Shock!

Megtippelni sem merem, hányan kapták fel a fejüket a Mortem minden realitást nélkülöző újjáalakulása kapcsán – kevés ennél kultikusabb banda létezik még a legendás norvég avantgarde színtéren belül is. Egyetlen demó, harminc évvel ezelőtt, ennyi a Mortem hivatalos statisztikája ezidáig, de ha megnézzük a közreműködők névsorát, máris értelmet kap az izgatottságom. Tulajdonképpen az Arcturus jogelődjéről van szó, ahol összejött a hatalmas dolgokra hivatott Hellhammer/Sverd páros, utóbbi itt még gitáron (!) írta a dalokat.

A Mortem felélesztését nyilvánvalóan a kényszer szülte, ebben erősít meg a friss sajtóközlemény is, és egyben tudatja velünk azt a szomorú tényt is, hogy megint hosszú ideig nem számíthatunk új Arcturus-lemezre, állítólagos kreatív differenciák okán. Rosszul persze így sem járunk, hiszen Simen „Vortex" Hestnæs éppen egy új album kiadására készül a Borknagarral, mellé pedig a jövő hónapban kézhez kapjuk a Mortem első LP-jét is. Ha nem lenne mindez eleve tökéletesen szürreális, a három évtized után esedékes lemezes debütálást egy újjáalakuló koncert előzte meg a Mortem részéről a barcarozsnyói vár lábainál...

Az idei már a Rockstadt Extreme Fest néven ismert erdélyi fesztivál hetedik kiadása volt, ami Brassó-közeli elhelyezkedése révén hasonlóan könnyen megközelíthető célpont, mint a nagyszebeni Artmania. Az extrém metal és környéke felségterületéről idén is számos izgalmas attrakcióval készültek a szervezők, de számomra egyik sem vetekedhetett a Mortem fellépésével. Mivel eredendően nem fesztivállátogatóba érkeztünk a környékre, talán elnézhető, hogy nem írok teljes beszámolót, pláne, hogy a pénteki program eleve nem az én ízlésemnek kedvezett. Szóval a legendás vidék, a legendás helyszín és a legendás banda adott, de lássuk, mire képes a Mortem a jelenben, mert ez sem elhanyagolható szempont. Egy dalt már meghallgathattunk a hamarosan érkező Ravnsvart lemezről, és annak alapján a korai, fésületlenebb, zordabb Arcturus rajongói máris megnyugodhattak, hogy kellemes őszü(n)k lesz. Ha egy igazán méltatlan poénnal élhetek, a zenekar alapfelállása harminc éve változatlan: Sverd ugye a gitáros/billentyűs, Hellhammer a dobos, a Thornsban is megfordult, de a többség számára nagyjából teljesen ismeretlen Marius Vold az énekes. Tor Stavenes (1349) személyében leigazoltak egy állandó basszusgitárost, rajta kívül egy számomra jelenleg még ismeretlen billentyűs hölgy segít ki a koncerteken.

A Mortem tehát hosszú távra tervez, és ez talán még jobb hír annál, hogy jelen lehettem a banda első koncertjén. Nem mintha utóbbival bármilyen különösebb probléma lett volna, efféle sokat tapasztalt arcok esetében eleve nem opció bármilyen kínos produkció. A fesztiválkörülmények esetlegessége persze sok mindent felülírhat, de ez esetben az esőn kívül a legcsúfabb hangzásbeli fogyatékosságok is elkerülték a nagyszínpad(ok) környékét. Jan Axel von Hellhammer ráadásul éppen aznap ünnepelte 50. születésnapját, szóval a csillagok állása tényleg nehezen lett volna ennél is kedvezőbb, valóban ünnepi pillanat volt ez. Bár az Arcturus alkalmi koncertjei sajnos rendre elkerülnek, a felvételek alapján nem igazán az én közegem már az a vándorcirkuszi hangulat, amely felé Simennel a fronton elmozdult a banda. A Mortem ehhez képest lényegesen egyenesebb vonalú, szikár, a zene eredendő brutalitására fókuszáló megközelítés mentén dolgozik, és részemről ez rendben is van. Ami dallam akad, azt a szinti hozza, Vold hangja stíluskonform károgás/bömbölés, utóbbi kapott maga elé egy szépen feldíszített pulpitust is, amiről remekül lehetett puskázni a dalszövegeket. Hozzá kell szokni, hogy a szakállat növesztett Sverd a frontvonalban, gitárral a nyakban látható, de mint kiderült, ez a szerep sem idegen tőle.

Kaptunk némi ízelítőt a régmúltból és az elkövetkezőkből, nem is volt szükség most ennél sokkal többre. Ráférne erre az évre még pár erős lemezmegjelenés, és a Mortem harminc év után esedékes debütálása komoly ígéret e téren. Akár így lesz, akár nem, ez egy blackmetal-történelmi este volt.

Fotó: Miluta Flueras