Shock!

Az 1998-as búcsúkoncert óta a négy Moby Dick tag közül hárman szépen megtalálták a számításukat az ún. civil szférában (Hoffer Péter ex-dobos ugyanis megmaradt a pályán). Szerencsére azonban maradt még bennük a muzsikusvérből jócskán, mert hát annyi szép és sikeres zenészévet nem lehet csak úgy kitörölni a memóriából, és annak tudatában, milyen minőséget képviseltek Smiciék eddigi monstre PeCsa bulijai, nyilván minden rajongó könnyebb szívvel csengette ki most is a belépő árát.

A kép akkor vált volna teljessé, ha minél több új arcot, minél több fiatal srácot is sikerül behozni a koncertre, ám a fővárosi klubélet aznapi pezsgése nem kevés potenciális érdeklődőt szipkázott el. Az ő meggyőzésük így a következő pesti fellépés feladata lesz. Ha pusztán ennek a májusi shownak a színvonalát vesszük alapul, ezzel egyszerűen nem lehet gond!!!

Egy Moby Dick előtt (vagy ad absurdum utánuk!) játszani nem akármilyen próbatétel és mindhárom előzenekarnak számolnia is kellett azzal, hogy nem ez lesz életük csúcsbulija nézettség szempontjából. A Villon szereplése volt ilyen téren a legkevésbé csúcs és a hangzás sem segítette őket. A System Of A Down feldolgozás merész kontrasztot jelentett a régiesebb saját nótákhoz képest, de még ez is hagyján, csak az ének ne lett volna annyira jellegtelen!
A death metalos Cothurnus a két évvel ezelőtti debütalbumán nem keltette éppen lemezérett csapat benyomását, érzésem szerint ez az itteni megmérettetés szintén túl nagy falat volt még számukra, de minthogy fiatal csapatról van szó, bőven van idejük javulni.

A Mantra rutinos Krishna-core zenészei mutatták be a legprofibb teljesítményt a három vendég közül. Kazidobáló akcióval egybekötött műsorukba egy Cro-Mags klasszikus feldolgozása is belefért és a saját dalok egyike-másika ugyancsak rejteget néhány jól elcsípett riffentyűt. Igazság szerint valamennyi fenti bandának inkább egy klubbulijáról számolnék majd be részletesebben egy adandó alkalommal. Annál is inkább, mivel a jó öreg szimfonikus intro alatt és a Fejfa helyett indításakor mindenkinek megszűnt a világ a teremben, csak az számított, hogy a színpadon végre ismét élőben nyomul a Moby Dick!!!

Önmagában a tény, hogy a szokásosan monumentális, pompázatos fény- és hangtechnikát vonultatta fel a négyes, egyáltalán nem újdonság. Még csak azelőtt sosem hallott friss témát sem vezettek elő, merthogy nincs (még...) nekik! Viszont éppen azt a minőséget hozták vissza ezzel a bulival a soproni ászok, amely '98-ban velük együtt tűnt el a hazai palettáról és pontosan ez volt itt a lényeg! Nem hiányzott innen zeneileg semmi és senki. Még ha ez utóbbi kitétellel vitába is szállhatnak egyesek, a Hoffer Pétert helyettesítő Bertalan Balázs (Strong Deformity) szerintem vérprofin oldotta meg a feladatát, így nem is volt annyira feltűnő az alapembernek számító tag kiesése. Ha valamit hiányolni lehetett, az mindenképpen a levegő. Nem bizonyult valami emberbaráti húzásnak ebben a kánikulában a fedett helyiségbe rakni a koncertet, mert bár nem telt meg fullra a terem, már az első néhány nóta után patakban csorgott mindenkiről a víz, pláne legelöl a darálóban. El lehet képzelni ezek után, milyen állapotok uralkodhattak a színpadon... A zenészek azonban ügyet sem vetettek erre, mind a négyen kimerülésig hajtottak.

Különösen Göbl Gábor bőgős volt lendületben. Ő az egyetlen a bandában, aki nem hullajtotta le a sörényét és ki is használta a benne rejlő potenciált, ahogy kell. Kábé úgy pörgött, mint a fénykorát élő Jason Newsted a Metallicában sok-sok éve. Mentes Norbi kimértebben, higgadtabban nyomta, ő szokás szerint inkább a gitárjátékra összpontosított. Smicit meg túlnyomórészt a mikrofonhoz kötötte a "munkaköre", na persze ha tehette, ő is el-elmozdult azért. Jellegzetes orgánuma ugyanolyan karcosan szólt, mint mindig, talán mélyült is valamicskét. Konferáláskor viszont sikerült ismét a régi rokonszenves, emberien közvetlen hangot megütnie Tamásnak, és mondanivalója nem is maradt visszhangtalan.

A programot ennél gondosabban aligha állíthatták volna össze. A legnagyobb arányban (szám szerint hat dal erejéig) a Kegyetlen évekről, minden idők legsikeresebb Moby Dick anyagáról válogattak és feltűnően sok számot löktek az Indul a bokszról is, amelyet még most se késő ám felfedezni!.. Túl azon, mennyire megőrizték zenei frissességüket ezek a nóták mindmáig, a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a cinikusok által sokszor túlzónak minősített dalszövegek milyen aktuálisak és igazak napjainkban is. Hát igen, Sopronban már akkor megmondták, hogy Bűz van, gyanúsan forog az egész Romlott rendszert jelképező rozsdás Körhinta és tökmindegy, hogy Élsz vagy meghalsz, a Politikus attól még ugyanúgy kavar odafönt, mondhatod neki: Nem erre vártam... Új dolgok, mint említettem, nem hangzottak el, kaptunk viszont egy pihentető unplugged blokkot a műsor közepén, már csak a melegre való tekintettel is.

A Másféle tűz új verziója a közelmúlt hazai tragikus eseményeinek áldozatai emlékére született (Simon Tibor brutális agyonverése), ehhez társult az ugyancsak lecsendesített Legyél hepi és az Ugass kutya album záró tétele, az eleve akusztikus Nyugi, amely emberemlékezet óta nem hangzott el Dick koncerten!.. A folytatásban azonban aligha lesz nyugi a zenészek számára, jönnek a nyári fesztiválok, amelyekre legalább ilyen lelkes, de a mostaninál népesebb közönséget kívánok nekik!

Ui.: A PeCsa buli után egy héttel Lovásziban a Metszéspont fesztiválon is lefigyelhettem a bandát és nem akármilyen élmény volt közvetlenül az első sorban zúzva üvölteni a szövegeket, egyenesen a zenészek arcába! Ott még a szaunát is "elmulasztották" beüzemelni...

További fotók:
Moby Dick