Shock!

1997-ben új nevet kezdtek tanulni a progresszív és általában a minőségi zenék hívei. Akadt, aki odáig nyilatkozott, hogy az akkor megjelent második korongjával a német Vanden Plas zsebre teszi a Dream Theatert is... Azóta közel öt év telt el és a kaiserslauterni kvintett markáns szereplőjévé vált a prog. színtérnek.

Melyek szerinted a fő különbségek az eddigi anyagaitok és a Beyond Daylight között?

Néha nem olyan könnyű összevetni albumokat, ha magad készíted azokat. Annyit mondhatok, hogy mielőtt nekiláttunk volna az új lemez megírásának, némileg átgondoltuk, milyen irányban is szeretnénk elindulni. Most úgy határoztunk, erre a területre megyünk, vagyis visszafordulunk a dallamok felé, ahogyan 1995-ben a Colour Temple albummal kezdtük. Kicsit könnyítettünk a hallgató dolgán anélkül, hogy eltértünk volna a The God Thing misztikumából, progresszív vonalától és a Far Off Grace keménységét is szerettük volna megtartani. Ezért úgy gondolom, a mostani anyag a három előző album világának a legjavát ötvözi. Lényegében ennyi.

Azt hiszem, egyetértek. Az én meglátásom az, hogy a lemez dallamközpontúbb a Far Off Grace-nél és könnyebben is hallgattatja magát. Meg talán melankolikusabb...

Igazad van, én is így érzem. Ezúttal kicsit másképp álltam a munkához, talán ettől lett melankolikusabb az anyag. A zenekarból mindenki részt vesz egy sor különböző projektben és két évvel ezelőtt elhatároztuk, megépítünk egy kis otthoni stúdiót Günter (Werno, billentyűs) házában, úgyhogy egészen a kezdetektől roppant kényelmesen tudtunk dolgozni a dalokon. Nekem, mint énekesnek nagyon jó így, mert amikor a próbán hallom az új témákat, nehéz mindjárt az elején a megfelelő énekdallamokat kitalálnom. Mindenki próbálja megérteni az új nótákat, belevinni a saját kreativitását és van, hogy egy adott témát akár egy órán át is alakítgatunk. A végén az énekdallam kidolgozásához már nem marad meg a hangulat, csak az ötödik-hatodik próba után jön meg. Most előzetes munkálatokat is végeztünk, így megtehettem, hogy leülök otthon egy pohár bor mellett, elsötétítem a szobámat, gyertyát gyújtok és ez volt az a bizonyos alkotásmód, ahogyan megírtam az énekdallamokat ezekhez a számokhoz, pusztán azt a misztikumot és melankóliát adva hozzá, amit a dalok igényeltek.

Milyen munkamódszerrel dolgozik általában a zenekar?

Az utóbbi évek alatt mindenkinél összegyűlt egy halom téma. Mint tudod, a Far Off Grace-szel rengeteget turnéztunk, aztán amikor megjelent a koncertlemezünk, azt is megturnéztattuk. Szóval halmozódtak az ötleteink és mindannyian lementünk Günter házába, megtárgyaltuk egymás ötleteit és Q-Base-zel dolgoztunk rajtuk. Egy nyolc sávos minidisc segítségével gitárt tettünk mindehhez, hogy egy jó demó szintjén szóljon az egész, ne olyan szintetikusan. Így dolgoztunk most. A lényeg az, hogy minden egyes dalt egy valaki ír és az egész zenekar alakítja ki, bár a szám 80%-a így is attól az egy embertől származik, akármelyikünk is az. Szerintem ez jót tesz a daloknak. Korábban azt csináltuk néha, hogy ha egyikünknek volt egy ötlete és valaki más is hozott egy ötletet, megpróbáltuk a kettőt összehozni. Ennek is van értelme, így is születhetnek jó dolgok, de azt gondolom, ezúttal gördülékenyebbek a nóták.

A szövegeket te írod?

Igen, egytől egyig.

A mostani szövegekről mit kell tudnunk?

Úgy alakult, hogy konceptalbumot csináltunk. Eleinte nem örültem ennek, mert különösebben nem kedvelem a konceptanyagokat. Ez alkalommal az énekdallamok felől közelítettem meg a szövegírást. Amikor kidolgoztam egy dallamot, azt próbáltam eltalálni, hogy az milyen hatást válthat ki és milyen sztorit találhatnék ki, amely illeszkedik a dallamokhoz, és pontosan azt teszi hozzá a dalhoz, amit az igényel. Ezek után nyolc különböző történetet agyaltam ki, helyenként történelmi alakokkal, néhol fiktív motívumokkal. Időben az i.e. 3000-től a közeli jövőig terjedő periódust öleli fel az album. Az utolsó szám, a Beyond Daylight összesíti, egy nagy kirakójátékként szemlélteti az egészet. Minden egyes dal megállja a helyét önmagában is, de az utolsó dal, amely az album lelke, egyesíti az összes nótát, ami csak akkor derül ki, ha az utolsót is meghallgatod. Így nem kell előadnunk élőben a teljes sztorit. Elég, ha a kirakójáték néhány darabját mutatjuk be és a végén összesítjük ezeket az utolsó számmal. Ily módon szerencsésen megmaradt a szabadságunk a koncertprogram összeállításában is: eljátszhatnánk az egész sztorit, de nem kötelező. Ha csak pár dalt szeretnénk kiragadni a történetből, csak az utolsót kell hozzávennünk összefoglalásul, és ezzel értelmezzük is az egészet. Az emberek a régi dolgainkat is szeretnék hallani, különben unatkozni, bosszankodni fognak, főleg ha csak egy bulink van egy olyan országban, ahol sose jártunk azelőtt. Mi pedig képesek vagyunk kombinálni ezt a sztorit a régi nótákkal. Ebben van a különbség más konceptalbumokhoz képest... A vége felé olykor valóban nehéz dolgom volt, hiszen amint eldőlt, hogy ez egy konceptalbum lesz, mindennek a helyére kellett kerülnie. Amikor az utolsó számhoz írtam a szöveget, annak pontosan illeszkednie kellett a többi dalban elhelyezett apró utalásokhoz is. Ez lett a munka legfontosabb része és tényleg kemény volt. Ezzel együtt azt mondhatom, nem esik különösebben nehezemre történeteket kitalálni, szeretek sztorikon agyalni... Zeneileg igen sokféle hatás ér, mivel a legkülönbözőbb műfajokat hallgatom, akár jazzt is, vagy klasszikus zenét, azt szintén imádom. Progresszív zenéket nem hallgatok túl gyakran, persze egy-két Dream Theater albumot azért szeretek (erre mindenki mindig rákérdez...), a legutóbbi Ark is nagyszerű, de nem ezek a hatásaim. Színházban is szerepeltem már olyan ismert produkciókban, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, a Rocky Horror Picture Show vagy a Rémségek kicsiny boltja és azt hiszem, onnan is nyertem némi zenei inspirációt. Pontosan ezt nem lehet meghatározni, nem tudom biztosan. Az első hatásaim olyan bandák voltak, mint a Thin Lizzy vagy a Van Halen.

A zenén kívül mi minden van még rád hatással?

A való élet. Azt hiszem, a zenei inspirációm a dalszövegekből is származik. A dalok értelmét a dallamokkal próbálom megadni... Nem olyan könnyű ezt elmondani! (nevet)

Már említetted, hogy a Vanden Plas tagjai számos különböző projektben vesznék részt. Mesélnél ezekről?

Günter Werno, a billentyűsünk a legutóbbi Angra albumon játszott, meg az utolsó két Kamelot lemezen is, ha nem tévedek. Ők most újból felkérték egy turnéra, de sajnos nem maradt rá ideje, mivel éppen Kaiserslauternben vittük színre a Rocky Horror Picture Show-t. Stephan (Lill, gitáros) a Consortium Projectben játszott. Én most éppen stúdióban vagyok és egy német csapat számára végzek produceri munkát. Ez teljesen más zene, a szövegeik német nyelven íródtak. Olyasmi, amit Robbie Williams csinál, nem egy gitárközpontú dolog. Andyvel (Andreas Lill, dobos) egy másik projektet csinálunk, annak is én vagyok a producere, Torsten (Reichert, bőgős) meg basszusgitár-órákat ad, szóval mindenkinek bőven van tennivalója a Vanden Plas mellett.

Milyen elképzelésekkel, célokkal kezdtétek a zenélést annak idején?

A másik Andyvel, a dobosunkkal már tizennyolc éve játszom együtt. Kezdetben annyi volt a célunk, hogy jól érezzük magunkat. Csak kis helyeken tudtunk fellépni, úgy harminc ember előtt. Érzésből nyomtuk, nem volt kapcsolatunk lemezcégekkel... Aztán ahogy fokozatosan előre haladtunk, közben fejlődtünk is, többek között azáltal, hogy színházi produkciókban dolgoztunk, és ahogy az ember szakmailag fejlődik, azon is elgondolkodik, miként tudna az üzleti oldalon is érvényesülni. Igaz, a mi üzleti ügyeinkkel nem nekünk kell foglalkoznunk, azokat elintézik nekünk mások. Szóval eleinte poénra vettük a dolgot.

És mik a célok ma, amikor jó pár dolog megváltozott körülöttetek (rendes kiadó áll mögöttetek, lemezeitek jönnek ki, a legkülönbözőbb zenei tevékenységeket tudjátok elvállalni...)?

Tudod, csak nemrég fejeztük be a legújabb anyagunkat. Mialatt a stúdióban csiszolgattuk, már a Rocky Horror Picture Show-n is dolgoztunk (a bemutató január 19-én zajlott le), úgyhogy nem volt valami sok időm azon filózni, mit is fogunk csinálni a jövőben. Ami biztos, szeretnénk turnézni, a lehető legtöbbet játszani. Először 10-15 fesztiválszereplésünk lesz itt Európában, legalábbis a menedzsmentünk már ezen dolgozik. A többit majd meglátjuk, talán a Symphony X-szel csapunk majd egy Európa-turnét. De Kanadából és az Egyesült Államokból is rengetegen érdeklődnek, csinálunk-e világ körüli turnét. Így az album valószínűleg az év végéig ad majd nekünk elfoglaltságot. Ezen kívül musicalt írunk Monte Christo grófja címmel, nekem ott a saját projektem, azzal is szeretnék foglalkozni, és tavaly már eljátszogattam egy szólólemez gondolatával is. Ez majd kialakul. Az azonban biztos, hogy az idei évünk kemény lesz és most kizárólag a Vanden Plas élő szereplésére összpontosítunk. A jövőn ráérünk utána agyalni.

Említetted már, hogy nem kedveled a konceptalbumokat. Mi a helyzet a koncertlemezekkel? Azokat szereted?

Igen, ha valóban élő felvételről van szó. Az utóbbi időben számtalan anyagot hallottam, ahol egy csomó dolgot hallhatóan megumbuldáltak a stúdióban. Az ilyesmit nem csípem. Az se jó, ha egy koncertfelvételen nem hallani rendesen a közönséget. Lehet, hogy vannak hibák a CD-n, de ha átjön az érzés, akkor nagyon is tetszik a dolog.

Gondolod, hogy a zene esetleg őszintébb volt mondjuk az 1970-es vagy 80-as években?

A progresszív zenék esetében talán nem. Persze az üzleti oldal, hogy is mondjam, igen különös. Nem tudom, hogyan működött a biznisz a 70-es években, de ha azt nézed, hány lemez fogyott abban az időben, az akkori arcok talán furcsábbak voltak, mint ma akárki. És kezdetben valamivel őszintébbek is, de utána, ha megnézem, miket adtak el albumon... Beszélgettem Don Dokkennel, aki mesélt nekem egy világ körüli turnéjukról. Ott egyedül a gitáros borozott a csapatból, ha jól emlékszem. Csak azért, hogy legyen némi fogalmad arról, micsoda pénzeket költ ma egy lemeztársaság: Don elmondása szerint a turné végére csak a bor után százezer dolláros számlájuk volt! Én pedig azzal sem voltam tisztában, hogy a mi kiadónkhoz hasonló cégek százezer német márkát (kb. ötvenezer Euro - T.V.) fordítanak arra, hogy egy turnéhoz megfelelő vendégzenekart kerítsenek vagy a zenekaraikat fizessék be más turnéjára. Szerintem a dimenziók változtak meg döntően, de nehéz megmondani, nem vagyok beavatott...

Hát igen, elég nehéz elhinni, hogy egyetlen zenekari tag itatására ekkora összeg ment el. Az én kiindulópontom viszont az volt, hogy ma már jóval könnyebb akár a stúdióban is megteremteni az élő hangzású felvétel illúzióját.

Igen, talán így van. Ha azt vesszük, mekkora összegeket költöttek mondjuk a Metallica dolgaira, akkor igazad van. A mi élő felvételünk (Spirit Of Live) eredetileg nem azért készült, hogy koncertlemez formájában megjelenjen. Egyszerűen az egyik helyi rádió érdeklődött, van-e valamilyen koncertanyagunk. Nem volt, így megkértük őket, rögzítsék a párizsi bulinkat. Szóltunk a srácnak, aki a lemezeinek is dolgozott, hogy ugorjon ki velünk Párizsba és kis összegből vegye fel a koncertet. Pusztán azért, hogy a rádiónak legyen pár példánya belőle. Olyan jól sikerült a felvétel, hogy a lemezcég azt mondta: "Oké, menjetek be 2-3 napra egy stúdióba és keverjétek át, mi pedig majd kiadjuk". Erre a koncertalbumra igen büszke vagyok, mert semmit nem játszottunk fel hozzá a stúdióban. Számomra ez nagyon sokat jelent, igazán büszke vagyok rá. Azt azonban némileg gyerekesnek tartom, ha valaki túl sok pénzt öl bele egy élő album elkészítésébe és az egésznek nincs is meg a koncerthangulata. Nem is igen hiszek az ilyen anyagoknak. Visszatérve a borokra, ne gondold ám, hogy százezer dollárért csak olyan öt dolcsis borokat ivott a fickó! Néhány fajta bor 2-3 ezer dollárba is belekerült...

Jó, hogy rátértél a koncertlemezre, mert itt Magyarországon többen az utóbbi évek legjobb ilyen jellegű kiadványai között emlegetik és magam is hajlok arra, hogy egyetértsek ezzel a nézettel. A Summer Rockson tapasztaltak alapján valóban a lehető legközelebb áll a csapat élő soundjához, amit ezen az anyagon hallani.

Ezek szerint te is osztod a véleményemet, miszerint ugye túl sok olyan élő album jelent meg, amely nem is hangzik igazán élőnek. Ugyanakkor nem szeretnék megbántani senkit, mert nem voltam ott, amikor a stúdiós utómunkálatok folytak. Nem vádaskodhatok, nem is akarom megtenni, de időnként tényleg azt tapasztalom, hogy nem minden szól élőben azokon a felvételeken. Szerintem ez szomorú. A mi CD-nken még gerjedést is lehet hallani itt-ott, meghagytuk ezeket. Hogy miért? Mert részei voltak a bulinak és ha kigyomláltuk volna ezeket, a párizsiak azt mondanák, miután meghallgatták az anyagot: "Hohó, pontosan emlékszem ám, hogy az Into The Sun alatt gerjedés volt, itt meg nem hallottam!" És már semminek se hinnének ezután.

1997-ben jött ki a The God Thing album, amely az áttörést hozta számotokra. Érzed-e, ahogy fokozódik az érdeklődés a zenekar iránt - mondjuk az interjúk számából? Ma nyilván több interjút adsz/adtok, mint a The God Thing idején.

Persze, talán tízszer annyit is, mint akkoriban. Ez ma az ötödik interjúm és további öt vár még rám, úgyhogy naponta átlagosan tíz interjút adok, az egész folyamat pedig 3-4 hétig tart. Párizsban két és fél nap alatt 50 interjúnk volt! Szeretem ezt csinálni, bár néha fárasztó. Amikor állandóan ugyanarról beszél az ember, az nem valami egyszerű. Olykor próbálok némi változást belevinni, hogy ne ugyanazt kelljen szajkóznom egyfolytában... De ha valakitől azt a kérdést kapom, hogy mit gondolok az új lemezről és melyek a különbségek a többi munkánkhoz képest, arra csak egyfajta válaszom van! (nevet) Ebbe tényleg bele lehet ám fáradni!

De így legalább láthatod, hogy folyamatosan foglalkoznak veletek az emberek - és nem is csak az újságírók, hanem a rajongók is egyre többen kíváncsiak rátok.

Igen, ez világos. Most először nyilatkoztunk pl. orosz újságnak, épp tegnap beszéltem egy moszkvai sráccal. Nekem ez óriási élmény volt. Korábban ilyesmire nem kerülhetett volna sor, mert senki nem érdeklődött irántunk. Az utóbbi időben pedig a weboldalunkat szerkesztő arcok is nagyszerű munkát végeznek! Ez szintén nagy segítséget jelent.

Van-e olyan dolog, amely eddig egyetlen Vanden Plas interjúban se hangzott el, de mindig is szerettél volna beszélni róla?

Amikor a legfrissebb zenekari híreket mesélem, akkor mindig kell lennie egy interjúnak, ahol először esik szó az adott dologról... Velem van úgy néha, hogy nincsenek szövegötleteim. Ilyenkor abbahagyom az egészet és festek. Az utóbbi években kezdtem el festegetni. Ez egy klassz elfoglaltság és ebből is rengeteget tudok meríteni.

Van valami meghatározott témád?

Teljesen nyitott vagyok ilyen téren, a legkülönbözőbb színnel dolgozom. Van, hogy konkrét témát festek, pl. arcokat vagy arcrészleteket, máskor viszont csak színkombinációkat csinálok, ez mindig változik.

Lehetséges, hogy legközelebb már a te festményedet látjuk a borítón?

Most is gondolkodtunk ezen, de én nem szeretném a Vanden Plast ehhez felhasználni. Vannak viszont fényképeim a festményekről, és ezekből biztosan felteszek néhányat a netre, ha lesz időm rá. Nagyon jó lenne, mert a rajongók mindig szeretnének egy kicsit többet megtudni a művészekről és ez egy igen személyes dolog. Egyik-másik képet magam is rendkívül jónak találom. Nem mindegyiket, csak egy párat és ezekről tényleg el tudom képzelni, hogy kint legyenek a neten.

Szóval ezeket a képeket is meg lehet majd nézni a Vanden Plas weboldalán?

Igen fél éven belül biztosan. Neked amúgy a koncertlemezünk eredeti verziója van meg?

Csak a promo.

Kár, mert azon nincsenek képek. Viszont az eredeti lemez belső borítójában láthatod néhány háttérvásznunkat azzal a nagy arccal mindkét oldalon. Azt az arcot is én festettem. Ha teheted, majd nézd meg!..

Az új anyag első szériáján szerepel egy bónuszdal is. Mi ez, ha nem titok?

Egy Kansas nótáról van szó, a Point Of Know Return címűről.

Talán sokan megkérdezték már előttem, de hadd tegyem meg én is: mit jelent a Vanden Plas név?

Ezt a nevet már tizennyolc éve használjuk. Ez egy mérnök neve, aki számos Jaguar limuzint tervezett, sportos és masszív kocsikat. Egy autó-kiállításon jártunk Frankfurtban, ott láttuk a Vanden Plas nevet és annyira megtetszett, hogy nem is gondoltunk az esetleges problémákra, amelyek a név használatából adódhatnak. De már tizennyolc éve használjuk és semmi gáz nem volt miatta.

Nos, befejezésül talán egy kevésbé komoly kérdés: mennyire törvényszerű szerinted az, hogy a legjobb német énekesek szinte mind az Andy nevet viseljék? Ott van Andi Deris a Helloweenből, aztán Andy B. Franck a Brainstormból - és te is!..

(nevet) Andi Derist inkább csak mint énekest ismerem, de bírom, amit csinál. A Brainstormos srácot viszont nagyon jól ismerem és kiváló énekesnek tartom. Magamat nem nevezném nagy hangnak, de ők ketten királyok! Hogy én is jó vagyok-e, azt már döntsék el mások...