Shock!

Mióta a napjainkban éppen újraéledőben lévő The Art Of Dethronement hegedűsétől kábé 2000 körül kaptam egy Orphaned Land-kazettát, nagyon szeretem az autentikus keleti dallamokkal operáló, komplexebb zenét játszó bandákat. Az izraeli banda, akik az oriental metal (al)stílus keresztapjának (bár ez pont nem a megfelelő szó...) számítanak, 2011-ben hozta magával Budapestre az akkoriban épp második, illetve harmadik lemezeit kiadó Arkan és Myrath zenekarokat, és a jelen cikkem tárgyát képező tunéziai csapat már ott kimagaslott élő teljesítményével, hangulatos dalaival és lehengerlő előadásmódjával – olyannyira, hogy azt utána a főbanda sem igazán überelte.

Most rám nézve ez hatványozottan igaz volt, mivel a főzenekarként fellépő Beast in Black munkássága eddig elkerült, és valószínűleg a jövőben is csak távolról fogok biccenteni nekik. No de kezdjük az elején! Adott tehát a Myrath, az egykor a Symphony X elemeiből „megkonstruált", de az utóbbi időkben egyre populárisabb és slágeresebb irányt vevő progos-szimfonikus banda, élén a libanoni „Megasztár" zseniális hangú győztesével, és nem lehet nem észrevenni, hogy csillaguk egyre magasabbra emelkedik. A nyári Sweden Rocks fesztiválon például a kisebb színpadon lenyomott bulijuk után a szervezők őket kérték fel, hogy a nagyszínpadon ugorjanak be a fellépését lemondani kényszerült Behemoth helyére. (Mellesleg a koncert fellépés nemrég DVD-n is megjelent a francia Rock Hard mellékleteként, az újság borítóján pedig maga a zenekar látható.)

A budapesti koncert előtt minden rajongásom ellenére volt bennem egy kis kétség, mégpedig két dolog miatt: egyrészt a Shehili című új album egyes dalai nekem már túl populárisak és mézesmázosak lettek, és sokadik hallgatásra sem éreztem bennük azt az ellenállhatatlan, átütő erőt, ami a számomra máig etalon Tales Of The Sands sajátja volt. Viszont tudtam, hogy a zenekar élőben nagyon tigris, így reméltem, hogy koncerten majd maradéktalanul meggyőznek. A másik tényező, az előzenekari státusszal rendszerint együtt járó matiné-jelleg, illetve a hangzás- és látványbeli hiányosságok jobban zavartak. Ezt azért szerencsére „orvosolta" az a néhány nappal a koncert előtt felbukkant hír, hogy a zenekar március 1-jén saját turnéjával érkezik vissza hozzánk, teljes programmal, fullos díszlettel, hastáncosokkal, tűzköpőkkel, kardnyelőkkel – ahogy arra Zager Zorgati énekes fel is hívta a figyelmünket. Szóval a novemberi bulit tekinthetjük egyfajta étvágygerjesztőnek is a tavaszi fellépéshez, és akkor már nem is fáj annyira a rövidsége és a kedvenc dalok kimaradása.

Bizony, a fentebb említett korábbi lemezekről csak egy-egy szerzemény fért bele az érthető módon az idei anyagot promotáló, 45 perces szettbe, de hőseink így is hatalmas „ezeregyéjszaka"-hangulatot varázsoltak a már nyolckor sprotnikonzerv-jelleget öltő, agyig megtelt klubba. A csúcs nekem a nagyjából harmadikként érkező You've Lost Yourself volt, de a szokás szerint szigorúbb riffből és szárnyaló-áradó refrénből álló, mesteri gitárszólóval felvértezett Monster In My Closet is emlékezetes momentummá avanzsált. A hangszeresekre nem lehet panasz, Zaher pedig nagyon követlen és szerethető frontember, aki szerencsére nálunk még topformában volt – a turné egyik későbbi állomásán készült videón már hallhatóan meg van fázva. (Meg is jegyezte egy átkötő szövegében, hogy mennyire hideg van.) Az apró termetű, egyes grimaszoknál Mina/Keith Caputo gonosz fivérének kinéző hangszálakrobata egyik pillanatban még anyanyelvén kanyarította a negyedhangos berber díszítéséket, utána meg vagy tökösen-bluesosan rekesztett egyet vagy pár jól elhelyezett, kristálytiszta sikolyt eresztett el (szerencsére ezt azért nem vitte túlzásba). Nem hiába, hogy Arjen Lucassen is felfigyelt adottságaira, és szerepeltette a The Source lemezen. Vokál-támogatást a szintis Elyestől kapott, aki hangi adottságait tekintve szerintem bármikor helyet tudna cserélni vele, ha a helyzet úgy kívánná. A legnagyobb tánc, taps és karlóbálás természetesen a klipesített Dance-re és a legnagyobb Myrath-slágerként nyilvántartható, Perzsia hercege-jellegű klippel rendelkező Believerre volt. Az utolsó dalként játszott legrégebbi téma viszont az arab nyelvű refrén miatt nem volt túl jó ötlet, egy közérthető szövegű, együtténeklős lezárás kellett volna. Na de majd márciusban....

Egyértelmű, hogy az ex-Battle Beast-gitáros Anton Kabanen és a (volt?) Wisdom-bőgős Molnár Máté közös karrierje meredeken ível felfelé a Beast In Blackkel. (Legutóbb különben évekkel ezelőtt láttam őket egy falunap-hangulatú vidéki rockfesztiválon még a Wisdom kötelékeiben, ahol a hallgatag finn sráccal pár szót is váltottunk.) Aki nem ismerné őket, annek úgy tudom leírni, hogy a szegecses-veretes heavy metal minden sablonja maximálisra pörgetve köszön vissza a zenéjükben, nyakon öntve a '80-as évek Nintendo-nosztalgiában pácolt szintipopjával. Ahogy sorjáztak a nóták, egyértelművé vált, hogy erre bizony tényleg komoly kereslet van, a tömeg minden sort együtt énekelt Yannis Papadopoulosszal, aki egyes „diszkósabb" feelinggel ellátott dalokban már annyira női hangon szólalt meg, hogy hiába nevelődtem 1992 körül egy évig Stryper-diétán, de erre egyszerűen nem voltam felkészülve.

Azon gondolkodtam közben, hogy ezek szerint ma is kellenek az ilyen túltolt produkciók, hiszen ideális „kapudrogként" szolgálnak, mint annak idején nekem az MTV műsorán futó feltúrt hajú, cicanacis popglam-csapatok. Aztán persze az ember általában továbblép, és mélyebb értelmet és érzéseket keres az elé táruló, addig rejtett zenei palettán. De az is lehet, hogy nem. Nem látok az átlag BIB-rajongó fejébe, de talán nem is baj. Más meg azt nem érti, hogy én miért tapadok a Myrathra, mint muslica a törökmézre.

A villogó koponyákkal díszített színpadon zajló barázdabillegetős, csordavokálos, denevérsikolyos, zárlatosgameboy-gitáros témákból hamar telítődtem, és a másnapi korai kelés miatt nem (dragon)forszíroztam az ottmaradást. Bocsáttassék meg ez nekem. Láthatóan sokan szeretik a zenekart, a terem miattuk telt agyig, ment a póló és a merch, azaz egy olyan produkciót láthattam, ami a letöltések és mostoha körülmények ellenére működik, és ki tudja, hol áll meg. Minden fenti ódzkodásom ellenére sem sajnálnám tőlük – a Myrathtól meg egyenesen elvárom! –, ha a dinók kihalása után ők lennének a jövő egyik aréna-csapata.