Shock!

Zord külső körülmények úgy játszottak közre, hogy ezúttal éppen egyik legkedveltebb magyar zenekaromat, az Apey & The Pea-t érte utol az előzenekarok kérlelhetetlen végzete, miszerint akárhogyan is igyekszik az ember, nem fog tudni időben odaérni rájuk. Rohadtul sajnálom a dolgot, hiszen száz százalékosan biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan bivaly módon idézhették meg a Judas, az Abraham, a Pothead, vagy az I, The Rope Eater hegyeket görgető témáit, mint bármikor. Csak az vigasztal, hogy alig néhány hete láthattam őket az Uzipov és a Stubborn társaságában, így legalább pontosan tudom, miről maradtam le.

Előzetesen nemhogy megsaccolni képtelen lettem volna, hányan fogják tiszteletüket tenni Kanada talán legszutykosabb zenekarának hétfő esti (ezáltal nem éppen a legoptimálisabb időpontot jelentő) fellépésén, hanem még azon is vészmadárkodtam, nem volt-e hiba éppen az A38-ra leszervezni a bulit, nehogy bántóan kevesen legyünk. Mint oly sokszor, az élet szerencsére most is rám cáfolt, (számomra) meglepően sokan jelentünk meg a zenés-táncos mulatságon, és ha új nézőcsúcs azért egészen biztosan nem lett, de a lelkes közönség szépen belakta a Hajó gyomrát. Ami pedig a Dopethrone tagságát is szemmel láthatóan igencsak jó kedvre derítette, bár ebben azért egyéb hangulatfokozó elemek is segítségükre siettek: a lekoszhadt hírnevéhez méltó kiállással rendelkező brigád ugyanis – Vincent Houde énekes/gitáros vezetésével – lényegében végigpiálta az egész koncertet. Míg a ritmusszekciót jelentő Vyk és Big Borman jobbára csak söröztek a számok közben, addig a jó Vincent egy üveg whiskey nyakának kitekerésével kezdte a bulit, majd legalább a felét szépen el is fogyasztotta a ránk váró hatvanhat percnyi sludge-orgia közepette.

A felvételről bejátszott country-dalt követően (ugyanez szolgált később outróként is) színpadra lépő Dopi a Tap Runner mindenkin átgázoló témájával nyitott, amelyet rögvest egyik kedvencem, a Dry Hitter követett, majd Vincent barátunkék olyan szépen válogattak hét-nyolcéves életművükből, hogy a későbbiekben minden egyes anyaguk megidézésre is került, még a Fisterrel közös split-anyagról is itt figyelt a Host. Az igencsak szívélyes fogadtatás magukat a srácokat is meglepte, a legutóbbi 1312 EP „slágerét" – és a koncert egyik csúcspontját – jelentő Shot Down alatt például a főszereplő meg is dicsért minket, hogy milyen szépen tudjuk a szöveget. A „főműsorszám" pedig egyértelműen az a Scum Fuck Blues volt, amelynek nem túl bonyolult mondanivalóval bíró „Smoke, Drink, Die!" üzenetét egyrészt Borman ki is írták dobjaira, másrészt pedig olyannyira alkalmas az együtténeklésre, hogy ez volt az a pillanat, amikor Vincent a színpadra invitálta a közönség egy lelkes tagját, ugyan, segítsen már be az éneklésbe egy kicsit! Az Electric Wizard-pólós Tamás pedig olyannyira precízen oldotta meg a feladatot, hogy az este egyik legnagyobb tapsát zsebelhette be mutatványáért.

A Hajón minden, mindig jól szól, így természetesen most sem volt ez másként, részemről csak két dolgot emelnék ki, egyrészt Vyk mennydörgő basszusát, másrészt pedig Vincent rikácsoló hangját, ez a kettős ugyanis konkrétan sokkal jobban szólt, mint lemezen bármikor, ezáltal pedig a szövegek is jobban kivehetővé váltak. Aztán itt volt még természetesen a Bill Withers-feldolgozás Ain't No Sunshine elbrutalizált változata is (ami az ő értelmezésükben Anal Sunshine...), de ettől eltekintve is, leginkább talán legjobban sikerült anyagukat, a Dark Foilt idézték meg, amelyről – ha jól rémlik – összesen egy-két dal maradt le.

Perverzen vidám, mocskosságában is euforikus élményt jelentett a Dopethrone kedélyes fellépése, és mikor a záró Demonsmoke össznépi örömködését (meg a mindennapi fűszívás fontosságára figyelmeztető rigmust) követően azt vettük észre, hogy a bő órás döngölés után már tényleg nincs tovább, egy cseppnyi hiányérzet sem maradt az emberben. Pláne, hogy a helyenként a közönséggel, máskor saját magával koccintgató Vincent koma azért már érezhetően kezdett igencsak hangulatba kerülni a buli végére. Lehet, hogy a Pokolra kerülök miatta, de ez bizony egy üdítő élmény volt, soha rosszabb hétkezdést!

Fotó: A38 Hajó