesen más felállásban született, tehát adott esetben még én sem feltétlenül játszottam azokon a próbatermi felvételeken, amikből dolgoznunk kellett. De összességében nagyon szórakoztató munkának bizonyult ez az egész, és a végeredménnyel is elégedettek vagyunk.

A tavalyi Lingua Mortis-féle cucc esetleg hatott a megközelítésetekre? Legutóbb elvégre mégis a szimfonikus vonalra koncentráltatok, ez meg javarészt hagyományosabb megközelítésű anyag.

Nem, nem igazán. Tudod, a két dolgot valamennyire külön kezeljük, mint ahogy eleve különálló történetekről beszélünk. A tavalyi album tulajdonképpen eleve azért jött már ki a Lingua Mortis név alatt, mert úgy döntöttünk, nem csúsztatjuk egybe azt a vonalat a Rage dolgaival. És mivel akadtak hozzá marha jól megdörrenő élő felvételeink, azokat is mellétettük. Egy fesztiválon elég nehéz előre kisakkozni a jó hangzást, pláne, ha szimfonikus elemekkel is operálsz, de néha azért összejön! (nevet) Szóval innentől ez a két vonal inkább külön fut majd, és mivel fejben elkülönítettük a kettőt, azt sem mondanám, hogy bármiben is hatott volna a válogatáson hallható dalokra az, hogy legutóbb a Lingua Mortisszal foglalkoztunk.

A harminc évből tizenötöt már te is a Rage-ben töltöttél, és elég markánsan rajta is hagytad a kézjegyedet a banda dolgain. Szerinted mi volt a legfontosabb mindazon elemek közül, amit behoztál a Rage-be?

Hú, ez nehéz kérdés... Eleve egy hatalmas történelemmel rendelkező bandáról beszélünk: a Rage már akkor is patinás névnek számított, amikor bekerültem a csapatba. És hát persze azt se felejtsük el, hogy ennek a patinás csapatnak elég markáns korszakai voltak zeneileg. Lehet, hogy kissé kísérletezősebbek vagyunk, mióta beléptem, de a Rage igazából már előtte is kísérletezősnek számított, amit mindig is nagyon tiszteltem Peavyben. Mindig igyekezett előrukkolni valami érdekessel, sosem akarta ugyanazt megismételni vagy újraírni, folyamatosan meg akarta különböztetni a bandát a pályatársaktól. A szimfonikusabb, nagyzenekari megközelítés felerősödése bizonyos szempontból szintén köthető hozzám, de ezt sem én hoztam be a csapatba, hiszen ott volt az első Lingua Mortis, és persze a XIII album. És szerintem mára eljutottunk odáig, hogy tulajdonképpen akármit kipróbálhatunk, akármibe belefuthatunk, mert a közönség szereti bennünk, hogy mindig valami mást akarunk adni nekik. Ez az elmúlt tizenöt év is változatos volt, sőt, azt kell mondanom, hogy igazából mi sem tudjuk soha előzetesen, milyen lesz a következő album. De hát ettől olyan izgalmas ez az egész, nem igaz? (nevet) Néha mi sem tudjuk, működni fog-e egy adott nóta vagy sem. Jó példa erre a Welcome To The Other Side albumról a Straight To Hell, ami egyetlen korábbi Rage-számra sem hasonlított, aztán iszonyatosan bejött a közönségnek, és mások is felfigyeltek rá: bekerült egy videójátékba, meg a Manitu bocskora című filmbe is. De bármit is csinált a zenekar, és bárki is került be a felállásba, a végeredmény mindig Rage maradt. Tudod, hogy van ez: vagy van varázslat, vagy nincs. Nálunk szerencsére van, és ezt a közönség is értékeli.

Melyik volt szerinted a banda eddigi legradikálisabb kísérlete?

A XIII. Azzal tényleg valami olyat tett le Peavy és az akkori felállás az asztalra, ami korábban nem igazán létezett a színtéren. Ennek megfelelően sokan imádták, sokan pedig egyáltalán nem. Japánban például nem működött annyira, mert az ottani rajongók inkább a zenekar súlyosabb vonalát kedvelik. De ez az egész szimfo-vonal egy komplett új réteget is hozott a Rage-nek, csupa olyan embert, akik korábban nem hallgatták a lemezeket.

Tényleg eléggé megelőzte a csapat a korát ezzel a megközelítéssel... És azt kell mondjam, hiába lett az ilyesmi mára klisé, a metalzenekarok 99 százaléka továbbra is elég egysejtűen közelíti meg a kérdést hozzátok képest.

Nekem nincs problémám azzal, ha valaki nagyzenekari dolgokkal akar kísérletezni. Imádom a komolyzenét, nem véletlenül erősítettem ezt az irányt a Rage-ben is olyannyira, mióta csak Peavyvel játszom. Szóval tőlem mindenki azt csinál, amit akar. Viszont abban abszolút igazat adok neked, hogy amikor valaki szintetizátorokkal akar nagyzenekari hangzást előállítani, ott a végeredmény többnyire elég béna és üres lesz. Persze pontosan tudom, miből fakad ez: egyrészt lényegesen olcsóbb így dolgozni, mint igazi szimfonikusokkal, másrészt az a helyzet, hogy a metalzenészek többségének a lehető leghalványabb fogalma sincs arról, mit lehet kezdeni a komolyzenei hangszerekkel, hogyan lehet meghangszerelni az efféle témákat, majd ha ez megvan, miként lehet beépíteni őket egy rocknótába. Ha azt akarod, hogy a végeredmény tényleg jól szóljon, és valóban minőségi legyen, ahhoz bele kell ásnod magad ebbe, ami azt jelenti, hogy komolyzenét kell tanulni. Ezt egyszerűen nem lehet megúszni. És tök jó, hogy egy szintetizátorparkkal olcsóbbak a felvételek, de az értő fül azonnal hallani fogja majd, hogy szintetizátorral rögzítetted a nagyzenekari témákat. Mi inkább rászánjuk a pénzt, de igazi nagyzenekarokkal dolgozunk, mert egy szimfonikus zenekar hangzásával egyszerűen semmi sem vetekedhet. Engem mind a mai napig megbabonáz az a természetes, őserejű hangzás, amivel egy ilyen zenekar megszólal... Egyébként határozottan az a benyomásom, hogy mára kissé enyhült már ez a metaloperás, megaprojektes őrület, ami pár évvel ezelőtt még olyannyira hódított a színtéren. Az ilyesmi tök érdekes meg jópofa, de az emberek mára belefáradtak az ilyesmibe. Ebben persze az is benne van, hogy a többség ma már inkább dalokat tölt le meg dalokat hallgat, és nincs türelme beleásni magát egy ilyen rétegzett, sok odafigyelést és időt igénylő produkcióba. Húsz évvel ezelőtt még ez is teljesen másként működött: akkor úgy hallgattál zenét, ahogy mondjuk egy könyvet is olvasol, tehát odafigyelve, kizárva a külvilágot. Ma ezzel szemben nem az a jellemző, hogy az ember leül a kanapéra, és elejétől végéig kiélvez egy lemezt, hanem benyomja a kocsiban, a telefonján, vagy ül a gép előtt, és megy háttérnek a zene. Szóval kicsit minden megváltozott. De mi azért igyekszünk ma is ugyanúgy zenélni, mint régen.

Új dalaitok vannak már?

Mindenki gyűjtögeti az ötleteket, de ne kérdezd, hogy mikor lesz új lemez, mert fogalmam sincs. Van sok új témám, akárcsak Peavynek, de még nem igazán raktunk össze belőlük semmit. Turnén eleve nem szeretek írni, mert akkor inkább arra koncentrálok, hogy a színpadon a lehetséges legtöbbet hozzam ki a produkcióból, ha meg akad egy kis szabadidőm, inkább filmeket nézek meg pihenek... Most itt van a jubileumi turné, és csak annyit döntöttünk el, hogy utána tartunk egy kis szünetet. De még azt sem tudjuk, hogy mennyire lesz rövid vagy hosszú ez a bizonyos szünet... Reálisan nézve szerintem valamikor a jövő év vége felé indulhat meg a tényleges, érdemi munka, de mint mondtam, terveink vagy előzetes elképzeléseink nincsenek. Általában eleve teljesen spontán módon alakulnak a dalaink: az old school jammelős módszer hívei vagyunk, játszunk a próbateremben, aztán előbb-utóbb szépen összeáll a kép. Aztán nyilván még változik a stúdióban a végeredmény, de az alapokat többnyire a próbákon csiszoljuk véglegesre. Ez azért is jó, mert ilyen körülmények között eleve reálisabb képet kapsz róla, hogy fog működni az adott dal élőben, márpedig ez az egyik legfontosabb szempont egy olyan csapat esetében, mint a Rage.

A Rage október 1-jén Budapesten, az A38 Hajón koncertezik a Livesound szervezésében, a Tri State Corner és a Lion Twin társaságában. További információk itt.