Shock!

Minek is tagadnánk: a Shock! stáb több tagja is szent meggyőződéssel vallja, hogy a San Francisco-i Vicious Rumors mindig is etalon minőséget képviselt a tradicionális heavy metal stílusban. A Geoff Thorpe gitáros vezette csapat e műfajnak is azt a jellegzetesen amerikai, morózusabbra fazonírozott változatát műveli, amely sosem számított a széles tömegek kedvencének, ám mindent egyesít magában, amiért csak szeretni lehet a súlyos zenéket. A Vicious Rumors vonata sok hányattatást követően az utóbbi években ismét sínre került, tavaly ősszel egy kiváló koncertlemezen örökítették meg a közelmúlt fergeteges turnéinak hangulatát, ezekben a napokban pedig már egy kaliforniai stúdióban készítik új albumukat, az Electric Punishmentet. Geoff Thorpe-pal beszélgettünk az aktuális kérdésekről.

Miért pont most döntöttetek úgy, hogy itt az ideje egy koncertlemez megjelentetésének?

Annyira jó volt a csapat számára az utóbbi periódus, hogy mindenképpen meg akartuk örökíteni, micsoda lendületben vagyunk. Eleinte egyébként ennek ellenére sem volt szó arról, hogy a felvételt ki is adjuk, egyszerűen csak rögzítettünk némi anyagot Passauban, hogy meghallgassuk, milyen a banda kívülről, amikor ilyen tűzzel égünk. Viszont annyira megtetszett mindenkinek a felvétel a kiadónál is, hogy azt mondták: adjuk ki. Tényleg minden ennyire spontán módon történt, szóval nem fektettünk különösebben nagy erőfeszítéseket ebbe a kiadványba. Úgy gondolom, a Live To Your Death tökéletesen reprezentálja, micsoda formában van manapság a Vicious Rumors.

Távolról sem a koncertlemezek idejét éljük. Milyen szerepe lehet szerinted mostanában egy efféle kiadványnak?

Igazság szerint mi sem nagyon tudtuk, mire számítsunk, de az első visszajelzések óriásiak, mindenki azt mondja, hogy kurva jól sikerült az album! És igazából ennyit is akartunk elérni: adni szerettünk volna a rajongóknak egy jófajta élő Vicious Rumors lemezt, amit be lehet rakni a kocsiban, fel lehet nyomni a hangerőt, aztán döngetni rá a sztrádán nagyokat! (nevet)

A klasszikus, Carl Albert fémjelezte korszakból nem maradtak fent esetleg kiadatlan élő felvételeitek?

De, akadnak otthon ilyen ritkaságaim, és jó is lenne egyszer megjelentetni legalább egy részüket, már csak azért is, hogy tisztelegjünk velük Carl emléke előtt. A probléma csak annyi, hogy az anyagok alapvetően DAT kazettákon vannak, és ma már elég bajos hozzájuk lejátszót találni! (nevet)

A következő időszakot már az új stúdióalbumnak szentelitek. Milyen lesz ez az új album?

Tíz dal kerül fel rá, és úgy gondolom, mindenképpen a következő szintre juttatja majd a Vicious Rumors hangzását. De ezt most ne úgy értelmezd, hogy valami radikálisban gondolkodunk, mert erről szó sincs: ez továbbra is a klasszikus Vicious Rumors, vagyis súlyos heavy metal néhol speedes, thrashes elemekkel. Minden kísérletezősdivel felhagytunk már, és azt csináljuk, amiben a legjobbak vagyunk, de a mostani felállás állati erős, és ez hallatszik is a dalokon. Egy olyan magas energiaszintű, kibaszott jó heavy metal lemezt készítünk, ami garantáltan jól szétrúgja majd mindenki seggét!

Van egyébként kedvenc Vicious Rumors lemezed?

Ez olyan, mintha egy szülőnek meg kellene mondania, melyik gyerekét szereti a legjobban... A Digital Dictator és a Razorback Killers mindenképpen speciális lemeznek számít a pályánkon, de a két Atlantic kiadós lemezünket, tehát a Vicious Rumors és Welcome To The Ball lemezeket is nagyon szeretem. Meg persze a Word Of Mouth-ot is, ami sok szempontból máig a legeredetibb, legváltozatosabb anyagunknak számít. Na látod, mondtam én, hogy nem tudok válaszolni, most is majdnem felsoroltam egyből a teljes diszkográfiánkat! (nevet) Egyébként úgy gondolom, sosem csináltunk olyan lemezt, ami ne lenne vállalható, igyekeztünk mindig erősíteni magunkat, méghozzá albumról albumra. Szerintem a Vicious Rumors egy olyan csapat, amire száz százalékosan, mindig számítani lehet.

Gondolom, eladásilag a két Atlantic kiadós lemez volt a legsikeresebb...

Persze, ez egyértelmű. Az Atlantic olyan terjesztési hálózatot tolt alánk, amivel sem a korábbi, sem a későbbi kiadóink nem versenyezhettek, és ez az eladásainkon is meglátszott.

Számokban kifejezve mit jelent mindez?

Pontos számadatokat sosem kaptam akkoriban a cégtől. Tudod, ez egy csúnya biznisz... De szerintem nem járok messze a valóságtól, ha egyenként olyan 250 ezer példány körülire saccolom az 1990-es album és a Welcome To The Ball eredményeit.

Szerintem sokan azért nem tudták hová tenni a zenekart, mert ugyan a Bay Areából származtatok, de amit játszottatok, az mégsem thrash volt.

Ez egészen biztosan így van. Ha jobban belefolyunk a thrashbe, biztos jobban tudtak volna reklámozni minket. Persze így is voltak és a mai napig vannak a zenénkben thrashes elemek, de a mi fő hatásainkat a Judas Priest és a Black Sabbath mellett alapvetően a klasszikus hard rock bandák jelentették: a Led Zeppelin, a KISS, az Aerosmith és a többiek. Úgy gondolom, ez hallatszott is a zenénken. Ettől még persze mi is ugyanazokban az underground körökben mozogtunk a környéken, mint a Testament, az Exodus vagy a Death Angel, de zeneileg kilógtunk közülük. Különösebben egyébként akkoriban sem okozott nekünk álmatlan éjszakákat, hogy nem adunk el annyi lemezt, mint ők, mert tényleg mindig a saját dolgunkat akartuk csinálni, és ezt régen is sokan értékelték. Ma meg pláne nem okoz, hiszen az utóbbi időszak egyértelműen a Vicious Rumors történetének legeredményesebb évei közé számít. Büszke vagyok rá, hogy ma is élünk, dolgozunk, és ma is kurva jó lemezeket készítünk, erőteljes koncerteket adunk a világ minden táján. Lehetne persze gondolkodni rajta, mit csinálhattunk volna másképp, de nem szokásom ilyesmin törni a fejemet. Az a típus vagyok, akinek mindig félig tele van a pohár, nem pedig félig üres! (nevet)

Európában a '90-es évek közepét leszámítva mindig is jól ment a tradicionális metal, és Japánban is volt közönsége a hasonló bandáknak, de mi a helyzet otthon, Amerikában? Mennyire tudtok érvényesülni manapság?

Itthon küzdeni kell. Tudod, az Államokban régen is elsősorban a durvább, agresszívebb metal ment, és ezen a téren most is ugyanez az ábra: a thrash, death, black meg modern metal csapatok könnyen tudnak turnézni, de egy olyan bandának, amelyik az old school heavy metal zászlaját emeli magasba – és mi ugye ilyenek vagyunk –, kőkeményen meg kell harcolnia a lehetőségekért. A klasszikus heavy metal az egyik leginkább underground műfajnak számít itthon. A nagy bandák persze ma is könnyen érvényesülnek, de mi még ezen a vonalon is kicsit köztes, légüres térben mozgunk, hiszen sehová sem passzolunk. Szóval nehéz a dolgunk, de azért nem reménytelen... Főleg úgy, hogy Európa mindig is hűséges volt hozzánk. Régen is ti számítottatok a fő piacunknak, és ma is ez az ábra.

Meg tudsz élni a zenekarból?

Szerintem eléggé életben vagyok, vagyis igen. De inkább túlélésnek nevezném! (nevet) Az embernek minden helyzetben kreatívnak kell lennie... Szóval inkább létezés ez, mintsem kényelmes megélhetés, de mindig megtalálom az utakat ahhoz, hogy fenntartsam magam a zenekarból.

Mit gondolsz, ez a mostani a banda végleges felállása?

Kétlem! (nevet) Tudod, a zeneipar rengeteget változott az évek során, így egyre nehezebbé vált egyben tartani egy zenekart. De nem minden a pénzen múlik egyébként, hiszen az élet egyébként is közbeszól: család, munkahely, és még sorolhatnám hosszasan... Van a mondás, ami szerint egyvalamiben lehetsz biztos az életben, és az a változás. Na, ez a zenekarosdira fokozottan igaz. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy Larry Howe és én jelentjük a Vicious Rumors magját, de Stephen Goodwin is már több mint hat éve velünk van, és az énekesünk,. Brian Allen is több mint három éve a csapat tagja. Ez a négy ember tehát stabilnak tekinthető. Problémák, időegyeztetési nehézségek alapvetően a szólógitárosi fronton akadtak mindig, viszont ezt úgy oldjuk meg, hogy egy kicsit mindenki tag is meg nem is, aki az évek során felbukkant. Ennek megfelelően az új lemezen is többen játszanak majd, ami egyébként a változatosság szempontjából is előnyös.

Mennyire szoktál beleszólni a szólógitárosok munkájába?

Én vagyok a fő dalszerző, tehát valamennyire mindenképpen, de mindig kiváló zenészekkel dolgoztam, akiknek természetesen nem írom elő hangról hangra, hogy mit játsszanak.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A Led Zeppelintől a Physical Graffiti, a Black Sabbath-tól a Mob Rules, és mondjuk a Queensryche-tól az Operation: Mindcrime.

Mit szólsz a Queensryche környékén történtekhez?

Hűha... (nevet) Fogalmazzunk úgy, hogy szerencsétlen és sajnálatos, ami náluk zajlott az utóbbi hónapokban. Arról meg sosem tudom, mit gondoljak, amikor két zenekar kezd el ugyanazon a néven koncertezni, az ilyesmi ugyanis mindkét félnek csak árt. Egy dolog biztos: Todd La Torre kiváló választás a zenekarba, mert szakasztott olyan, mint amilyen a fiatal Geoff Tate volt. Ha Geoff ma már tényleg nem akarja elénekelni a régi stílusú nótákat, biztosan Todd a legmegfelelőbb ember ahhoz, hogy újrateremtsék azt a régi hangulatot, amit én is annyira imádtam. Persze akármi is történt, az Operation: Mindcrime igazi mestermű. A mai napig minden egyes alkalommal ledöbbent, mennyire fantasztikus.

Mi az élet értelme?

Minden körülmények között érezd jól magad. Keep it heavy, baby! (nevet)