Shock!

Az élő zenét játszó előadásokat és azok résztvevőit szokás úgy nevezni, hogy szórakoztatóipar. Vannak benne szakmunkások, tűnékeny dalokat előadó tűnékeny előadók, évtizedek óta felszínen lévő vérprofik és a két stáció közti kismillió próbálkozó. És vannak olyanok, ennek a cirkusznak a szórakoztató ágát élik meg, és azon túl, hogy önmagukért is zenélnek, nem tévesztik szem elől, hogy a közönségük a zenén felül a jó hangulatért is fizet, legyenek a körülmények bármilyenek.

A Royal Republic azért lép színpadra, hogy a nézők ne csak közönség legyenek, hanem résztvevők. Szó szerint mindenki kiveheti a maga részét a buliból, ami a szeme előtt zajlik, a hátsó sorok vagy a szélen levők kis túlzással ugyanúgy a középpontban tudnak lenni. Így tehát a svéd kvartett negyedik budapesti szereplése nyilvánvalóan kiválónak ígérkezett. Személyes ismeretségi körömben volt (húszéves srác), aki úgy jött el a koncertre, hogy korábban egyáltalán nem ismerte a csapatot, csak pár nappal – szülői ajánlásra – vette fel a fonalat, és apukájával tartott. Volt, aki eddig nem tudott eljutni koncertjükre távolság okán, de már nagyon várta közvetlen beszámolók alapján.

A publikum korösszetétele is arról árulkodott, hogy a Royal Republic is többgenerációs csapattá érett. Nos, tessék megnézni az esemény videóit a különféle csatornákon, irgalmatlan jókedv uralkodott ezen az estén. A munkahelyi és távolsági helyzeten való úrrá levés miatt a Storm Orchestra utolsó mozdulataira érkeztem, így Szilviánk írására kell hagyatkoznia a rájuk kíváncsi olvasóinknak. (B.Z.)

A francia, onnan szűkebben Párizsból származó Storm Orchestra nevét a koncert után is keresgéltük még néhányan, hogy mi is volt ez? Sonic mi? Ja nem is Sonic, de valami Orchestra. Ja, Storm Orchestra. Ez azért érdekes, mert ha egy előzenekari státuszban lévő csapatról már ott a helyszínen elkezdesz infót keresgélni, az jelent valamit. Például azt, hogy a harminc perces szettjük meggyőző volt. A háromfős altermetál, és ki tudja milyen műfajokat magába olvasztó csapat óriási elánnal mutatkozott be, szétmozogták a színpadot, szétzenélték a teret. Az énekes-gitáros (Maxime Goudard) pink szettje a tigrismintás csizmával ellentétben állt a sima fekete pólós basszes srácéval (Adrien Richard), kb. mintha két világ ütközött volna a kék Barba színpadán. De ebből az ütközésből olyan energiák szabadultak fel, ami percek alatt meggyőzött és magával ragadott, pedig ugye láttam néhány koncertet már az elmúlt években. Perfekt indítás az estéhez, kimondottan jól szóltak már ők is, és rajtuk is pazar fények pásztáztak. A Dürer Kisterme csábítóan hívogatja őket egy saját, teljes programos szettel - legalábbis a képzeletbeli kívánságlistámra ezt most felírtam. (Azt meg csak zárójelben jegyzem meg, hogy a saját fotósuk legalább az első három szám alatt ne egy feltűnő negyedik tagként viselkedett volna a színpadon, mert szinte minden képbe feleslegesen belelógott.) Utánuk a svédek olyan perfekt partihangulatot teremtettek, hogy Adam gitárjáról is patakokban folyt a víz. De ez már egy másik perfekt történet. (V.Sz.)

Pontban kilenckor Jonas Helvén, Per Andreasson és Hannes Irengård, azaz a Royal Republic lépett a színpadra, és amint Adam Grahn zárta a sort, megérkeztek az erős női sikolyok is. A LoveCop bombasztikus nyitánya jött egyből, a My House. Kőegyszerű refrén, zakatoló riffek, bajusz, pumpaütemek, LED világította plexigitár, kész is volt a házibuli-hangulat, a LoveCop tolta magasabbra az energiaszintet eztán, és hogy ne lehessen pihenni, a svédek a Getting Alongot szabadították rá az egybegyűltekre. Jóllehet, aki ismerte már a zenekart, annak a főszereplők minden mozdulata ismerős lehetett, de így jó volt nézni, hogyan terelték, irányították a közönséget. Per feje csoda, hogy soha nem esett még le, amilyen elánnal dobol elejétől végig, egészen magával ragadóak azok a széles mozdulatok, amikkel a vékony fickó csépeli a cuccot.

A háromakkordos bulihimnusz, a Baby közben Adam beindította táncprogramját, persze Jonas is hullámzott mellette, ahogy a basszusgitár engedte, és a másik gitár mögött Hannes is kitett magáért, amennyire egy kisebb betegség után ez lehetséges volt, mindenesetre kívülről nem tűnt volna fel, ha Adam nem mondja be a különfellépése során. Ez utóbbi mozzanatot úgy kell elképzelni, hogy a műsor közben egy lány behozott egy nagy alukoffert a terem közepére, a semmiből egyszercsak ott termett Grahn, és a dobogóra pattanva szorosan maga köré szólította a népet. Illedelmesen bemutatkozott a biztonsági felvigyázónak, majd leolvasta a pólómon a hőlégballon feliratot, váltott velem és másokkal is pár szót, majd egy kis monológ kíséretében előadta az Ain’t Got Time-ot.

Előtte azonban volt még a már hagyományosnak mondható akusztikus betét, amikor a négy fej egy akusztikus gitár köré gyűlve elkórusozta a Wow Wow Wowt meg a Boomeranget. Annak külön örültem, hogy a sajátosan elszállós hangulatú Electra is bekerült a turnéprogramba, illetve az ultraslágeres Anna-Leigh kapott egy roppant elegáns és ízléses gitárszólót a frontembertől. És itt álljunk meg egy pillanatra! Adam Grahn kiválóan bánik a hangszerével, egy-két nyúlfarknyi figurából, amelyek itt-ott látni, ez világossá válik. Tényleg jól hoz olyan motívumokat, amiket remek szólistáktól kapunk, és ennek tükrében igazán jó volna még hallani ebből a játékból, nem csak élőben, de lemezen is.

A már említett Irengård kolléga folyamatosan szóval tartotta a saját térfelén torlódó embereket, Helvén és Andreasson is mozgásban volt, végig ment az interakció a lelkes arcokkal, ugyanakkor ezt az estét is Grahn vezényelte le, és itt ez a megfelelő kifejezés. A fickó erre termett, ennek is ezért él, a koncert végén előadott mondókája pedig 100%-osan igazolható a látottak alapján. Baromi jól mozog, jó a humora, másodperckészen reagál a közönség impulzusaira, próbálom elkerülni az elkerülhetetlen jelzőt, de egészen szexi jelenség, ugyanúgy tölti be a nagy színpadokat is, mint a klubtermeket, mondjuk ennek maximálisan aládolgoznak a társai is. Nézed, hallgatod őket, és egy másodpercre nincs olyan érzésed, hogy valami nem stimmel, hogy a személyiség fölé nőne a daloknak, vagy fordítva. Ez a kedd este is arról szólt, hogy ott legyél jelen, ahol vagy, abból táplálkozz, ami előtted van, legyen jó a hangulatod, minden adott ehhez. Minden hónapban kéne ilyen.

Köszi, Royal Republic! (B.Z.)