Shock!

A Moby Dick régi favorit nálam, talán azt is mondhatnám, hogy a kedvenc magyar bandám, így egy pillanatra sem volt kétséges, hogy a Petőfi Csarnokban a helyem ezen az estén. Az utolsó falat bejgli elfogyasztása után kicsit késve érkeztem a bejárathoz, így a Virgin One műsorából sajnos semmit nem láttam, a Monastery pedig elmaradt, így a Depresszió volt számomra az est nyitánya. Nos, amit ők művelnek az abszolút nem az én műfajom, de mivel egyik kedves barátom nagy rajongójuk, ezért láttam őket néhányszor, és most is végignéztem a műsort. Az tagadhatatlan, hogy amit csinálnak, azt jól csinálják, bár szerintem igazából nem sok újat mutatnak… Lendületes, kicsit punkos zenéjük legfőképp a fiatalokhoz szól, akiket most is elkapott a lendület. Bár ekkor még eléggé néptelen volt a PeCsa, mégis kialakult kisebbfajta pogó, és láthatólag a csapat is élvezte a fellépést. Aki szereti, biztos most is elégedett volt a röpke háromnegyedórás program végén…

Következett a Strong Deformity, akikre az előző kijelentés (tehát hogy nem az én világom) szintén igaz. Megmondom őszintén, hogy utoljára a Fájdalom hatalma c. lemezük volt meg (emlékszik még erre valaki?!), az utána következő történésekkel totál nem vagyok képben. Ha objektíven akarom szemlélni a zenéjüket, akkor azt kell mondanom, hogy tényleg igényesen, jól megírt, modern dalokkal van dolgunk, csak nem vagyok benne biztos, hogy ennek itthon van közönsége. Sajnos a kissé néptelen terem erre engedett következtetni. Egy kisebb magon kívül nem nagyon nézték az emberek a műsort. Persze megszólalt a kiváló klippel megtámogatott Imaginary Adventures is, de valahogy erre sem gyűltek a népek… Remélem, hogy bejönnek a számításaik, mert ez tényleg magas színvonalú muzsika (még akkor is ha az én ízlésemmel nem találkozik)!
A Strongék utáni szünetet sörözéssel töltöttem és valahogy nem vettem észre, hogy az emberek csődülnek befelé a terembe, így mikor a nyitó nóta hangjaira beléptem, eléggé meglepett a sok rocker, akik addigra már egy jó háromnegyed házat kitettek!

Lehet hogy szégyen, de engem valahogy a Kalapács zenekar nem tud lázba hozni, egyike vagyok azon nyomorult, sznob, csőlátású stb. embereknek, akik mindig csak a régi nagy dalokat várják. Nekem az új nóták valahogy csak a régiek utánérzéseinek tűnnek, és mivel most az új lemez dalait nyomták leginkább, inkább folytattam az italozó életmódot. Csak a Pokolgép/Omen blokkra mentem vissza, melynek keretében meghallgathattuk többek között a Bűnt (Molics Zsolt előadásában), a Gép indulót, a Mindhalálig Rock ’n Rollt, Fagyott világot stb. Remélem azért nem leszek kitiltva a Fémzene Templomából…

Legnagyobb sajnálatomra a Kalapács koncertet végignézők egy része eltűnt a Moby Dick bulijára, kissé szellősebb lett a nagyterem. Mindegy, legalább maradt hely a léggitárnak, propellernek.
Hallottam már sokféle véleményt az új lemezzel kapcsolatban, rosszakat is, jókat is. Én az utóbbi tábort erősítem. Igaz, hogy a Golgota első hallásra kissé meglepi a régi Dick rajongót, de ha az ember megadja az esélyt a lemeznek, rájön hogy igazi remekmű. Egy nagyon súlyos, nyomasztó alkotás, amely szinte rátelepedik a hallgatóra, de ettől zseniális. Valami utánozhatatlan atmoszférája van! Ez a koncert pedig attól volt fantasztikus, hogy a lemez hangulatát tökéletesen átvitték a srácok az élő előadásba.

Bár a hangzás nem volt tökéletes, így is átjött az a törekvés, hogy ez most egy súlyos, kíméletlen koncert kell, hogy legyen. A nótákat is e szerint válogatták össze. Itt most nem voltak olyan “vidámabb”, felszabadultabb témák, mint pl. Pokolrock, helyette kaptuk a beteg nótákat. Sokat nyomtak az új lemezről, volt Mennyből az angyal, Kánaán, Hamis törvény jele, Romlás virága (ehhez a számhoz már csak az kellett volna, hogy borotvapengéket osztogassanak a nagyérdemű köreiben… totális befordulás), Ámen és Még ebben a testben is. Nagy örömömre előtérbe került az eddig kissé elfeledett Fejfa helyett lemez is, melyről volt a címadó (aaargh – a kedvenc nótám), Babilon és a Másféle tűz is.
Remélem mostantól ezek a nóták a program szerves részét képezik majd, mert tényleg megérdemlik a figyelmet!

Ezenkívül persze voltak az olyan “slágerek” is, mint a Körhinta, Kiképzés, Beteg a Föld, valamint szintén kisebb meglepetésként az S.O.S. a Kegyetlen évekről.
Jó 80 perc után következett az első ráadás a Legyél jó (hidegrázás!!!) és az elmaradhatatlan Gazember képében… és én itt be is fejeztem volna, mert ennek a koncertnek a hangulatához nem illett az a bizonyos szám, amire mindenki gondol! Igen ám, de a Keresztes vitéz akkora sláger, hogy nem lehet kihagyni, meg valószínűleg a közönség nagy része (akik nem olyan betegek mint én) is lázadt volna, így tehát a Prometheus után ez volt a zárás!

Ez a buli több volt mint egy Moby Dick koncert! Egy összefüggő, tartalmilag szerves egészt képező programot kaptunk, olyan kíméletlen, súlyos, különleges másfél órát, ami totál kiölt belőlem mindenféle karácsonyi hangulatot (már amúgy is herótom volt a sok télapótól, angyalkától).
Aki nem jött el, bánhatja! Egyike volt az idei év legjobb koncertjeinek!